
KESI győzelem a KSI ellen a vízilabdásoknál
A KSI csapatát fogadta a Kecskeméti Fürdőben a KESI. Az eredmény: KSI - KESI 7:9 (Fotó: Kovács László)
Részletek
A KSI csapatát fogadta a Kecskeméti Fürdőben a KESI. Az eredmény: KSI - KESI 7:9 (Fotó: Kovács László)
Részletek
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara meghirdeti "MESTERMUNKA" című pályázatát, melyre várja a vállalkozók, cégek termékeit, szolgáltatásait, vagy a pályaművekről készült fotókat és az azokról szóló rövid leírást.
Részletek
Föld Napi játszóház és akadályverseny lesz óvodásoknak és kisiskolásoknak 2017. április 21-én, pénteken délelőtt Kecskemét központjában. (A fotó a 2015-ös Föld napján készült)
Részletek
A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt a Kecskeméti Járásbíróságnál egy budapesti nő és két férfi bűntársa ellen, akik 2016. március 13-án olcsó tűzifa ígéretével 136 ezer forintot csaltak ki egy idős kecskeméti asszonytól, továbbá egyikük közel 1 millió forintot lopott is a sértettől.
Részletek
A Piarista Rend az alapításának négyszázadik évfordulója alkalmából Chilében pedagógiai konferenciát szervezett. A rendezvényen az egész világból érkeztek résztvevők Amerikától Ázsiáig, Európától Afrikáig: szerzetesek, a Piarista Testvériség tagjai és munkatársak, akik valamilyen módon kapcsolódnak a piarista küldetéshez. Magyarországot nyolcan képviselik, közülük ketten Kecskemétről érkeztek.
Részletek
Az időjárási körülményekre tekintettel a rendőrség felfüggesztette a nagy hírveréssel beharangozott, 24 órás közlekedési akciót.
Részletek
A Duna vonalában sok helyen havas eső, a Duna-Tisza közének nagy részén pedig sok helyen hó esett szerdán reggel. Így a várakozásokkal ellentétben még alacsonyabbra húzódott a havazás határa, és nem csak a hegyek fehéredtek ki. Fotóink Kecskemét és Helvécia között készült szerdán reggel.
Részletek
Április 11-14. között rendezték Dunaújvárosban a 38. Arany Üst Nemzetközi Korosztályos Úszóversenyt, amelyen a BÁCSVÍZ-KVSC úszócsapata 15 fővel vett részt.
Részletek
Bács-Kiskun megyében harmincegy településen 25 ezer fogyasztási helyen van probléma az áramszolgáltatással - közölte az Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel szerda délelőtt.
Részletek
Beregszászi Zoltánné, az elsősorban diákétkeztetéssel foglalkozó kecskeméti Precíz Kft. ügyvezető igazgatója ezúttal is segítő kezet nyújtott, ami a Karol Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének napi élelmezését illeti. Nagylelkű felajánlásával szerdán burgonyafőzeléket fogyasztott fasírttal közel százhúsz halmozottan hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között tengődő rászoruló, akiknek kenyeret, valamint süteményt is felszolgált a Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium hat első osztályos tanulója, akik három év múlva, tanulmányaik befejeztével kisgyermekgondozók lesznek, és szerdán önkéntes munkavégzésre érkeztek a szociális intézménybe. Közös imádság, asztali áldás előtt Farkas Pál szervező munkatárs köszönetet mondott mindazoknak, akik a szokatlanul kellemetlen időjárás ellenére e nap fényét emelték. (Fotók: Mátyus István)
Részletek