
Porta Egyesület a Kecskeméti Estben
A Kecskeméti Est exkluzív különszámot adott ki, melyben a Porta Egyesület is helyet kapott. Az interjúkészítő „a környezetvédelem helyi élharcosának” nevezi egyesületünket. Molnár Zoltán az egyesület Ifjúsági Felelőse a lapnak elmondta, a legfőbb törekvésünk, hogy aktivistáink segítségével bekapcsolódjunk a környezetvédelem áramlatába. És elhatározásunk, hogy letegyük névjegyünket az élet számos területén. Az írásból az is kiderül, hogy mindezt a hétköznapi élet területein, a fiatalokkal szeretnénk elérni. Így például a hulladékgyűjtési akciókba, parlagfű irtásba, egy partszakasz vagy erdő megtisztításába az általános iskolai tanulókat vonjuk be. Az interjú teljes terjedelmében a Kecskeméti Est XII. évfolyam 1. számában olvasható.
Részletek