Augusztus 25. vasárnap, Lajos, Patrícia
Tudás és jókedv a RangAdó régiós döntőjén

Tudás és jókedv a RangAdó régiós döntőjén

2010. február 22. 12:59

2010. február 19-én, Kecskeméten került megrendezésre az állami adóhatóság által, középiskolás diákok számára második alkalommal meghirdetett országos vetélkedő régiós döntője, melynek győzteseként a Szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kőrösy József Tagintézményének „Tám-adók” nevű csapata jutott be a budapesti országos döntőbe.

Részletek
A kipufogógáz érelmeszesedést okoz

A kipufogógáz érelmeszesedést okoz

2010. február 22. 08:45

Aki az autópályához közel lakik, korábban számíthat érelmeszesedésre, mint kevesebb kipufogógázt belélegző embertársai. Egy nemzetközi kutatócsoport többéves vizsgálatainak eredményeit a PLoS ONE tudományos folyóirat közölte.

Részletek
Országos előrejelzés

Országos előrejelzés

2010. február 21. 20:36

Vasárnap, az esti órákban tovább csökken a keleti tájakon is a felhőzet mennyisége, helyenként ködfoltok előfordulhatnak. A hajnali órákban nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, délelőtt csapadékra főként a Dunántúlon és északon lehet számítani havaseső, eső formájában. A mérsékelt déli szelet kísérhetik élénk széllökések. A hajnali órákban fagypont körül alakulnak a minimumok. Hétfőn fokozatosan kelet felé halad a csapadék, délután nyugaton már eláll, keleten azonban elered az eső. Kora délután északon még előfordulhat gyenge havazás, majd itt is inkább eső valószínű. A déli területeken megerősödő déli szélre lehet számítani. A legmelegebb órákban 2-8°C között alakulnak a maximumok. Az esti órákra nyugaton már újra elkezd csökkenni a felhőzet, mérséklődik a szél, csak délen fordulhatnak elő élénkebb széllökések fagypont feletti minimumokkal.

Részletek
LÉLEKMENTÉS AUTÓMENTÉSSEL AVAGY MIÉRT JÓ, HA VAN VONTATÓKÖTELE EGY ÉRSEKNEK

LÉLEKMENTÉS AUTÓMENTÉSSEL AVAGY MIÉRT JÓ, HA VAN VONTATÓKÖTELE EGY ÉRSEKNEK

2010. február 21. 16:16 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

Szép, tavaszt ígérő téltemető idő fogadta az egyházmegye főpásztorát és a híveket Matkópuszttán, a két főapostolnak ajánlott, iskolából kialakított pusztatemplomban vasárnap délelőtt. A hó olvadni kezdett a szép napos időben. A hívek garázsaiból előkerültek a szebbnél szebb személygépkocsik. Csakhogy az Alföldön oly ritka fekete föld - ami körülveszi gazdagon a matkói templomot - meglepetést tud kínálni a \"műúthoz\" szokott úrivezetőknek.

Részletek
IZZÍTOTT AZ ATOM: SZÉGYENLETES VÉGJÁTÉK, KOSARASAINK ELBUKTAK

IZZÍTOTT AZ ATOM: SZÉGYENLETES VÉGJÁTÉK, KOSARASAINK ELBUKTAK

2010. február 20. 22:44

A Kecskeméti KSE elképesztően gyenge végjátékot produkált az Atomerőmű ellen, így egy megnyert mérkőzést sikerült elvesztenie a hetek óta padlón lévő paksiak ellen. Atomerőmű SE – Kecskeméti KSE 77-74 (11-24, 20-13, 19-19, 27-18) ASE Sportcsarnok, 800 néző V.: Földházi T. Kapitány G. Balog Gy. (Szaniszló) Paks: MÉSZÁROS 16/6, LaGrange 9/3, HORVÁTH Á. 19/9, Clark 5/3, Dill 2. Csere: Körtélyesi 12/6, Kiss Zs. 3/3, Walker 3, Panta 8/6. Kecskemét: ROSS 17/6, WITTMANN 20/12, Dénes -, I. Johnson 7/3, Csorvási 11. Csere: Marciulionis 9/3, Tóth N. -, Szabó T. 7, Williams 3/3. Kommentárként, hagy idézzünk egy hozzászólót a Kesport fórumáról... Sapienti sat! \"Elmentem Paksra, néztem és talán láttam is a meccset. Akarat nélkül még egy morálisan szétesett ASE sem verhető meg; ahol látványosan nem akartak pontot dobni a légiósok. Nálunk elgondolkodtató a pécsi különítmény betlije. Krisztián üdítő kivétel. Dénes, Tóth hasznavehetetlen. Bencze állítólag féléve sérült (akkor kérdezem miért van a keretben, ugyanis a csapat nem szociális otthon, sem nem karitatív szervezet). Továbbá Sztojan nyilatkozat blöffjei sem vezetnek sehova. Csak a 9. vagy a 10. helyre. Ha a játékosok megkapják – még egyszer leírva: tehát ha megkapják – fizetésüket miért áll fenn ez az eredménytelenség?\" Utalnánk mégegyszer az elmúlt héten közreadott publicisztikánkra. Amelynek a szerzője a kecskeméti méregdrága versenysport kataklizmájáról értekezik. Más fölfogásban: a fejétől büdösödik a hal!

Részletek
HARAGSZIK A KAPITÁNY: ROSSZ NAPOK KÖVETKEZNEK AZ 'OLASZ MÓDSZER' MESTEREIRE KECSKEMÉTEN

HARAGSZIK A KAPITÁNY: ROSSZ NAPOK KÖVETKEZNEK AZ \'OLASZ MÓDSZER\' MESTEREIRE KECSKEMÉTEN

2010. február 20. 20:55

Kassai László, kecskeméti városi rendőrkapitány mérges. Reszkessetek tolvajok, rablók és trükkösök! Érzékelhetően az úgynevezett \'italy-method\' bajnokai emelték meg a cukrát. Aztán kimondta a verdiktet: pusztuljanak a sötét cellában a kerékpáros rablók. Pár óra alatt aztán el is fogták a kecskeméti rendőrök K. Sándort, aki szerda este támadott meg egy gyalogosan hazafelé tartó idős nőt. A férfi az úgynevezett olasz módszerrel rabolt. Kerékpárjáról meglökte az áldozatát, és kitépte a kezéből a táskáját. Most aztán ízlelgetheti a fogda kaját....

Részletek