Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Lendületből, kihívó nélkül

Lendületből, kihívó nélkül

2014. december 8. 08:50

A korábbi Eb-érmes, olimpiai résztvevő Szellő Imre is kötelek közé lép a Ferobox Event szombat esti, Budapesti bokszgáláján, melyet – az M1 televízió élő közvetítése mellett – a Kalászi Sportcsarnokban rendeznek meg.

Részletek
A gazdától az asztalig nyomon követve, kiváló minőségű, háztáji sertéshússal várja vásárlóit az Auchan

A gazdától az asztalig nyomon követve, kiváló minőségű, háztáji sertéshússal várja vásárlóit az Auchan

2014. december 8. 08:47

Mától újdonságként háztáji sertéshúst kínál mind a 19 hazai áruházában az Auchan. A több mint 40 gazdával létrejött program célja, hogy a hazai hagyományos sertéstartási tapasztalatot ötvözve a mai élelmiszerbiztonsági előírásokkal, kiváló minőségű háztáji sertést neveljenek. A hús útja pontosan nyomon van követve, a gazdáktól kezdve tudhatja a vásárló, honnan kerül az asztalra a sertéshús. A jövőben a program bővítését is tervezi a vállalat, további tenyésztők bevonásával. A dunakeszi áruházban megtartott programnyitó rendezvényen Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és több tenyésztő is részt vett.

Részletek

Arany Lacika-projekt

2014. december 8. 08:45

A kecskeméti Rotary Club szó szerint karöltve az Inner Wheel Club tagjaival a \"Mikulás-hétvégén\" is folytatja megerősített jószolgálati tevékenységét. A Főtér Aranyhomok Szálloda felőli végén elhelyezett egyedi, nagyméretű hordó szolgál ismét jótékonysági célú beszélgetések találkozási pontjául \"Forraltbor Kuckó\" elnevezéssel. Pénteken délután 4 és 8 között, szombaton és vasárnap 10-12, valamint 14 és 20 óra között leszünk kint ismét. Egy pohár forralt bor vagy tea az önkéntes adományokkal a Nyitott Szemmel Egyesület által támogatásra ajánlott rászoruló tehetséget támogatjuk!

Polgármester fogadta a toronyból érkező Gong Mikulást

Polgármester fogadta a toronyból érkező Gong Mikulást

2014. december 8. 08:40

A hagyományokhoz hűen ebben az évben is a kecskeméti Nagytemplom tornyából érkezett a Gong Mikulás. Kecskemét Főterén több ezer gyermek a szüleivel együtt várta a nagyszakállút, aki csokimikulást és szaloncukrot osztogatott. Az ajándékosztásban idén Szemereyné Pataki Klaudia polgármester asszony segítette a Gong Rádió Mikulását. Első alkalommal képviselve egyébként ezzel a városvezetést „polgármesteri szinten\", a rendkívül népszerű, hagyományos Gong Rádiós eseményen.

Részletek
Ezer Mikuláscsomagot osztott szét a jótékonysági Télapó

Ezer Mikuláscsomagot osztott szét a jótékonysági Télapó

2014. december 8. 08:35

Idén ezer Mikuláscsomaggal ajándékozta meg a nehéz sorsú gyerekeket a MÁTRIX Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány jótékonysági csapata. A segítő program ózdi, szegedi, budapesti térségekben zajlott. A programsorozatban a legfigyelemfelkeltőbb az volt, amikor limuzinnal érkezett a Mikulás, de családok százai, és sok - sok közösség tagja, segítő intézmény, kórház beteg gyermeke is a jótékonysági Mikulás révén kapott ajándékokat. A legrászorultabbak kiválasztásában a védőnői hálózatok, pedagógusok, szociális hivatalok is az alapítványok segítségére voltak.

Részletek

A fogyatékossággal élők is segíthetnek!

2014. december 8. 08:32

Hisszük, hogy nem mindig minket - a látszólag elesettnek tűnőket - kell támogatnia a világnak. Mi, fogyatékossággal élők is tudunk tenni környezetünkért, a társadalomért, Önért. Összefogással mi mindnyájan pedig valóban tehetünk egymásért: Együtt, Mindenkiért.

Részletek