Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Dr. Jeney Gábos plébános járt ma házunkban

Dr. Jeney Gábos plébános járt ma házunkban

2014. december 11. 14:28

Dr. Jeney Gábor a nagytemplom plébánosa jött el ma délben a Wojtyla Ház családjához. Adventi koszorúnk két gyertyáját először is meggyújtotta, aztán szegényeinkhez fordult üdvözlő szavaival. Elmondta, hogy temploma hívő közössége nevében érkezett, hogy „átadja” adományukat, a mai ebédet. A menü gulyásleves és túros csusza volt szalonna pörccel és tejföllel. Adományozónk egy pár tálca ételt maga nyújtott át a Wojtyla család számára.

Részletek
Szociális temetésen vettek részt a Wojtyla Ház önkéntesei

Szociális temetésen vettek részt a Wojtyla Ház önkéntesei

2014. december 11. 14:18 | Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központ önkéntesei ismeretlenek kísértek el utolsó útjukra december 11-én a Kecskeméti Köztemetőben. Sajnos rokonok, ismerősök, barátok ma sem jelentek meg a temetésen, így önkénteseink búcsúztak el testvéreinktől. A temetettek névsora: Balog Mária, Huszárik Béla, Kratochil István, Szabó László, Ádám Ágnes halva született gyermeke, Szalai Zsuzsanna halva született gyermeke, Németh Anita halva született gyermeke. „Adj Uram Örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki” Nyugodjanak békében!

Részletek
A Betlehemes találkozó egyik állomása volt a Wojtyla Ház

A Betlehemes találkozó egyik állomása volt a Wojtyla Ház

2014. december 11. 14:03 | Wojtyla Ház

Betlehemes találkozó van a héten a Szent Imre Általános Iskolában. Ennek keretében még hónapokkal ezelőtt jelezték a Wojtyla Ház vezetősége felé, hogy szeretnének majd szegényeinknek egy kis előadást tartani. Így az egyik csoport, akik Beregdédáról Ukrajnából érkeztek egy 15 perces betlehemes játékot adtak elő. Kecskeméti kísérőjük a bemutatkozónál elmondta a Wojtyla családnak, hogy figyeljünk nagyon a szövegre, mert lesznek olyan szavak, amit nem biztos, hogy érteni fogunk. Tényleg voltak mondatok, amit nem értettünk, de ebben ez volt a jó és autentikus. A gyerekek nagyon ügyesek voltak, és egy kicsit ide varázsolták a karácsonyi hangulatot.

Részletek
A ’60-as és ’70-es évek építkezései Kecskeméten

A ’60-as és ’70-es évek építkezései Kecskeméten

2014. december 10. 23:46 | Wojtyla Ház

Ülést tartottak a Kecskeméti Városszépítő Egyesület tagjai a Civil Klubban szerda délután. Ezúttal a ’60-as és ’70-es évek kecskeméti építkezéseiről esett szó – nosztalgikus hangulatban, ahogyan az építészek látták. Király József elnök megnyitóját követően Sikari Kovács Béla építész egyebek mellett elmondta: szerinte politikai okokból kellett lebontani a főtéri katolikus bérházat 1964-ben. A “házgyár” szovjet technológia alkalmazásával épült – orosz szakemberek közreműködésével. Még szakmai körökben is sokan lebecsülik az iparosított technológiával készült panelházak tervezőit, de “akkor ilyeneket kellett építeni”. Számos hátrányuk mellett viszont olcsók voltak és széles tömegek lakásproblémáját sikerült így megoldani. Tóth András építész – aki az új megyei kórház építésénél építésvezető volt – többek között kiemelte: a szocialista hiánygazdálkodás keretei nem tették lehetővé, hogy válogassanak az anyagok között. Az időközben interaktív beszélgetéssé formálódott találkozón együtt idézték fel a főtér, a “lordok háza”, az Aranyhomok Szálloda, a művelődési ház, a “szalagház”, a “fűrészfogasok” és az új megyei kórház megépítéséhez, valamint a Technika Háza kialakításához fűződő emlékeiket. A Kecskeméti Városszépítő Egyesület következő ülése előreláthatólag februárban lesz. Helyszíne: Civil Klub, Wesselényi u. 1. fszt. 6. Tervezett téma: Kecskemét zöldfelületeinek állapota. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Részletek
“Turizmus Akadémia” Tiszakécskén

“Turizmus Akadémia” Tiszakécskén

2014. december 9. 20:33 | Wojtyla Ház

\"Turizmus Akadémia\" címmel az idén átadott tiszakécskei Barack Hotelben tartotta évzáró rendezvényét a Dél-Alföld turisztikai régió kedden délelőtt. A szakemberekből álló résztvevők megállapították: turisztikai szempontból kiemelkedő évet zár a térség, de további eredmények eléréséhez folyamatos fejlesztésekre van szükség az igényeknek megfelelően, és a marketingmunkát is fokozni kell.

Részletek
Minden 10. gyermek laktózérzékeny Magyarországon

Minden 10. gyermek laktózérzékeny Magyarországon

2014. december 9. 15:05

Szakértők szerint minden 10., azaz kb. 200.000 gyermeket érint Magyarországon a laktózérzékenység, vagyis ennyien nem tudják a fejlődésükhöz fontos tejet és tejtermékeket hagyományos formában fogyasztani. Sok szülő a problémával találkozva kiiktatja a tejet a gyermek étrendjéből, ezzel azonban az egészséges növekedéshez szükséges kalcium és vitaminforrás is elvész. A Naszálytej Zrt. arra hívja fel a figyelmet, hogy laktózmentes tejtermékekkel karácsonykor sem kell külön főzni a laktózérzékeny családtagoknak, hiszen azokat a problémával nem érintettek is biztonsággal fogyaszthatják.

Részletek