
Februári Éjszakai Forgatag – Beszámoló
Jó hangulatban, számos érdeklődő részvételével zajlott le az idei második Éjszakai Forgatag.
Részletek
Jó hangulatban, számos érdeklődő részvételével zajlott le az idei második Éjszakai Forgatag.
Részletek
Országos robotprogramozó csapatversenyt rendeztek a Pallasz Athéné Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karán. A verseny az Emberi erőforrások Minisztériuma által „Nagy hagyományú és szakmailag elismert versenyek támogatására" kiírt NTP-TV-16-0083 számú nyílt pályázat támogatásával valósult meg.
Részletek
A Kecskeméti- és Bács-Kiskun Megyei Kereszténydemokrata Néppárt és Dávodi Szervezete, valamint Dávod Község Polgármesteri Hivatala tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2017. március 8-án (szerda) 18 órai kezdettel a Piarista Gimnázium dísztermében megrendezett jótékonysági koncertjére.
Részletek
A Kecskeméti Törvényszék és a Magyar Jogászegylet Bács-Kiskun Megyei Szervezete közös szervezésében immár második alkalommal rendeztek civil szakmai kerekasztal beszélgetést.
Részletek
Már duzzadnak a rügyek a fákon, megjelentek az első, kora tavaszi virágok, kezdenek szép sorban visszaérkezni költöző madaraink, a rétisasok pedig már a tojásrakásnál járnak. Végre itt a tavasz és a Kiskunsági Nemzeti Park is egyre több túrát kínál a természet rajongóinak.
Részletek
Évértékelő sajtótájékoztatót tartott február 27-én, hétfőn a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon Dr. Farkasinszki Lóránt tűzoltó ezredes, megyei igazgató.
Részletek
Százhalombattán rendezték meg a hétvégén a rövidpályás úszó OB-t. A versenyen induló kecskeméti Hajdú László 7 bajnoki címet szerzett, és 7 országos csúcsot úszott szenior korosztályban.
Részletek
Bella Rózsa Pilinszky-díjas tanár, grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás minap a Porta Közhasznú Egyesület és a Karol Wojtyla Barátság Központ szervezésében. A Barátok templomához tartozó Porta díszteremben megrendezett tárlaton több tucat rézkarcot vehetnek közelebbről is szemügyre a szemfüles érdeklődők. Közéjük tartoztak a Wojtyla Ház ellátottai közül tizennyolcan, akik hétfő délelőtt látogattak a kiállítóterembe. A tárlat 2017. március 21-ig tekinthető meg.
Részletek
Robi atya és a széchenyivárosi Szentcsalád Plébánia hívőközössége gondoskodott arról, hogy hétfőn se maradjanak étel nélkül a Karol Wojtyla Barátság Központ gondozottai. A gyülekezet nevében Németh Lajos és Tóth Károly százhúsz adag sertéspörköltet szolgált fel a népkonyha ebédlőjében. (Folytatás a képek után, fotók: Mátyus István, Tódor Norbert)
Részletek
Nem megy ritkaságszámba a Wojtyla Házban, hogy valamely jó nevű étterem ételt kínál a népkonyha ebédlőjében. Arra azonban elég ritkán akad példa, hogy egyszerre két támogató is „versengjen” az Egressy utcai szociális intézmény szegényeinek kegyeiért. Vasárnap pedig pont ez történt. A 44-es békéscsabai főút kivezető szakaszánál, a Szent István körút elején található Szőlőfürt Fogadó tulajdonos-üzletvezetője Szabó Zoltán, valamint Farkas Ágó edző, Farkas P. József alapító igazgató lánya hívták meg egy ragyogó menüre a Karol Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét. Nekik hála összesen százhúsz adag tyúkhúslevest szolgáltak fel kenyérrel, süteménnyel az ezúttal is hosszas sorokban várakozó rászorulóknak. Soha rosszabb napot a Wojtyla Házban! (Fotók: Mátyus István - archív)
Részletek