Farkas P. József a Gong Rádióban
A Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója a Gong Rádió mikrofonja előtt ismertette a népkonyha adventi és karácsonyi programsorozatát. (Fotók: Mátyus István)
RészletekA Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatója a Gong Rádió mikrofonja előtt ismertette a népkonyha adventi és karácsonyi programsorozatát. (Fotók: Mátyus István)
RészletekA korábbi évekhez hasonlóan idén is bemutatta a KEFAG Zrt. a vadászterületein kilőtt dámtrófeákat. Ezúttal is két helyen voltak a trófeaszemlék: a Vackor Vár Erdei Iskola adott helyet az Észak-Kiskunsági- és Bugaci Erdészet trófeaszemléjének, Kelebián pedig a Dél-Kiskunsági Erdészet dámtrófea-szemléjét rendezték meg.
RészletekA hagyományokhoz híven advent első vasárnapját megelőző szombaton, 2018. december 1-jén, 17 órakor tartják az első gyertyagyújtást Kecskeméten a város adventi koszorújánál. Az első adventi gyertyát dr. Homoki Tamás és Gaál József alpolgármesterek gyújtják majd meg. (A fotó 2017-ben készült)
RészletekA vásárlók és az árusok komfortérzetét is nagyban növelik azok a vadonatúj hőzáró műanyag szalagfüggönyök, melyeket a hűvösebb idő beálltával szereltek fel a fotocellás ajtókhoz a Kecskeméti Piaccsarnokban.
RészletekVéradók Napja környékén a Gong Rádió is véradást szervez Kecskeméten immár 22 éve. Ebben az évben november 27-én, kedden rendezték meg a véradást, a Hírös Agórában.
RészletekKiégés elleni készségfejlesztő csoportos foglalkozást rendeznek a kecskeméti Család- és KarrierPONT munkatársainak szervezésében november 30-án, pénteken 8 óra 30 perctől a Veyron Rendezvényteremben (Kecskemét, Horog utca 9.).
RészletekHatodik alkalommal rendezik meg a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület fenntartásában működő Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház munkatársai a megyei szintű Roma-magyar Diák Kulturális Fesztivált Kecskeméten.
RészletekKigyulladt egy kamion 2018. november 28-án, szerdán reggel Bács-Kiskun megyében, az 52-es főút Kecskemét és Szabadszállás közötti szakaszán - közölte a katasztrófavédelem. (A fotó illusztráció)
RészletekAz ország 2841 óvodája kapja meg a napokban a Magyar népmesék rajzfilmsorozat díszdobozos kiadását. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az erről tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a DVD-sorozatot a napokban szállítják az óvodákba, így az ünnepek előtt már nézhetik is a gyermekek.
RészletekA keddi ebédosztás előtt közös tornán vettek részt a Wojtyla Barátság Központ szegényei. Kimondottan nekik való testedzés volt, amelyet Probojáczné Túri Éva testnevelő tanár tartott. Az egykori kiváló kosárlabdázó instrukciói mellett először ülő gyakorlatokat végeztek, majd állva is megmozgatták nyakukat, derekukat, hátukat és lábaikat a résztvevők. A kiváló hangulatban telt programon még olyanok is beálltak a rendhagyó tesiórára, akik egyébként nem vesznek részt hasonló alkalmakon. Mert mozogni jó! (Fotók: Mátyus István)
Részletek