Január 12. hétfő, Ernő
Farkas Ágó és Király József adományozta a mai ebédet

Farkas Ágó és Király József adományozta a mai ebédet

2016. március 19. 11:56 | Adományok Wojtyla Ház

Kolláth Andrea, a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központ népkonyha igazgatóhelyettese ezúttal két nevet is említhetett, amikor ma délben bejelentette a szegényeknek, ki finanszírozta a mai ebédet. Farkas Ágó nem más, mint az intézmény alapító igazgatója, Farkas P. József lánya. Rendszeresen támogatja a Wojtyla Ház gondozottait. Akárcsak Király József, a Free-Line Kft. építőipari vállalkozás tulajdonosa, akinek nevét szintén sokadszor említették az adományozók között. A támogatók ezúttal nem tudtak személyesen is jelen lenni, de üzenték: legközelebb bizonyosan eljönnek, és köszöntik az ebédlőben ételre váró elesett embereket. Imádság után borsófőzeléket fogyaszthattak tojással, hozzá félegyházi kenyér, sütemény, alma is járt minden gondozottnak.

Részletek
Miniszteri dicséretben részesült Horváth Attila, a TERMOSTAR Kft ügyvezető igazgatója

Miniszteri dicséretben részesült Horváth Attila, a TERMOSTAR Kft ügyvezető igazgatója

2016. március 18. 22:42

Horváth Attilát, a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatóját kiemelkedően eredményes szakmai munkája elismeréseként nemzeti ünnepünk alkalmából miniszteri dicséretben részesítette dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter. Az erről szóló oklevelet ünnepélyes keretek között nyújtotta át Budapesten a kecskeméti ügyvezető igazgatónak a miniszter.

Részletek
Kiskunhalasi lövöldözés - Előzetes letartóztatásba került a gyanúsított

Kiskunhalasi lövöldözés - Előzetes letartóztatásba került a gyanúsított

2016. március 18. 22:36

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte pénteken annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében - mondta el Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának munkatársa a helyszínen újságíróknak. (MTI Fotó: Marjai János)

Részletek
Mercedes kabrió készül

Mercedes kabrió készül

2016. március 18. 22:31

Történelmének első C-osztály alapú kabrió modelljével nyitja meg az idei kabriószezont a Mercedes-Benz, mely újdonsággal kiteljesíti klasszikus vászontetős modellpalettáját. Az új C-osztály Cabriolet idén nyáron kerül piacra - olvasható a Daimler média oldalán. A hírből nem derült ki, hogy hol gyártják majd az új autót.

Részletek
Védett madarak a Kiskunságban

Védett madarak a Kiskunságban

2016. március 18. 21:50

Felső képen: Németh Ákos, a Kolon-tavi madárvárta vezetője egy fülesbaglyot enged szabadon Izsák határában 2016. március 17-én. Alsó képen: egy szürke gémet engednek szabadon Izsák határában 2016. március 17-én. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Részletek