Július 29. hétfő, Flóra, Márta
A Mathiász Borrend és Kunsági Női borrend tagjai is segítettek a Wojtyla Ház szegényein

A Mathiász Borrend és Kunsági Női borrend tagjai is segítettek a Wojtyla Ház szegényein

2015. január 26. 14:29 | Adományok Wojtyla Ház

A Mathiász Borrend már sok éve kedves ismerőse a Wojtyla Ház közösségének. Minden évben együtt ünnepeljük Szent Vince és Szent János napját, amikor a vesszőket és az az évi bort áldjuk meg. Ma délben Kocsis Pál a borrend nagymestere és tagtársa, valamint a Kunsági Női Borrend képviselője jöttek el, hogy köszöntsék a Wojtyla Ház szegényeit. Az ebédhez jó étvágyat kívánva szolgálták fel az ebédet. A menü tárkonyos raguleves volt, melyet Bozó Pálné Kati néni, önkéntes szakácsnőnk készített. Kocsis Pál a Wojtyla Ház szegényei előtt elmondta, a borrend az alapanyagokat hozta, Kati néni érdeme, hogy elkészült ez a finom ebéd. Ezen a napon ellátogatott a Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközép Iskola intézmény-vezetője, Vincze Zsigmond és két 12/b-s diákja Bóhn Nikolett és Káposztás Eszter is, akik nagyon ügyesen szolgálták fel a mai ebédet a rászorulók részére. A két lány a környezet-védelem – vízgazdálkodás szakirányt választották, de mindketten a testedzés szerelmesei is.

Részletek
JAPÁN ALAPÍTVÁNY KECSKEMÉTI KIÁLLÍTÁSA

JAPÁN ALAPÍTVÁNY KECSKEMÉTI KIÁLLÍTÁSA

2015. január 26. 09:19

Tóhoku vidéke a japán szigetvilág legnagyobbikának: Honshu-nak északkeleti részén fekvő hat prefektúrát (Aomori, Ivate, Akita, Mijagi, Jamagata, Fukusima) felölelő régiója. Kissé hűvös éghajlata ellenére tengerrel, hegyekkel, folyókkal valamint erdőkkel körülölelt gazdag természeti táj jellemzi. A szigetvilágban fellelhető első letelepült életforma jeleit mutató i.e.15.000-3000 közti Dzsómon-kor a sajátos zsinórmintás agyagedényeiről ismert kultúra bölcsője. A politikai és kulturális élet székhelyének nyugatra, Narába, valamint Kiotóba kerülésével azonban e vidék elmaradott, fejletlen térségként a központi hatalom irányítása alá került. E nagy terület - elszigeteltsége ellenére - a Dzsómon-kultúra hagyományait átörökítő életerőtől duzzadó szellemi kultúra jelentős fellegvára lett.

Részletek
Hallgass Hazait - A Magyar Zenei Műsor!-A Bohemian Betyars és a ColorStar

Hallgass Hazait - A Magyar Zenei Műsor!-A Bohemian Betyars és a ColorStar

2015. január 26. 09:08

A Bohemian Betyars Miskolcról indult, és egyre messzebbre jut. Szűcs Levente (ének, akusztikus gitár) és Palágyi Máté (hegedű, vokál) szerint: \"Amikor magyarázzuk az embereknek külföldön, hogy mit is jelent a Bohemian Betyars név, akkor a Bohemian-t megértik, de a Betyars-t nagyon nehéz elmagyarázni... Ez egy tipikusan magyar dolog. Általában az angoloknak úgy mondjuk, hogy Bohemian Bastards, a spanyoloknak pedig Bohemian Banditos.\"

Részletek
Sztárportré: Réz András

Sztárportré: Réz András

2015. január 26. 09:04

Réz András a Sztárportréban az adakozásról beszélt: \"Kényszermegoldásnak tartom. Ha valaki nehéz, vagy szorult helyzetben van, beteg, bizonytalanná vált az élete, elsodródóban van, akkor úgy gondolom, hogy kell segíteni. De ha nem erről van szó: A Debreceni Egyetemen az egyik tanáromtól hallottam először azt a végtelen bölcsességet, amit azóta milliószor: Ha valaki éhes, akkor ne adj neki halat, hanem tanítsd meg halászni. Ez egy nagyon komoly bölcsesség. Az adakozást viszont alkalmaznunk kell akkor, amikor egy embernek az életéről van szó, amikor arról van szó, hogy meg tudja-e tartani magát a világban. Mert ha nem, akkor már nem tudod megtanítani halat fogni sem.\"

Részletek
Átadták a Szalézi Szent Ferenc-díjakat Kecskeméten

Átadták a Szalézi Szent Ferenc-díjakat Kecskeméten

2015. január 26. 08:31 | Wojtyla Ház

Szalézi Szent Ferenc francia püspökre, egyházi szónokra, íróra emlékeztek vasárnap a római katolikusok. Ezen a napon három újságírónak adták át a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye és a Porta Egyesület kitüntetését, a Szalézi Szent Ferenc-díjat a kecskeméti Porta Egyesület dísztermében. A díjátadás érseki hálaadó szentmisével kezdődött a Barátok templomában.

Részletek