Július 18. csütörtök, Frigyes
A Magyar Nemzeti Levéltár igazgatóhelyettese látogatott a Wojtylába

A Magyar Nemzeti Levéltár igazgatóhelyettese látogatott a Wojtylába

2023. november 3. 16:01

Dr. Ö. Kovács József történész, a Magyar Nemzeti Levéltár igazgatóhelyettese tartott előadást a közelmúlt vidéki életének változásairól az izsáki Vino Étterem pinceklubjában november 3-án késő délután. A tartalmas prezentációt megelőzően a Wojtyla Barátság Központjába is ellátogatott a tudós, aki nem mellesleg Farkas P. József, a népkonyha alapító-igazgatója gyermekkori barátja. Annál is inkább, mert mindketten Izsákról származtak el. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ínyenc ebéd a nagytemplomi hívektől

Ínyenc ebéd a nagytemplomi hívektől

2023. november 3. 13:28 | Adományok

A Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia hívőközössége újfent elérkezettnek látta az időt, hogy városunk szegényei javára szolgáljon. Ennek gyakorlati megvalósításaként ismét a nagytemplomi hívek vendégei lehettek egy ízletes ebédre a Wojtyla Barátság Központ rászorultjai, szám szerint közel százhúszan. A gondozottakat Farkas Pál, a Wojtyla Ház programszervező munkatársa köszöntötte az egyéb halaszthatatlan teendői miatt ezúttal távolmaradt dr. Finta József plébános nevében. A felajánlók birkapörkölttel, főtt burgonya körettel, valamint savanyúsággal, kenyérrel, süteménnyel örvendeztették meg a népkonyha nélkülözőit. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Simon Bence szeretetvendégsége

Simon Bence szeretetvendégsége

2023. november 2. 13:10 | Adományok

A fiatal okleveles építőmérnök néhai édesapja vállalkozásában tevékenykedik. Az Építő Simon Kft. lakóingatlanok generál kivitelezésével, lapostetők szigetelésével, épületek külső- és belső felújításával, lakások átalakításával, kültéri burkolatok készítésével foglalkozik. Bence feladatai ezeknek megfelelően elsősorban az értékesítés, építésvezetés, marketing és informatika területét érintik. Napi munkáján felül azonban – hívő református lévén – a társadalmi felelősségvállalásra is komoly gondot fordít. Nem csoda hát, ha újból ő állta a Wojtyla Barátság Központ mintegy százhúsz főt számláló rászoruló közösségének étkeztetési költségét. Ha Simon Bence nem tette volna meg felajánlását, ma aligha kaphattak volna gulyáslevest, valamint kenyeret, süteményt a népkonyha elesettjei. Előzetesen Borisz atya ortodox lelkipásztor mondta el biblikus gondolatait. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Holló Tibor 50 – Palócgulyást ajánlott fel Kecskemét egyik legelismertebb szakácsmestere

Holló Tibor 50 – Palócgulyást ajánlott fel Kecskemét egyik legelismertebb szakácsmestere

2023. október 31. 12:17 | Adományok

Bármit, bárhol, bármikor – hangzik a HolloGasztro Kft. tulajdonosának jelmondata, akinek célja, hogy rendezvények megvalósítását segítse újszerű ötletekkel, kiegészítő elemekkel, egyedi arculatú megjelenéssel, különleges ételekkel, italokkal, színekkel, és egyéb hangulatos dekorációs elemekkel kombinálva. Nem csak illusztris körökben jól csengő név az övé, hanem a Wojtyla Barátság Központban is, ami köztudomásúan a nehézsorsúak, elesettek, valamilyen okból hátrányos helyzetbe került emberek „törzshelye”. Holló Tibor – aki nemrégiben töltötte be 50. életévét, egyben 25 éve vezeti cégét – augusztus közepén ajánlott fel utoljára melegételt a város szegényeinek, s ezt – mint Farkas Pál, a népkonyha programszervezője az étkezdében bejelentette – kedden ismét megtette, miképpen cselekszi a jót hosszú-hosszú évek óta. Barátságos személyét nagy tisztelet övezi a Wojtyla Házban. Holló Tibor gépkocsija ezúttal is 120 adag palóclevest rejtett, melyet a felajánló képviselői mellett a szociális intézmény fáradhatatlan dolgozói, önkéntesei osztottak ki az étkezőhelyiségben – kenyér és sütemény kíséretében. Mindemellett a halottak napi hidegcsomagokat is átvették a szociális-közművelődési intézmény ellátottjai. (Fotók: Kolláth Andrea)

