Olimpia a sátorban
Az athéni olimpiai játékok hivatalos megnyitója előtt mindössze néhány perccel, a kecskeméti sportbarátok is megtartották a maguk ünnepségét.
RészletekAz athéni olimpiai játékok hivatalos megnyitója előtt mindössze néhány perccel, a kecskeméti sportbarátok is megtartották a maguk ünnepségét.
RészletekA Hírös Hét keretében rendezte meg egyházi-helytörténeti konferenciáját a Porta Egyesület Szent Ferenc fiai címmel a Kodály Intézetben.
RészletekÜnnepélyes keretek között, nagy érdeklődés mellett adta át Hovány Márton, a Ford Hovány Kft. ügyvezető igazgatója a Porta Egyesületnek azt a Fiesta ONE típusú gépkocsit, amelyet szállítási célokra biztosítással, teljes szerviz háttérrel ajánlott fel a közhasznú társaságnak úgy is mint pártolója és egyik alapító tagja.
RészletekA Hírös Hét fesztivál keretében szerdán Bárkányi Ernő nyitotta meg Mártonfi Benke Márta kecskeméti művész kiállítását a Porta Egyesület dísztermében, a Kossuth tér 5. szám alatt.
RészletekTöbb tízezer ember ünnepelt és szórakozott a szabadidőközponti Kecskeméti Majálison. Volt sör, virsli, vurstli, kirakodóvásár, haditechnika, rendőrségi bemutató és egésznap színes, kulturális programok.
RészletekTóth Sándort senkinek sem kell bemutatni városunkban. Kecskemét és megye elmúlt fél évszázadát hűen rekonstruálják szuggesztív erejű fotói, amelyek egyrészt helyi eseményekről készültek a sajtó számára, másrészt pedig alkotójuk hihetetlen érzékenységéről tanúskodnak.
RészletekMásodik alkalommal gyűltek össze a Föld napján a helyi média képviselői, a város környezetgazdálkodáshoz kapcsolódó cégei, hogy megvitassák a természetvédelem mindannyiunkat érintő kérdéseit, problémáit. Míg tavaly a Szabadidőközpontban tartották a hagyományteremtő szándékkal megrendezett összejövetelt, addig az idén a kecskeméti Arborétum adott otthont a Porta Egyesület rendezvényének.
RészletekHatvan év telt el azóta, hogy Kecskemétről 1323 ártatlan embert deportáltak náci haláltáborokba. Június 6-án a Kecskeméti Zsidó Hitközség megemlékezést tartott a megkínzott, meggyötört, emberi jogaiktól és életüktől megfosztott mártírokról.
Részletek A főszereplő Te vagy! Dönts! Drog nélkül, tánccal, sporttal, játékosan az egészségért Ezzel a mottóval hívta a fiatalokat a Drogellenes Világnaphoz kötődően különböző helyszíneken megrendezett programokra a Kecskeméti Porta Egyesület, amely az idén második alkalommal vállalta fel, hogy a rendezvénysorozat szervezésével lép fel a drogok ellen.
RészletekHagyományos Porta-kezdeményezés a Szent Miklós-napi Búcsú, amely lehetőséget kínál az egyházi, és a civil közösségek értékteremtő találkozásaira, a folklór, a szakrális hagyományok felkutatására.
Részletek