Július 29. hétfő, Flóra, Márta
A Wojtyla Család Szentestéje 1. rész

A Wojtyla Család Szentestéje 1. rész

2014. december 25. 19:27 | Wojtyla Ház

Mozgalmas volt szenteste napja a Wojtyla családnak. Kezdődött már reggel 8-kor a főtéren felállított szegények karácsonyfájánál. Jávorka Endrétől kaptuk a fenyőfát, melyet papírdíszekkel, angyalhajjal, színes boákkal díszítettünk fel a már előző nap felállított sátor mellett. Majd bementünk a Wojtyla Házba, ahol már reggelivel vártak bennünket. A virslis, mustáros partyt a Sodexo Magyarország segítségével tudtuk megvalósítani. Egy kis beszélgetést, pihenést követően az S.O.S. falu gyerekei és nevelői látogattak el, hogy előadják karácsonyi műsorukat. De előtte Váry Károly színművész a Kishercegből adott elő egy részletet a fellépő gyerekeknek. A mondókákból, versekből, táncokból, és gitározásból álló műsorra a gyerekek nagylelkesedéssel készültek. Már harmadik alkalommal jöttek el, hogy karácsonyi hangulatot varázsoljanak házunkba. A felkészülésük nem volt hiábavaló hatalmas tapsot és sok-sok társasjátékot kaptak a Wojtyla családtól. A központ munkatársai a felnőtteknek is szerettek volna kedveskedni, így 100 darab karácsonyi csomagokat osztottunk ki, melyben tészta, liszt, cukor, szaloncukor, konzerv, tojás, bejgli és papír zsebkendő volt. Az osztás sokaknak a karácsonyi menüt is jelentette, vagy legalább is a reggeliket, vagy vacsorákat. A nap hátra levő része még mozgalmasabb volt…

Részletek
Közös karácsonyozás

Közös karácsonyozás

2014. december 25. 14:49 | Wojtyla Ház

Kedd délután, a Wojtyla Ház kollektívája miután előkészült az elkövetkező 9 napos főtéri ételosztásra, és a 24-i programok zökkenő mentes lebonyolítására összeült, hogy lezárják az évet. A közös tortázás és pezsgőzés a fáradt, rohangálós napokat szépen zárta. A csapat nagy része izgulva áll a következő napok elé. A közös koccintás előtt azonban megtartottuk közös karácsonyunkat ajándékosztással. Megköszönve egész az egész éves munkákat.

Részletek
Délelőtti betlehemes és karácsonyi műsor, majd vecsési ebéd

Délelőtti betlehemes és karácsonyi műsor, majd vecsési ebéd

2014. december 25. 14:35 | Adományok Wojtyla Ház

December 23-án a Nem adjuk fel! Egyesület adta elő a Wojtyla Ház családjának karácsonyi műsorát. A betlehemi jelenetet eljátszó asszonyok átlag életkora 80 év, ennek ellenére már tavaly is előadtak szegényeinknek egy vicces előadást. Nemcsak előadásukkal készültek, hanem nagyon finom bejglit és kalácsot is készítettek ebédünk mellé. Sőt, egy kis betlehem kiállítással is készültek, melyet múlthéten hoztak házunkba. A műsort a Segítők Segítői Baráti Társaság folytatta, akik már az Élő Betlehemben is felléptek egy zenés előadással. A karácsonyi dalokat mind együtt énekeltük, még a nap támogatói is beszálltak a vokálba. Ilyenkor már hagyomány, hogy a vecsési házaspár Bálint Anna és férje Nagy István Elek segítenek az ebéd alapanyagainak beszerzésében. A menü vecsési húsos káposzta volt süteménnyel. A kedves házaspárt már jó ismerősként fogadjuk házunkban, sokat köszönhetünk nekik. Az ebéd elkészítésében önkéntes szakácsnőnk Zsuzsika készített el.

