![Keresi a rendőrség Labancz Józsefet Keresi a rendőrség Labancz Józsefet](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/23431.jpg)
Keresi a rendőrség Labancz Józsefet
Február 20-án távozott kecskeméti otthonából Labancz József, akinek hollétéről azóta sem tudnak.
RészletekFebruár 20-án távozott kecskeméti otthonából Labancz József, akinek hollétéről azóta sem tudnak.
RészletekA Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége szombaton immár 17. alkalommal rendezi meg a Kecskeméti Sportbálat. A Sportbál ebben az évben is arra hivatott, hogy jelezze a város sporttársadalmának összefogását illetve megünnepeljük egymás 2009.évi sportsikereit.
RészletekÚgy tűnik nincs(igazi)gazdája ennek a belvárosi háznak, állaga napról napra csak romlik, csúfítja a környezetet. Felvételeink a Katona József téren készültek.
RészletekVita-csata: disputa vetélkedő a szegénységről és az oktatásról A vitatkozás művészete már az ókorban nagy kincsnek és fegyvernek számított. Napjainkban is ugyanúgy szükség van jó szónokokra és vitatkozókra, ennek alapjait pedig korán le kell fektetni. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálata alkalmat is biztosít erre, hiszen áprilisban, hazánkban európai uniós témában először az ő kezdeményezésükre valósul meg a Vita-csata vetélkedő középiskolás diákok számára. Az eseménynek Debrecen április 9-11-ig és Kecskemét április 16-18-ig ad otthont.
RészletekHóvirág helyett nárcisszal, jácinttal, tulipánnal, vagy más, virágüzletekben, kertészetekben kapható, nem védett növénnyel lepjük meg a hölgyeket nőnap alkalmából. A hóvirág 2005 szeptembere óta az Európai Unióban a veszélyeztetett növények közé tartozik, s mint ilyen, védett.
RészletekAz elmúlt 24 órában 1 könnyű sérüléssel járó és 3 anyagi káros közlekedési balesetnél helyszíneltek kollegáink, és 5 személytől vették el a jogosítványát ittas vezetés miatt.
RészletekAz esti illetve éjszakai órákban még északon előfordulhat hózápor, majd hétfőn reggel északon erősebben, másutt változóan felhős égre, sokfelé napsütéses reggelre ébredhetünk, ekkor már csapadék nem várható. A déli területeken megélénkülhet a szél. A hajnali órákra -3°C és -9°C közé hűl a levegő. Napközben továbbra is folytatódik a változóan felhős idő, északon és nyugaton növekedhet meg erősebben a felhőzet, de csapadékra nem kell számítani. Délen megélénkülhet, helyenként megerősödhet az északkeleti szél. A legmelegebb órákban 1-6°C között alakulnak a maximumok.
RészletekDunapatajon egy 32 éves férfi lett öngyilkos. A rendkívüli haláleset ügyében államigazgatási eljárás keretében a kalocsai rendőrök folytatják a vizsgálatot. A férfi családi házának fészerében akasztotta fel magát. A rendőrök kizárják, hogy bűncselekmény történt volna.
RészletekTérjetek meg! Próbáljátom meg újra tisztázni az életeteket: milyen barátságban vagytok Krisztussal? A többi között erről is beszélt dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek, szombaton azoknak a hittan tanároknak, akik hívatásszerűen a gyermekek vallásos nevelésével foglalkoznak. A fölvételt - amelyet a lelkigyakorlaton Barotai Imre atya rögzített - örömmel ajánljuk a szélesebb publikum figyelmébe is.
RészletekVasárnap napközben is számíthatunk helyenként hózáporokra, az intenzívebbek helyenként akár vékony hólepelt is eredményezhetnek, de alapvetően változóan felhős lesz az ég, sokfelé több órás napsütéssel. A nyugati határszél közelében megélénkülhet a szél, de jellemzően mérsékelt marad a szél. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 1 és 5°C között alakulnak majd.
Részletek