
A Fesztiválzenekarral közös fellépésre készülnek a kecskeméti fiatalok
Kecskemétről, Hódmezővásárhelyről, és Apátfalváról 60 hátrányos helyzetű fiatal vesz részt a Budapesti Fesztiválzenekar idei TérTáncKoncertjén.
Részletek
Kecskemétről, Hódmezővásárhelyről, és Apátfalváról 60 hátrányos helyzetű fiatal vesz részt a Budapesti Fesztiválzenekar idei TérTáncKoncertjén.
Részletek
Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere a \"Közalkalmazottak jogállásáról szóló\" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az Intézmény- és Piacfenntartó Szervezet gazdasági vezető (magasabb vezető) munkakör betöltésére.
Részletek
A Kecskeméti Főiskola immár 19. alkalommal rendezi meg hagyományos tavaszi állásbörzéjét elsősorban azzal a szándékkal, hogy megkönnyítse a cégek és a végzős hallgatók „egymásra találását\", de a rendezvény az elmúlt években regionális jelentőségűvé nőtte ki magát. A kiállító cégek mintegy 900 pozícióra keresik leendő munkatársaikat. Idén április 13-án, szrdán várnak minden érdeklődőt a GAMF Kar campusán található Törös Olga Sportcsarnokba reggel 9-től délután 3 óráig. (További részletek a cikk alatti bannerra kattintva)
Részletek
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Bács-Kiskun megyei gazdálkodó több tízmilliós árukészletét foglalták le. A társaság mindenféle fizetési felszólítást figyelmen kívül hagyott, nem működött együtt a hatósággal - közölte a keol.hu-val dr. Márkus Réka, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense.
Részletek
A Városi Ifjúsági Párbeszéd Napján a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér sportversenyt szervez középiskolás osztályok részére. Az osztályok minimum 4 fő jelentkezésével (csocsó 2 fő, asztalitenisz 1 fő, darts 1 fő) indulhatnak a versenyeken.
Részletek
A 2016/14. héten Kecskeméten születtek, házasságot kötöttek, elhunytak.
Részletek
Ma jelent meg a WWF által kiadott, különlegesen ritka videófelvétel, amely egy farkas és egy hiúzcsalád találkozását rögzíti Lengyelország területén, a Keleti-Kárpátokban. Európában mindkét nagyragadozó a kihalás széléről tér vissza, hála a szigorú természetvédelmi szabályozásoknak. A WWF szerint a felvétel bizonyíték arra, hogy a folyamatok jó úton haladnak és folytatni kell az élőhelyek védelmének kiterjesztését az egészséges és kiegyensúlyozott ökoszisztéma fenntartása érdekében.
Részletek
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma 43-féle élelmiszer vizsgálatát végezte el a megtévesztő jelölés tükrében. A jelölés függvényében vizsgálatra került a tartósítószer-tartalom, a mesterséges színezék tartalom és a nátriumtartalom. Valamennyi élelmiszer megfelelt a követelményeknek, a gyártók/forgalmazók által feltüntettet jelölések összhangban voltak a termékek vizsgált összetevőinek mért értékeivel.
Részletek
Egyházmegyei Hittanverseny – kerületi forduló a Tekóban – 2016. április 8.
Részletek
A gyermekvállalás első lépésének az egészséges életmód kialakításának kell lennie. Számos váratlan veszélyforrásra is oda kell figyelni, köztük kiemelten fontos az egyszerűnek látszó felfázás időben történő felismerése és megfelelő kezelése.
Részletek