Január 12. hétfő, Ernő
Kovács László, a Synergic Kft. tulajdonosa osztott ebédet a Wojtyla Házban

Kovács László, a Synergic Kft. tulajdonosa osztott ebédet a Wojtyla Házban

2016. április 8. 18:25 | Adományok Wojtyla Ház

Ahogy Molnár Zoltán, a Karol Wojtyla Barátság Központ intézményvezetője fogalmazott péntek délben: „… nagyon-nagyon régóta támogatja Kovács László, a Synergic Kft. ügyvezető tulajdonosa a Wojtyla népkonyhát. A mai napon is neki köszönhetjük az ebédet, különösen is, hogy el tudtál ide fáradni közénk.” – Annyira nem először vagyok itt, hogy páran ismerősként köszöntöttek, amikor bejöttem ide az ebédlőbe. A mai menü pont ugyanaz lesz, mint legutóbb, mert akkor mindenkinek nagyon ízlett. Ami a cégemet illeti, hegesztéstechnikával foglalkozunk mind a mai napig. Húsz évig egy kis faházban dolgoztunk. Kinőttük, így új, korszerűbb telephelyre költöztünk, a régi faházat pedig jótékonysági célra ajánlottam fel. Hegesztőrobotok üzemelnek nálunk. Olyan „testreszabott” hegesztéseket tudunk készíteni, amelyet ügyfeleink kérnek. Termékpalettánk egy része olyan, hogy nem kapható másutt, mert mi hozzuk be Magyarországra, tehát előbb-utóbb ránk találnak. A cég helyzete stabil, és bízunk abban, hogy forgalmunk folyamatosan nőni fog. Ha így lesz, segítünk máskor is – e szavakkal kívánt jó étvágyat Kovács László ügyvezető tulajdonos a Wojtyla Ház több mint száz gondozottjának, akik rakott kelkáposztát fogyaszthattak süteménnyel, almával és kenyérrel. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Wojtylások a Katona József Emlékházban

Wojtylások a Katona József Emlékházban

2016. április 8. 17:22 | Wojtyla Ház

Kecskemét – Katona József emléke előtt tisztelgett a Karol Wojtyla Barátság Központ sorsközössége péntek délelőtt. Kilencedmagukkal ellátogattak szülőházába, ahol virágot helyeztek el a magyar drámairodalom kiemelkedő alakjának szobránál, majd tárlatvezető kíséretében közösen megtekintették az állandó kiállítás anyagát. Közelről láthatták a drámaíró személyes használati tárgyait, megismerhették életének főbb mozzanatait, ízelítőt kaphattak a korszak ruhadivatjából, és betekintést nyerhettek korabeli könyvek, újságok lapjaiba. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
A költési időszakkal beköszöntött az ablakokat, autókat „támadó”  madarak szezonja is, de a probléma kezelhető

A költési időszakkal beköszöntött az ablakokat, autókat „támadó” madarak szezonja is, de a probléma kezelhető

2016. április 8. 10:52

Idén is megérkeztek az első bejelentések a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) olyan madarakról, amik épületek ablakában, autók visszapillantó tükrében akár napokon át is a saját tükörképüket támadják (https://youtu.be/jBYjI5_zzGY). Ennek következtében legyengülhetnek, megsérülhetnek, folyamatos kopogtatásuk, ürülékszennyezésük pedig nagyon zavaró lehet. Közös érdekünk tehát a helyzet kezelése.

Részletek
A pápa április 16-án a görögországi Leszbosz szigetén találkozik a menekültekkel

A pápa április 16-án a görögországi Leszbosz szigetén találkozik a menekültekkel

2016. április 8. 08:29 | Wojtyla Ház

A Szentszék Sajtóterme csütörtökön megerősítette a hírt, hogy Ferenc pápa Leszboszra utazik. Az utazásra április 16-án kerül sor Bartolomeosz konstantinápolyi pátriárka és a görög államelnök meghívására. A szigeten Bartolomeosz pátriárkával és Jeromos athéni ortodox érsekkel együtt a pápa találkozik az ott befogadott menekültekkel.

Részletek
Újabb régészeti adatok Kecskemét 16-18. századi történetéhez – előadás a Rotary Clubban

Újabb régészeti adatok Kecskemét 16-18. századi történetéhez – előadás a Rotary Clubban

2016. április 7. 23:54

Csütörtök este a Három Gúnár Hotelben tartotta 38. ülését a Kecskeméti Rotary Club. Szokásos eszmecseréik mellett Wilhelm Gábor régész, a kecskeméti Katona József Múzeum munkatársának előadását hallgatták meg „Újabb régészeti adatok Kecskemét 16-18. századi történetéhez” címmel. Egyebek között kiderült, milyen létesítmény lehetett évszázadokkal ezelőtt a mai Centrum Áruházzal szembeni telken – ahol jelenleg építkezés folyik. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Problémák határon átnyúló online jegyvásárlás esetén? –  Külföldi cégekkel szemben felmerült fogyasztói panaszok esetén segít az Európai Fogyasztói Központ

Problémák határon átnyúló online jegyvásárlás esetén? – Külföldi cégekkel szemben felmerült fogyasztói panaszok esetén segít az Európai Fogyasztói Központ

2016. április 7. 15:30

A hazánkban vagy külföldön megrendezésre kerülő szabadidős rendezvényekre, koncertekre és sporteseményekre sok külföldi székhelyű online jegyértékesítő vállalkozás is árul belépőjegyeket. Azonban előfordulhat, hogy a külföldi cég nem küldi meg a vásárló részére a jegyeket az esemény kezdetéig vagy hamis jegyeket értékesít, így a várt élmény meghiúsulása mellett az esemény helyszínére történő kiutazás és szállásfoglalás költsége is a fogyasztó káraként jelentkezhet.

Részletek
Több higiéniai, de kevesebb minőségi probléma a tavaszi szezonális ellenőrzéseken

Több higiéniai, de kevesebb minőségi probléma a tavaszi szezonális ellenőrzéseken

2016. április 7. 15:26

Több mint 4800 ellenőrzés, 200 tonna forgalomból kivont termék és 45 millió forint bírság a 2016-os tavaszi szezonális ellenőrzés fő számai. Az akciósorozat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) koordinálásával március 1-28. között zajlott országszerte. Bár a higiéniai hiányosságok száma a korábbi évekhez képest némileg emelkedett, azonban jelentősen javult az ellenőrzött termékek minősége.

Részletek