Patkós László - Tábla-kép
Patkós László „Tábla-kép” című kiállítása nyílt meg csütörtök este a Klapka utcai Bozsó Gyűjteményben. A kiállítást Ulrich Gábor képzőművész nyitotta meg.
RészletekPatkós László „Tábla-kép” című kiállítása nyílt meg csütörtök este a Klapka utcai Bozsó Gyűjteményben. A kiállítást Ulrich Gábor képzőművész nyitotta meg.
RészletekAugusztus 16-án délben az Úrangyala elimádkozása előtt Ferenc pápa arról elmélkedett, hogy a szentáldozásban eggyé válunk Jézussal, átalakul az életünk, átvesszük Jézus gondolkodásmódját és életstílusát.
RészletekA Kossuth Rádió augusztus 30-án, vasárnap a kiskunhalasi, alsóvárosi Szent Péter és Pál apostolok templomából közvetíti a katolikus szentmisével egybekötött országos tanévnyitót.
RészletekA megszentelt élet évében meghirdettük „Bemutatkoznak...” kampányunkat. Azt kértük a szerzetesrendek elöljáróitól, mutassák be rendjüket, közösségüket, történetüket, karizmájukat, írjanak tevékenységükről, jövőbeli terveikről, valamint a tematikus évhez kapcsoló programjaikról.
RészletekSzűz Mária mennybevételének ünnepén, augusztus 15-én délben Ferenc pápa az Úrangyala elimádkozása előtt arról beszélt a Szent Péter téren összegyűlt híveknek, mennyire hitt Mária abban, hogy földi életünk nem céltalan bolyongás, hanem célja van az Atya házában.
RészletekKülönböző kormányügynökségeken keresztül Nagy-Britannia évi mintegy 2,7 milliárd fonttal (csaknem 1200 milliárd forinttal) támogat olyan országokat, ahol üldözik a keresztényeket – derítette ki a The Daily Telegraph, tájékoztat az MTI.
Részletek„Senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért.” Kolbe atya is ezt tette, az egész életét átható Isten iránti szeretetből adta életét társa helyett. Rá emlékezünk liturgikus emléknapján, augusztus 14-én.
RészletekEgy hónapja döntött úgy az önkormányzat, hogy a parkolóőrök és a közterület-felügyelők állományának összevonásával létrehozza a Kecskeméti Városrendészetet, hogy az így megsokszorozódó járőrök városunk polgárainak közbiztonság-érzetét növeljék - ne csak a belvárosban, de a külterületi részeken is. A Városrendészet életre hívásának máris kézzel fogható eredménye vannak – a bűnmegelőzés terén is.
RészletekPetre András az Európai Energiafüggetlenségi Nyilatkozattal hívta fel a figyelmet arra, hogy a megújuló energiaforrások kiaknázása már elérhető lehetőség hazánkban is.
RészletekA délelőtti lengyel műsort követően a ”Wojtylások” visszatértek a házba, ahol a Pilze-Nagy Kft. a laskagomba termesztő tulajdonosa Somosné dr. Nagy Adrienn készítette a laskagombás-cukkinis ragut tarhonyával. Ebéd előtti köszöntésen elmondta, hogy mivel foglalkozik a cég, hol lehet kapni a termékeiket. Sőt másnap estére meg is hívta a csapatot egy gasztro élményre a Hírös Hét fesztiválon felállított pavilonjukhoz. A nap nagyon jól sikerült
Részletek