Robi atya heti-levele a Széchenyivárosból
A széchenyivárosi Szent Család Plébánia plébánosa Hatházi Róbert atya megküldte heti lelki program tervüket, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal.
RészletekA széchenyivárosi Szent Család Plébánia plébánosa Hatházi Róbert atya megküldte heti lelki program tervüket, melyet örömmel osztunk meg olvasóinkkal.
RészletekTeltházas jótékonysági koncertet rendeztek Kecskemét kárpátaljai testvérvárosa, Beregszász megsegítésére szeptember 24-én, csütörtökön a Kecskeméti Piarista Gimnázium dísztermében. A Kereszténydemokrata Néppárt Bács-Kiskun Megyei Szervezete által rendezett hangversenyen 305 ezer forint támogatás folyt be, amelyet a szervezők a beregszászi népkonyha működtetésére ajánlanak fel.
RészletekA Magyar Természetjáró Szövetség és konzorciumi partnerei gondozásában 2,7 milliárd forintos hazai és uniós támogatásból újult meg az Európában is egyedülálló, két és félezer kilométer hosszú, egybefüggő túraútvonal, az Országos Kékkör. A fejlesztésekről bemutató film is készült.
RészletekA megyei közgyűlés szeptemberi ülését a megyeiség szellemében ezúttal Kiskőrösön tartotta. Rideg László elnök két ülés közötti beszámolójában az önkormányzat elmúlt havi területfejlesztés, vidékfejlesztés, megyemarketing és nemzetközi kapcsolatok terén végzett tevékenységéről szólt. Ezt követően említést tett a közelmúltban a jégeső-elhárító rendszer ügyében, a Vajdaságba tett látogatásáról és az ott történt eredményes tárgyalásokról, továbbá a polgármestereknek a TOP pályázatokról a megyeházán tartott tájékoztatóról. Eszerint a megye számára összesen 63 milliárd Ft területfejlesztési célú uniós támogatás lesz elérhető. Végezetül a soltvadkerti Frittmann Pincészetben a bortermelőknek bemutatott dán seregélyriasztási módszerről számolt be a képviselőknek.
RészletekSzemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere személyesen adhatta át a mai napon Beregszász polgármesterének azt a jelentős mennyiségű adományt, amelyet kiemelkedő társadalmi összefogással gyűjtöttek össze a kecskemétiek és az itt működő cégek.
RészletekMegnyílt a 33. Magyar Sajtófotó Kiállítás a REÖK-ben. A képeken idén is az elmúlt év legmeghatározóbb pillanatait láthatjuk viszont. A válogatásba bekerült például Erdei Zsolt utolsó mérkőzéséről egy sorozat és a szocsi téli olimpia emlékezetes momentumai.
RészletekA Ragyogj! című film sztárja, a világhírű zongorista újra Magyarországon - David Helfgott 2015. november 10-én Budapesten ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
RészletekA nyári szabadságolások alkalmával idén is sok magyar fogyasztó utazott repülővel külföldre, bérelt autót, foglalt közvetlenül vagy közvetítőn keresztül külföldi szálláshelyet, valamint vett igénybe turisztikai és szabadidős szolgáltatásokat a külföldi célországban. Amennyiben a külföldi utazásunk vagy nyaralásunk mégsem úgy alakult, ahogy elterveztük, kiemelten fontos, hogy fogyasztóként tudjunk arról, hogy milyen jogaink vannak a külföldi szolgáltatókkal és vállalkozásokkal szemben felmerült panaszok esetén, azokat milyen módon gyakorolhatjuk hazaérkezésünk után, és hol kaphatunk érdemi segítséget a panaszok rendezéséhez.
RészletekMíg idén 2,6 milliárd forinttal támogatja eszközfejlesztésben a kormány azokat a társaságokat, amelyek megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak, jövőre ötmilliárd forinttal több jut a költségvetésből a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására – mondta el hétvégén Dr. Kovács Zoltán Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkár Pápán, a MOVE Zrt. projektzáró rendezvényén. A vállalat Képzéssel a fejlesztésért nevű projektjében – többek között – 40 fő megváltozott munkaképességű megyei dolgozóját készítette fel a nyílt munkaerő-piacra való kikerülésre. A Bács-Kiskun megyét érintő fejlesztés Kiskunhalason és Jánoshalmán zajlott. Az uniós támogatású képzés összességében 150 millió Ft támogatási összeggel bírt.
RészletekAz Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította 1992-ben. Az eseményhez néhány éve közép-ázsiai partnerszervezetek is csatlakoztak, így az október első hétvégéjére meghirdetett rendezvény célja immáron két kontinenst érintő információgyűjtés az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével. A program magyarországi koordinátora hazánk BirdLife képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Részletek