A Wojtyla Ház idén ünnepli alapításának 10. évfordulóját. 9 évvel ezelőtt pedig Szent Anna napján nyitotta meg kapuit a szegények előtt. Azon a napon 50 rászoruló vette fel az ebédet, azóta pedig 120 főre duzzadt a létszám. A Wojtyla Ház ma délben ezt a csodás napot ünnepelte meg. Az ünnepség első fele II. János Pál pápa – névadónk – szobra előtt kezdődött, ahol Farkas József igazgató köszöntötte a megjelent szegényeket és vendégeket. Majd Dr. Jeney Gábor plébánosnak adta át a szót, aki arról beszél, mennyire fontos a központ számára a szegények segítése. A megemlékezés második fele a hűvös ebédlőben folytatódott, ahol Dr. Bálint Annát, a Wojtyla Ház mai támogatóját, és állandó segítőjét névnapja alkalmából felköszöntötte a központ vezetősége és gondozottjai is. Bálint Anna a kezdetektől segít, már az építkezéstől, felújítástól kezdve. Szegényeink között is vannak Annák, akiket szintén megünnepeltünk. Köszöntöttük körünkben Tarapcsik Sándor könyvkötőt is, aki Dr. Bábel Balázs érsek atya legutóbbi kötetét 20 példányban bőrkötésbe kötötte. Munkáját egy festménnyel köszöntük meg. Az ebéd készítőiről sem feledkeztünk meg. Barta László az Algyői Halászcsárda tulajdonosa nagyon finom halászlevet kínált ezen a napon. Mai imánkat Dr. Jeney Gábor vezetésével mondtuk el, melyet a római zarándokokért szólt, akik épp útban vannak Celje felé. Az ünneplés után a finom, forró ebéd következett.
Részletek