
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet (MME) is tömörítő BirdLife International kiadta a világ több mint 10 ezer kulcsfontosságú madár- és természetvédelmi élőhelyét (IBA) bemutató térképét. A térképet a jelenleg Nagoyában - a világ politikai, civil és tudományos köreinek részvételével zajló - az ENSZ biodiverzitás keretegyezményének tizedik konferenciáján (COP-10) mutatják be. Az IBA területek kijelölésének célja szerte a világon az élővilág, kiemelten pedig a madárvilág szempontjából kulcsfontosságú területek hálózatának kijelölése, megfelelő védelme, és folyamatos monitorozása.
RészletekElkészült a Mercedes-gyár kecskeméti épülete. Az ITD Hungary vezető tanácsadója az InfoRádiónak elmondta: a gyár 2012-ig mintegy két-két és félezer dolgozót vesz fel, emellett a beszállítói körnek 10-17 ezer további munkahelyet jelent.
RészletekFeltehetőleg közlekedési baleset következtében rongálódott meg a TESCO körforgalomnál lévő közlekedési jelzőtábla.Csak reménykedünk, hogy hamarosan visszaállítják eredeti helyére és újból segítheti a biztonságos közlekedést.
RészletekBiztosan jelen volt Sobri (Farkas) Józsi bácsi - a néhai halfőző örökös magyar bajnok - szelleme is. Visszaidézték őt a Tanycsárda tőrzsvendégei, akik a zsúfolt termekben, a gazdag asztaloknál úgy érezték, most megint a régi/öreg Tanyacsárdában várják az asztalukra a tűzforró, vöröslő halászlevet. Pedig ezt - a hétvégén, a vendégek szeme láttára elkészített - csemegét, már egy szakács reménység, az ifjú Garaczi úr főzte; az ügyvezető Garaczi János mesterszakács unokaöccse. Valljuk be: mesteri ízléssel, arányérzékkel.
RészletekA Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban tekinthető meg az Artventura interaktív kiállítás. A környezetvédelemmel foglalkozó „pimasz” művek, egy fenntartható világ tárgyai és a gyönyörű természetfotók november közepéig láthatók. A különleges utazó tárlat tíz hónap alatt tíz városban fordul meg.
RészletekSzombatról vasárnapra virradóra ismeretlen tettes egy jászszentlászlói tanyáról hajtott és lopott el 100 darab pecsenyelibát. A tettes, vagy tettesek a kerítés drótját kivágva jutottak az állatokhoz. A 250.000.-Ft. értékű libákat a tanya közelében leállított szállítójárművel vitték el. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomoz az ügyben.
RészletekOrszágos előrejelzés: Előrejelzés az ország területére hétfő estig: Többyire erősen felhős, vagy borult lesz az ég, rövid, napos időszakok főleg eleinte, az Alföldön lehetnek. Kezdetben csak kevés helyen, délután nyugat felől egyre többfelé valószínű eső, zápor. Az északira forduló szél megerősödik, a nyugati megyékben viharos széllökésekre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 7 és 12, másutt 13, 19 fok között valószínű. Késő estére 5 és 11 fok közé hűl le a levegő.
RészletekAz igazságot megismerő közösség tagjainak kötelessége, hogy az Örömhírt hirdesse a Nagyvilágban. Ne féljen, ne számolgasson okosan, kicsinyesen, mint a pusztulásra ítélt világ mérnökei. Tudja, élje át, hogy kiválasztatott a megtisztelő szolgálatra. Erről szól a MISSZIÓS VASÁRNAP, amelyen kitűnő buzdítást hallhattunk Kalocsán, a főpásztortól, Bábel Balázs metropolitától.... hallgassák meg Önök is.... (A felvétel és a képek: Barotai Imre atya missziós áldozata.)
Részletek