Részletek
A Műkertvárosban is volt éjféli mise

A Műkertvárosban is volt éjféli mise

2014. december 25. 12:09 | Wojtyla Ház

Zsúfolásig megtelt hívekkel a műkerti Assisi Szent Ferenc kápolna a karácsonyi éjféli misén. Az este 10 órakor kezdődött szertartáson Bárkányi Ernő, a Barátok templomának plébánosa Krisztus születésére emlékezve elmondta: olyan misztériumot próbálunk szemlélni karácsony titkában, amelyet nem igazából értünk. Nagyon örülünk neki, de nem értjük. Isten misztériuma pontosan abból áll, hogy nem lehet csak és kizárólag emberi logikával levezetni. Isten volt annyira nagylelkű, hogy Krisztussal belépett az emberek világába. Fekete Gábor állandó diakónus ünnepi prédikációjában kiemelte: kétezer évet megyünk vissza az időben, és egy egyszerű leigázott nép hétköznapjaiban találjuk magunkat. Ennek a népnek – amelyik a mai Izrael területén lakott – Krisztus előtt 1000 környékén volt a fénykora. Ekkor nagy királyai voltak, de utána a viszálykodások következtében ez a nép megtapasztalta a rabságot, a megszállást, az elnyomást. Ezer év alatt nagyon sok próféta jövendölt: eljön majd, aki megszabadít benneteket. Az angyal nem uralkodókhoz, hatalmasokhoz jött, hanem egyszerű pásztorokhoz. Azoknak, akiknek érteni kellett volna Isten üzenetét, valahogy nem akaróztak megérteni. Sokan próbálják a karácsonyi ünnepkört kisajátítani; próbálnak bennünket rávenni arra, hogy vegyünk különböző dolgokat, mert attól leszünk boldogok. A világ iparkodik elhitetni velünk, hogy karácsony a szeretet ünnepe. Ez féligazság - hangsúlyozta a diakónus. A világ nem teszi hozzá, ami a karácsony igazi lényege: Jézus születésének ünnepe. Isten görbe vonalakkal is tud egyenesen írni. Életünk folyamán számtalanszor megtapasztaljuk, hogy nem is olyan egyenesek az Isten útjai. A végén minden jól sül el, de valahogy kellenek kitérők, amelyek építenek bennünket – utalt személyes életünkre Fekete Gábor. Ma éjszaka legyünk mi is pásztorok, hogy a kis Jézus meg tudjon születni szívünkben – zárta gondolatait a Barátok templomának állandó diakónusa. A szentmise végeztével forralt bort kínáltak az egybegyűlt híveknek a templom előtti téren.

Részletek
Egy cipős doboz telis-tele ajándékkal

Egy cipős doboz telis-tele ajándékkal

2014. december 25. 11:21 | Adományok Wojtyla Ház

Ajándékok egy cipős dobozban akciót szervezett a kecskeméti Adventista Egyház hívői. A kislányokra és kisfiúkra való ruhák, és játékok a Wojtyla Ház szegény családjaihoz is eljutott. Sokan mondták, hogy eldugják a gyerekeik elől és csak szenteste a fa alatt bonthatják ki. Szép karácsonyt lehet varázsolni már egy cipősdoboznyi ajándékkal is. Köszönjük!

Részletek
Prima Primissima díjak átadása a Wojtyla család tagjainak

Prima Primissima díjak átadása a Wojtyla család tagjainak

2014. december 25. 10:38 | Önkéntesek

Hétfő délután egy kis ünnepség berkein belül kiosztottuk a prímáknak és a primissimáknak a „díjakat”. Az éves segítségük, aktivitásuk, önkéntes segítségük nagy öröm számunkra, hisz nélkülük nem programjaink nem lennének eredményesek. A Prima Primissima díjakat második éve osztjuk ki, ezúttal 26 embernek, akiket egy-egy ajándékcsomaggal jutalmaztunk. 5 kiváló családtagot kiemeltünk Sándor Pálnét, Döme Juliannát, Megyesi Lászlót, Jobbágy Istvánnét és Kispatakiné Szénási Melindát. Ők azok, akik idejüket ránk áldozva akár 3 hétvégét gyűjtenek a Metroban, szemetet szednek, rendbe rakják a keresztek környékét vagy akár mosogatnak. Köszönjük nekik áldozatukat! Ez mellett a novemberi és a decemberi születésnaposokat is megünnepeltük, akiket szintén csomagokkal ajándékoztunk. Az ünnepelteket Váry Károly színművész köszöntötte egy kis karácsonyi művel, majd karácsonyi játékokat játszottunk. Az ünnepség után Somogyi Károly azaz a Somogyi Bend zenélt nekünk.

Részletek
Elkészültek a karácsonyfa díszek

Elkészültek a karácsonyfa díszek

2014. december 25. 10:11 | Wojtyla Klub

A Wojtyla család hétfő délelőtt már elkezdett készülődni az ünnepekre. Gyártottuk a karácsonyfa díszeket a december 24-én a főtéri sátornál felállítandó fenyőfára. Ugyan az elmúlt évek alatt már sok dísz összegyűlt, de mi úgy gondoltunk legyen idén minél több dísz a közös karácsony fánkon. Készültek csillagok, fenyőfák, rénszarvasok, gyertyák és angyalkák is.

Részletek
Elő ünnepség a Gong Rádióval

Elő ünnepség a Gong Rádióval

2014. december 25. 10:02

A Gong Rádió stábja együtt ünnepelt velünk december 22-én. Az elő karácsonyozáson sajnos pártolónk Tőzsér Judit igazgató asszony nem tudott részt venni, de üdvözletét, szeretetét küldte a Wojtyla Ház családjának. A rádió munkatársai az ebéd mellé szaloncukorral, bejglivel és zene kívánságokkal kedveskedtek. A kérések aznap este mentek le a Gong Rádió éterében. Az étel osztásnál vendégeink is segítettek. A finom gulyáslevest az Aranyhomok étterme készítette és szállította el a Wojtyla Házba. A tulajdonos Gömöri Ferenc is minden jót kívánt szegényeinknek.

Részletek