Január 10. péntek, Melánia
Gönczi Imre támogatta a Wojtyla Ház mai ebédosztását

Gönczi Imre támogatta a Wojtyla Ház mai ebédosztását

2018. november 10. 11:17 | Adományok Wojtyla Ház

Az NRG-Agent Kft. ügyvezető igazgatója évekkel ezelőtt ígéretet tett: negyedévenként támogatja a Wojtyla Barátság Központ karitatív célú ételosztását az Egressy utcai népkonyha épületében. Adott szavához azóta is hűségesen ragaszkodik, ezért kerülhetett sor szombaton százhúsz adag gulyásleves, kenyér és sütemény kiosztására a belvárosi szociális intézményben. Tálalásra úgyszintén a cég egyik munkatársa vállalkozott Berki Károly önkéntes személyében. Mindemellett a vasárnapi hidegcsomagokat ugyancsak kézhez vehették a rászorultak, Rácz György támogatásának köszönhetően. Az ellátmányban helyet kaptak a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet ajándékai is. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu

Január elsejétől a NAV-nál is kötelező a cégkapu

2018. november 9. 21:26

Kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a NAV-nál jövőre a vállalkozások. Az egyéni vállalkozóknál nem lesz változás, ők továbbra is az ügyfélkaput, új nevén a Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáshoz kapcsolódó (KÜNY, köznyelven ügyfélkapus) tárhelyet használhatják.

Részletek
70 éves az Univer - A siker az embereken múlik

70 éves az Univer - A siker az embereken múlik

2018. november 9. 21:24

A kecskeméti székhelyű, alapításától mindmáig 100 százalékban magyar tulajdonban lévő Univer Cégcsoport idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. A vállalatcsoport mára Magyarország jelentős élelmiszeripari, valamint kis- és nagykereskedelmi vállalkozásává vált, melyet hazánkhoz kötnek hagyományai, elért eredményei és jövőbeli tervei egyaránt. 2018. októberében és novemberében az Univer tagvállalatainak évértékelő ünnepségei a 70 éves jubileum jegyében telnek.

Részletek
Videótartalom a YouTube-on - Próbáld ki az újításokat!

Videótartalom a YouTube-on - Próbáld ki az újításokat!

2018. november 9. 21:21

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Google Magyarország közel három éve tartó együttműködése során a legfrissebb információkat kapják a vállalkozók minden alkalommal elsőkézből. Videótartalom a YouTube-on. Ezt a címet viselte az az előadás, amely az online tér adta lehetőségekről, a világ első számú videómegosztó platformjáról szólt. A köztestület Platter János konferenciatermében Orosziné Varga Zelma, az iparkamara kommunikációs vezetője köszöntötte a közel száz vendéget.

Részletek
Bács-Kiskun megyei tűzoltók a legerősebbek között!

Bács-Kiskun megyei tűzoltók a legerősebbek között!

2018. november 9. 21:18

Székesfehérvár adott otthont a katasztrófavédelem országos fekvenyomó bajnokságának. Az erős emberek versenyén idén rekordot döntött a résztvevők száma, több mint százharmincan indultak. A bajnokságon a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot egy hat fős csapat képviselte.

Részletek
Folytatódik a fúrt kutak ügye

Folytatódik a fúrt kutak ügye

2018. november 9. 21:16

A Fidesz azt szeretné, ha tulajdonos- és gazdabarát megoldás érvényesülhetne a fúrt kutak bejelentésénél, ezt szolgálja az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosítás is, amelyet várhatóan december első hetében fogadnak el.

Részletek
Ünnepélyes mesterlevél-átadó a kamarában

Ünnepélyes mesterlevél-átadó a kamarában

2018. november 9. 21:15

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál sikeres mestervizsgát követően ünnepélyes mesterlevél-átadót rendeztek 2018. november 9-én, pénteken. Az ünnepélyes alkalmon 9 szakmában 60 új mester tett fogadalmat: autóelektronikai műszerész, autószerelő, CNC gépkezelő, festő, díszítő, mázoló és tapétázó, járműfényező, karosszérialakatos, lábápoló, motorkerékpár-szerelő, villanyszerelő tettek sikeres mestervizsgát.

Részletek
„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

2018. november 9. 21:01 | Wojtyla Ház

„Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” (Lukács 8,16) Hatházi Róbert plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a kecskeméti (széchenyivárosi) Szentcsalád Plébánia heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetéseket kedves olvasóinknak:

Részletek