Január 12. vasárnap, Ernő
Vásárhelyis kisdiákok léptek fel a Wojtyla Ház pódiumán

Vásárhelyis kisdiákok léptek fel a Wojtyla Ház pódiumán

2017. december 15. 12:28 | Adományok Wojtyla Ház

A Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola 4. osztályos tanulói lepték meg váratlan érkezésükkel a Wojtyla Barátság Központ gondozottait pénteken az Egressy utcai népkonyha étkezdéjében. A kis nebulókat Molnár Zoltán hittantanár és az alsós gyerekek osztályfőnöke kísérte el a szociális intézménybe, ahol Farkasné Pásztor Jolán társalapító fogadta a tanintézet növendékeit. Betekintést adott számukra a létesítmény tizenkét esztendős múltjába. Elmondta, hogy cégvezetők és magánszemélyek százai támogatják rendszeres felajánlásaikkal a Wojtyla Házat, amelyben mintegy százhúsz, jobb sorsra érdemes rászoruló talál magának – a névadó Szent II. János Pál pápa égi közbenjárásával – testi-lelki táplálékot és hozzá néhány kedves szót, mindemellett kulturális, szórakoztató programokat, egyéb hasznos, csapatépítő elfoglaltságot. A kisdiákokat mélyen meghatották az elhangzottak, ennél fogva még a szokásosnál is nagyobb átéléssel adták elő karácsonyi műsorukat az ebéd tálalása előtt, majd végül kiosztották a szegényeknek személyes ajándékaikat: több kosárnyi mákos-diós bejglit, süteményeket, narancsot, mandarint, banánt. Az elesettek mai melegétke – tyúkhúsleves és paprikás csirke tésztával, kenyérrel, süteménnyel – Kollár Csaba, a Mizsetáp Kft. ügyvezető-tulajdonosa jóvoltából kerülhetett az asztalokra. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ma is Fornetti adomány érkezett

Ma is Fornetti adomány érkezett

2017. december 15. 07:52 | Adományok Wojtyla Ház

A fagyasztott péksütemények gyártásával, forgalmazásával foglalkozó nemzetközi hátterű Fornetti Kft. vezetői is rendszeresen támogatják a Karol Wojtyla Barátság Központ ember- és lélekmentő küldetését. Méghozzá oly módon, hogy hetente több kartondoboznyi pékárut küldenek a népkonyha szegényeinek. A gondozottak ezúttal is nagy örömmel fogadták a két óriási doboz édes-sós finomságot. (Fotó: Mátyus István)

Részletek
Simicskó István a magyar-szerb határon

Simicskó István a magyar-szerb határon

2017. december 14. 21:13

A magyar emberek biztonságban készülhetnek az ünnepekre, mivel Magyarország ma a világ egyik legbiztonságosabb országa, köszönhetően a magyar katonáknak és rendőröknek - jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Bács-Kiskun megyében, a hercegszántói határvédelmi bázison tartott állománygyűlést követő sajtótájékoztatón. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Részletek
Csaknem ötmilliárd forintos fejlesztés indul Bács-Kiskun megyében

Csaknem ötmilliárd forintos fejlesztés indul Bács-Kiskun megyében

2017. december 14. 21:07

Nyolc Bács-Kiskun megyei konzorcium 3,84 milliárd forint európai uniós támogatásban részesül a társadalmi hátrányok mérséklésére az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében. Négy település pedig egymilliárd forintot fordíthat egyebek mellett a leromlott városrészek felújítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak (TOP) köszönhetően - tájékoztatta a megyei közgyűlés elnöke az MTI-t.

Részletek
Kecskemét decemberi közgyűlésének döntései

Kecskemét decemberi közgyűlésének döntései

2017. december 14. 21:05

2017 utolsó közgyűlését tartotta ma Kecskemét önkormányzata. A grémium a napirendek tárgyalása előtt kifejezte elismerését mindazoknak, akik a közelmúltban kiemelkedő szakmai munkájuk és életpályájuk nyomán rangos országos, vagy állami elismerésben részesültek:

Részletek
Újabb zöldség adomány Rácz Györgytől

Újabb zöldség adomány Rácz Györgytől

2017. december 14. 13:30 | Adományok Wojtyla Ház

Július közepe óta Rácz György folyamatosan friss paprikával és más egyéb zöldségfélékkel látja el a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét. Azóta többször bizonyultak „életmentőnek” adományai. Ezúttal paprikával, retekkel teli ládákat emelt ki gépkocsijából. Mi ez, ha nem Isten csodája?! - teszik fel a költői kérdést a szociális intézmény gondozottai, amikor szakadatlanul Rácz György párját ritkító nagylelkűségével szembesülnek. Materiális viszonyrendszerben értelmezhető racionális válasz aligha adható e talányra. Ezt bizony úgy hívják: szeretet, „mert az Isten szeretet”. (1Jn 4,8) (Fotók: Mátyus István)

Részletek