
Biztonságos internet - kecskeméti rendőrök tartottak előadásokat iskolásoknak
A Biztonságos Internet Napján, február 7-én a rendőrök bűnmegelőzési foglalkozásokat tartottak a Bács-Kiskun megyei iskolákban.
Részletek
A Biztonságos Internet Napján, február 7-én a rendőrök bűnmegelőzési foglalkozásokat tartottak a Bács-Kiskun megyei iskolákban.
Részletek
A KEHOP-5.2.2-16-2016-00020 azonosító számú, Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal épületeinek energetikai fejlesztése című projekt keretében a megyében másodikként 2017. február 07-én átadták a Kunszentmiklósi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya épületét.
Részletek
A vádirat ismertetésével elkezdődött a Kecskeméti KSE Kft. egykori vezetőinek pere kedden a Szegedi Járásbíróságon - tudósított a Magyar Távirati Iroda. A vád szerint a többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozás irányítói több mint 400 millió forintot fizettek ki fiktív számlák alapján három cégnek.
Részletek
Dicső híre-neve fönnmarad örökre címmel Arany János életét és pályafutását feldolgozó irodalmi és történelmi versenyt hirdet a Lakitelek Népfőiskola, a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Keresztény Élet hetilap szerkesztősége - közölte Lezsák Sándor az MTI-vel.
Részletek
Pályakezdőként szerződött a kecskeméti színházhoz, és azonnal a mélyvízbe került. Földesi Milán 3 éve a Kecskemét City Balett tagja, s bár rengeteget dolgozik, egyelőre nem hiányzik neki a lazítás.
Részletek
A hidegre való tekintettel ingyenes ruhaosztást hirdettek a Közösségi Ház munkatársai, rászorulók számára.
Részletek
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 42 éves kiskunfélegyházi férfi és jelenlegi, valamint volt élettársa ellen, akik 2015 nyara és 2016 augusztusa között bűnszövetségben designer drogokkal és kábítószerrel kereskedtek.
Részletek
Én az a fajta ember vagyok, akinek ha valamilyen konfliktushelyzete van, akkor azt szeretné rögtön kibeszélni, leásva a mélyre. Az a baj, hogy azok az emberek, akik körülvesznek, nagy többségében konfliktuskerülők - vallja magáról Tóth Szabi.
Részletek
Az alábbiakban a Parázs Központ programjaiból adunk közre némi ízelítőt: A Házasság hete nemzetközi programsorozathoz 2008 óta hazánkban is egyre több település csatlakozik. Angliából indult el az a kezdeményezés, mely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság, vagyis az elkötelezett szerelem fontosságára irányítja az emberek figyelmét. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg. A központi honlapon: www.hazassaghete.hu megtalálható a különböző települések színes kínálata.
Részletek
Úton-útfélen hallani: egyáltalán nem segítőkészek mostanság az emberek. Mindenki saját malmára hajtja a vizet, nem törődik másokkal, csak saját magával. Egyesek kifejezetten „hobbiból” ártanak; irigységből, makacsságból, haragtartásból vagy egyszerűen azért, mert valahogy nem tudnak megbékélni saját sorsukkal, az őket körülvevő világgal. Így fest sokak véleménye - talán nem teljesen alaptalanul. Azonban kivételek, „jó gyakorlatok” úgyszintén akadnak szép számmal - a Karol Wojtyla Barátság Központ háza táján legalábbis minden bizonnyal. Egyre gyakrabban jelentkeznek a népkonyhán olyan önszerveződő privát közösségek tagjai, akik - bármily furcsán hangzik - komolyan veszik Jézus eme szavait: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (János 13,34-35). Ennek jegyében ajánlanak fel konyhaeszközöket, alapvető élelmiszereket, ruhákat, vagy éppen ételt a Wojtyla Ház ellátottainak. A Cold Clean Hungary Kft. ügyvezető igazgatója Gáspár Attila felajánlásával juthatott kedden ebédhez közel százhúsz halmozottan hátrányos helyzetű ember. A mai menüt - kolbászos babgulyást - Békés József tanár úr osztotta ki sok szeretettel. (Folytatás a képek után, fotók: Mátyus István)
Részletek