Szeptember 14. vasárnap, Roxána, Szeréna
Félezer hívő a felsőlajosi templomszentelésen - Hamarosan dr. Bábel Balázs szentbeszéde

Félezer hívő a felsőlajosi templomszentelésen - Hamarosan dr. Bábel Balázs szentbeszéde

Mintegy félezer lelkes hívő énekelt/imádkozott áhitattal vasárnap délelőtt Felsőlajos nagy ünnepén, az új Szent László templom szentelési miséjén. A paptestvérekkel koncelebráló dr. Bábel Balázs, érsek homoliájában köszönetet mondott a támogatóknak, az építőknek, köszöntötte a Lászlókat - Szent László királyra, az Istenháza védőszentjére emlékezve - majd benedikálta az új szép, tágas épületet. Itt most Önök is meghallgathatják Bábel atya főpapi tanítását, próféciáit.

Részletek
Dr. Bábel Balázs érsek pusztai keresztet szentelt Bugacon (Képgaléria és szentbeszéd

Dr. Bábel Balázs érsek pusztai keresztet szentelt Bugacon (Képgaléria és szentbeszéd

A kereszt mindig az ellentmondás jele volt! - kezdte szentbeszédét Dr. Bábel Balázs érsek, pénteken, amikor pusztai keresztet szentelt Bugacon. A főpásztor beszédében gazdagon idézte a magyar irodalom kitűnőségeit, azok vallomásait a keresztélményről. Ady Endre , Juhász Gyula veretes sorai különösen is erőteljesen hatottak a pusztai világban. Hallgassák meg a metropolita gondolatait. Szeretettel ajánljuk....

Részletek
KAROL WOJTYLA MUNKATÁRSAI:  nemzetőrök a jó ügyek szolgálastában

KAROL WOJTYLA MUNKATÁRSAI: nemzetőrök a jó ügyek szolgálastában

2010. június 25. 13:18 | Adományok Wojtyla Ház

A mai napon június 25-én a Wojtyla Barátság Központ Pintér-termében ünnepélyes aktusra került sor. A Porta Egyesület valamint a Kecskeméti Nemzetőr Egyesület részéről aláírták azt együttműködési megállapodást amely tartalmazza a két szervezet közös programját. A Nemzetőr Egyesület részéről Bakos Tibor elnök, a Porta Egyesület részéről Farkas P. József alapító látta el kézjegyével a dokumentumot.

Részletek
HEDGEDE KERTÉSZET: emlékkert testvérvárosunknak Wadovicének

HEDGEDE KERTÉSZET: emlékkert testvérvárosunknak Wadovicének

Méltán lehetünk büszkék a Wojtyla Barátság Központ előkertjére. Sokak csodájára járnak, és egy kicsit irigykedve nézik a helvéciai Hegede Kertészet által épített botanikai csodát. Az évelőnövényekkel beültetett virágágyások tavasztól késő őszig színesítik, díszítik a szépen felújított épület környékét. A mai napon szorgos kezek dolgoztak a helyszínen. A téli fagyok pusztítását pótolták. A Wojtyla Barátság Központ búcsú napjára, július elsejére Péter- Pál ünnepére, megszépülve várja a vendégeket a Wadovice-kert.

Részletek
KIÁLLÍTÁS a WOJTYLA HÁZBAN: Lengyel- magyar két jó barát!

KIÁLLÍTÁS a WOJTYLA HÁZBAN: Lengyel- magyar két jó barát!

2010. június 25. 12:04 | Adományok Wojtyla Ház

Megérkezett és nemsokára megnyílik az a kiállítás Wojtyla Barátság Központban, amelyet a Csongrád Megyei Levéltár bocsátott rendelkezésünkre. A kiállítás anyaga Magyarország és Lengyelország közös történelmét mutatja be, rég múlttól napjainkig az érdeklődő közönség számára. A tárlatot Karol Biernacki úr, a levéltár igazgatója nyitja meg 2010. július 1-én. Hétköznapokon érdemes ellátogatni a kecskeméti lengyel kultúrális központba...

Részletek
A WOJTYLA CSALÁD VENDÉGSÉGBEN: a teremtett világ csodái

A WOJTYLA CSALÁD VENDÉGSÉGBEN: a teremtett világ csodái

2010. június 25. 12:00 | Adományok Wojtyla Ház

A nagysikerü Múzeumok éjszakáján nyitották meg azt a fotó kiállítás a Porta Egyesület dísztermében, amelyen Dr.Hamar Sándor a Madártani Egyesület elnöke valamint Turóczi Tiborc fotográfus szemén keresztül mutatja be a teremtett világot az érdeklődő közönség számára. A Wojtyla Barátság Központ gondozotti-családja, június 24-én csütörtökön tekintette meg a gyönyörű fotókból álló kiállítást. Többek számára felejthetetlen élményt jelentett a színek és az életek pazar kavalkádja.

Részletek
ÖNKÉNTES MUNKA A WOJTYLA HÁZBAN: dr. Tóth János belgyógyász főorvos járt nálunk

ÖNKÉNTES MUNKA A WOJTYLA HÁZBAN: dr. Tóth János belgyógyász főorvos járt nálunk

2010. június 25. 11:58 | Adományok Wojtyla Ház

Csütörtökön ismét orvosi vizit volt a Wojtyla Barátság Központban. Ez úttal dr. Tóth János endokrinológus, belgyógyász főorvos várta a ház gondozottait egy kis beszélgetésre, hogy szakmai tanácsával, hozzáértésével segítsen és javítson egészségügyi gondjaikon. Sokszor a problémák meghallgatása a bizalom nem látható falakat dönt le és sokkal nagyobb eredmény érhető el a gyógyulásban, vallja ezt néhány gondozottunk. Jó egészséget kívánunk minden rászorulónak. Dr. Tóth Jánosnak pedig - aki orvosi önkénteseink egyik kitűnősége - szeretettel köszönjük meg áldozatát, türelmét és hűségét.

Részletek
WOJTYLA HÁZ: ha majd a jognak asztalánál./ Mind egyaránt foglal helyet

WOJTYLA HÁZ: ha majd a jognak asztalánál./ Mind egyaránt foglal helyet

2010. június 25. 10:16 | Adományok Wojtyla Ház

Nem olyan rég mutathattuk be a kedves olvasóinknak Dr. Tálas Gábort, aki azzal a segítő szándékkal érkezett a Barátság Központba hogy a gondozottjainknak jogi segítséget nyújt problémás esetekhez. A kezdeti bizalmatlanságot mára a bizalom hatotta át, és egyre többen keresik meg önkéntesen szolgáló jogtanácsosunkat a legkülönfélébb jogi esetekkel. Azt reméljük, hogy egyre több bonyolult jogi terhet vehetünk le dr. Tálas Gábor áldozata, elkötelezettsége nyomán gondozottjaink válláról.

Részletek