
Városi Úszó Diákolimpia-2017
2017. február 1-jén, szerdán a Kecskeméti Fürdő lesz a városi Úszó Diákolimpia helyszíne.
Részletek
2017. február 1-jén, szerdán a Kecskeméti Fürdő lesz a városi Úszó Diákolimpia helyszíne.
Részletek
A használatbavételi engedély hiányzik ahhoz, hogy az Újpest FC labdarúgócsapata visszatérhessen a Szusza Ferenc Stadionba, így jelen állás szerint tavaszi hazai mérkőzéseit is Kecskeméten játssza majd.
Részletek
Sven Hinterseh, Schwarzwald-Baar Járás hivatalvezetője fogadta azt a kecskeméti diákcsoportot, akik a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat németországi testvérmegyéjében folytatnak tanulmányokat október óta egy csereprogram keretében.
Részletek
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt vádat emelt egy 36 éves tompai férfi ellen, aki 2016. október 20-án délután Tompán kifosztott egy kerekesszékhez kötött, mozgássérült férfit.
Részletek
A ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club a Rubeola FC Csömör csapatát fogadta hétfő este a Messzi István Sportcsarnokban. A Rubeola tavaly még NB I-es tagsággal rendelkezett, célja, hogy mihamarabb visszakerüljön a legjobbak közé. Októberben az odavágón, a kecskemétiek 2 gólos hátrányból felállva, az utolsó másodpercben tudtak fordítani, és hozták el Csömörről a 3 pontot! A mérkőzés előtt azonos pontszámmal, egymás mellett állt a két csapat a harmadik és a negyedik helyen. Így igaz rangadóra volt kilátás. A végeredmény: ScoreGoal Kecskeméti Futsal Club - Rubeola FC Csömör: 4-3
Részletek
Az elkövetkező órákban ismét rendkívüli időjárási körülményekre számíthatunk, az ónos eső elérheti az 5 mm-t.
Részletek
Kilencvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötte Dr. Varga Ferencné hímző, népi iparművészt a Népi Iparművészeti Gyűjteményben a városvezetés nevében Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Nemcsik Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője. A jeles napon természetesen az 1952-ben Ilonka néni által alapított Kecskeméti Hímző Szakkör tagjai is nagy számban megjelentek.
Részletek
Havi 15 ezer forintot kaphatnak azok a diákok, akik két eredményesen lezárt félévvel rendelkeznek és tanulmányi átlaguk minimum hármas. Az ösztöndíjprogramot egy helyi civil szervezet, az Első Kecskeméti Lions Club Alapítvány biztosítja a Pallasz Athéné Egyetem hallgatóinak. Az erről szóló együttműködési megállapodást hétfőn délután írták alá a GAMF-on.
Részletek
Mák Kornél Kecskemét megyei jogú város egyik alpolgármestere, a 14. egyéni választókerület önkormányzati képviselője a FIDESZ-KDNP színeiben. Az oktatási ügyekért, továbbá az egyházakkal, civil szervezetekkel való kapcsolattartásért felel a városvezetésben. Azonosulván a Karol Wojtyla Barátság Központ missziói céljaival, a népkonyha sorsközössége iránti tisztelettől vezérelve úgy döntött, magánszemélyként támogatja az intézmény szociális étkeztetési programját. Ennek megfelelően kedden az ő jóvoltából kerülhetett sor ételosztásra a Wojtyla Ház ebédlőjében. Mák Kornél személyesen is részt kívánt venni az eseményen, ám a kezdést nem tudta megvárni, ugyanis déli 12 órakor elszólította kötelessége a központ épületéből. Az alpolgármesternek köszönhetően borsólevest és fokhagymás sertésragut tálaltak fel párolt rizzsel, félegyházi kenyérrel, süteménnyel kiegészítve mintegy százhúsz rászoruló részére. (Fotók: Mátyus István)
Részletek
Balogh Mihály nyugalmazott kunszentmiklósi középiskolai tanár, helytörténész, néprajzkutató szabadidejében Petőfi-kutatással foglalkozik. Évtizedes kitartó munkássága gazdag hozadékáról kedd délelőtt számolt be a Karol Wojtyla Barátság Központ téma iránt érdeklődő gondozottainak - zsúfolásig megtelt a népkonyha Pintér József terme. (Fotók: Mátyus István)
Részletek