Július 30. kedd, Judit, Xénia
BEFEJEZŐDÖTT A PARÁDFÜRDŐI IFJÚSÁGI TÁBOR FEJLESZTÉSE

BEFEJEZŐDÖTT A PARÁDFÜRDŐI IFJÚSÁGI TÁBOR FEJLESZTÉSE

2014. március 25. 08:20

Infrastrukturális és szakmai fejlesztések sokasáa valósult meg a kecskeméti önkormányzat tulajdonában lévő parádfürdői táborban, a „Parádfürdői Ifjúsági Tábor és Erdei Iskola infrastrukturális és szakmai fejlesztése” című, KEOP-3.3.0/09-11-2011-0002 azonosító számú projekt keretében. A mintegy 81 millió forintos uniós és hazai támogatással megvalósuló beruházáshoz az önkormányzat további 9 millió forint önerőt biztosított.

Részletek
Lengyel-magyar két jó barát....-Videóval

Lengyel-magyar két jó barát....-Videóval

2014. március 24. 15:59 | Wojtyla Ház

Március 23-án immár 7. éve rendezik meg a hagyományos Lengyel-Magyar Barátság napját szerte Magyarországon és Lengyelországban. 2008-ban a Wojtyla Barátság Központ is csatlakozott ehhez a neves ünnephez, mint Kecskemét lengyel-magyar háza. Abban az évben Wadowice polgármester asszonya Eva Filipiak egy tölgyfát ajándékozott a Kecskemétieknek és az itt élő lengyeleknek. Emlékezve arról, hogy a két nép története már több ezer éve összekapcsolódik. – mondta el Nagypál Sándor alpolgármester úr, aki a megjelenteket is köszöntötte.

Részletek
Portások és Wojtylások erdőt takarítottak

Portások és Wojtylások erdőt takarítottak

2014. március 24. 15:08 | Szent Ferenc Környezetbarát Kör

Március 24-ére az erdők hete alkalmából hívta szemétszedésre az önkénteseket a Kefag Zrt. Porta Egyesület és a Wojtyla Ház aktivistái felvették a kesztyűt és a Kecskeméti Arborétum előtt Sipos Istvánné útmutatásai alapján 8 órakor kezdték a munkát. A kedvezőtlen esős idő nem akadályozta meg az erdőtakarításban a lelkes csapatot. Az egyik csoport az Arborétumot járta körbe és az út mellett eldobált hulladékot szedte össze. A másik csapat a sétányokat járta végig és azokat mentesítette a hulladéktól. Legtöbb illegálisan lerakott hulladéktól azonban a harmadik társaság szabadította meg az „Egymilliomodik hektár” erdőt a kórház szomszédságában. Ezt a területet a portások már tíz éve rendszeresen takarítják, így most is örömmel vállalkoztak a kedvelt kirándulóhely rendbetételére. Az összegyűjtött hulladék elszállításáról a szervező Kefag Zrt. gondoskodik.

Részletek
Egy igazi Nagy Kalandban volt részünk

Egy igazi Nagy Kalandban volt részünk

2014. március 24. 14:36 | Wojtyla Ház

Cirkuszolt a Wojtyla Család. No, nem kell semmi rosszra gondolni, csak az Eötvös Cirkusz pénteki előadására látogattunk el. A „Wojtylás” gyerekeknek és szüleiknek Eötvös Lóránt a társulat igazgatója segített, hogy ez nagyszerű, látványos közösségi program létrejöhetett. A gyerekek nagyokat nevettek a bohócokon, elcsodálkoztak a három hatalmas elefántos, lenyűgözte őket a kötéltáncos, és a legmenőbb fehér farkasok sem voltak semmik. A gyerekek nagyon élvezték, a szünetben alig bírtak az anyukák, apukák velük, úgy be voltak zsongva. Ezúton is köszönjük az Eötvös családnak, hogy fogadtak bennünket, és gratulálunk a műsorhoz.

Részletek
Krizosztom atya kelyhe ismét Újvidéken

Krizosztom atya kelyhe ismét Újvidéken

2014. március 24. 10:36 | Wojtyla Ház

A Keresztény Értelmiségeik Szövetsége és a vajdasági Keresztény Értelmiségi Kör közös rendezvényként a második világháború utáni atrocitások hetvenedik évfordulója alkalmából háromnapos közös koszorúzási körutat szerveztek, melynek keretében meglátogatták és koszorút helyeztek el az ártatlanul kivégzettek több emlékhelyén – tudósít a VajdaságMa hírportál.

Részletek
Felvonultak a hibrid buszok

Felvonultak a hibrid buszok

2014. március 24. 10:35

Szombat délelőtt ünnepség keretében adták át hivatalosan az új hibrid meghajtású buszokat Kecskeméten. A Mercedesek a Rákóczi úton sorakoztak fel, hétfőn már valamennyi hibrid busz forgalomba áll.

Részletek
Napi Evangélium: „De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. ”

Napi Evangélium: „De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. ”

2014. március 24. 10:15 | Wojtyla Ház

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott. Lk 4,24-30

Részletek
Új szponzorok új lehetőségek

Új szponzorok új lehetőségek

2014. március 21. 16:00

Egy csodálatos történetnek lehettünk tanúi március 21-én délelőtt. Egy jó kedvű, kedves, csupa szív ember jött el közénk, aki imádja a munkáját azt, amit csinál, létrehozott. Birodalmáról, teremtett világáról Kovács László a SYNERGIC Hegesztéstechnika Kft. tulajdonosa beszélt ebéd előtt a Wojtyla Családnak. Segítségével ma nemcsak ebédet tudtunk adni minden tányérba, hanem még alkalmi munkát is hétvégére az erős férfiaknak. A menü székelykáposzta volt, melyet Berki Károly készített el, és maga is jó barátságot ápol mai felajánlónkkal.

Részletek