Részletek
Ebédadomány a húsnagyker jóvoltából

Ebédadomány a húsnagyker jóvoltából

2023. október 28. 13:22 | Adományok

A Vacsi Kft. ügyvezetői – nevezetesen Zahorecz Jánosné, Németh Csaba és Szász Donát Szilárd – minden hónapban tíz kilogramm szárazkolbásszal lepik meg a népkonyha nehézsorsú ellátottjait. Időközönként ebédmeghívással is kiegészítik nagylelkűségük eme gyümölcsét. Szombaton ismét nekik köszönhetően terítettek meg a szociális intézmény ebédlőjében, ahol százhúsz rászorult lakhatott jól egy-egy tányérnyi sárgaborsófőzelékkel és sült kolbásszal. A menüt szokás szerint kenyér, valamint sütemény tette teljessé. A kiosztásban lelkes önkéntesek nyújtottak hathatós segítséget. A vasárnapi hidegcsomagok Szigeti Béla jóvoltából jutott el a nélkülözőkhöz. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
„Névtelen” jótevő ebédeltetett

„Névtelen” jótevő ebédeltetett

2023. október 30. 12:57 | Adományok

Jézus ezt mondja: „Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól. Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.” Máté evangéliumának eme igeverseire alapozva fogalmazta meg adakozása mibenlétét egy önmagát megnevezni nem kívánó úr. Az anonim patrónus mindennek megfelelően hétfőn tarhonyalevest, valamint mákostésztát ajánlott fel a Wojtyla Barátság Központ által gondozott több mint százhúsz rászorulónak. Kilétét olyannyira titokban tartotta, hogy emiatt az ebédosztáson sem óhajtott jelen lenni, csupán üzenetet hagyott a népkonyha elesettjeinek: mindenkinek kitűnő egészséget, az étel elfogyasztásához pedig nagyon jó étvágyat kívánt. A házias menüt hagyományosan kenyér és sütemény tette teljessé. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Alma adomány Gyuris Dávidtól

Alma adomány Gyuris Dávidtól

2023. október 30. 09:46 | Adományok

Az MSZP kecskeméti városi szervezetének alelnöke számos alkalommal kedveskedik a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek különféle adományokkal: zöldségfélékkel, gyümölcsökkel. Hétfőn egy láda friss, ropogós almával kopogtatott a népkonyha bejárati ajtaján. A finom gyümölcs ebédosztások alkalmával jut el a rászorultakhoz. (Fotó: Tódor Norbert)

Részletek
Szabó Antal októberben is gondoskodott az elesettekről

Szabó Antal októberben is gondoskodott az elesettekről

2023. október 27. 13:19 | Adományok

A Poli-Farbe Kft. ügyvezetőjének ebédjét ízlelhették pénteken a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai: százhúsz nehézsorsú, testi-lelki értelemben egyaránt szükséget szenvedő embertársunk, akik a népkonyha támogatásának biztos tudatában indulnak el nap mint nap Kecskemét belvárosába, az Egressy utca 5/b. számú épület irányába. A remekül elkészített párizsi csirkemell, valamint rizibizi köret a Kecskeméti Csárdából érkezett. A kiváló menüt savanyúság, kenyér, sütemény, továbbá – a Fornetti Kft. támogatásával – pizzás fornetti egészítette ki. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Szabó Antal bibliaórát tartott

Szabó Antal bibliaórát tartott

2023. október 27. 13:16 | Szegények Akadémiája

Évek óta rendszeresen tart biblikus témájú előadásokat Szabó Antal, a bócsai Poli-Farbe festékgyár ügyvezető-tulajdonosa a Wojtyla Barátság Központban. Péntek délelőtt is ó- és újszövetségi idézetekkel, szakrális vonatkozású kérdésekkel-válaszokkal szolgált a népkonyha gondozottjainak lelki épülésére. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Magányosan elhunyt embertársainkra emlékeztek a wojtylások

Magányosan elhunyt embertársainkra emlékeztek a wojtylások

2023. október 26. 13:17 | Halottaink

A Wojtyla Barátság Központ gondozottjai, munkatársai, önkéntesei megemlékezést tartottak Halottak Napjához közeledve a Kecskeméti Köztemető Mementó-keresztjénél. Azokért égett a gyertya lángja, akik mellett haláluk óráján nem állt házastárs, gyermek, unoka, barát, szülő, nagyszülő. Akik csendes magányukban hunytak el; úgy mentek át azon a bizonyos másik, ismeretlen világba vezető kapun, hogy a földi élettől távozóban, a búcsúzás pillanatában egyetlen ember sem fogta kezüket, törölte le szemükről a könnyeket, enyhítette fájdalmukat, vigasztalta őket. Róluk szólva Farkasné Pásztor Jolán mondott beszédet a Mementó-keresztnél. A Wojtyla Ház és a Porta Egyesület nevében megjelenve mintegy tízen gyújtottak gyertyát és helyezték el az emlékezés virágait e helyütt, valamint – Tódor Norbert biblikus megemlékezését követően – a köztemetettek sírjánál, továbbá a Szentháromság temetőben a Krisztus-keresztnél és Révész István tábori püspök nyughelyénél.

Részletek