Július 30. kedd, Judit, Xénia
Napi Evangélium: „Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. ”

Napi Evangélium: „Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. ”

2014. március 19. 08:48 | Wojtyla Ház

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Mt 1,16.18-21.24a

Részletek
Bohócdoktorok viziteltek Kecskeméten

Bohócdoktorok viziteltek Kecskeméten

2014. március 19. 08:46

A Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán fekvő nagybeteg gyerekek számára gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dani bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől is.

Részletek
id. Szappanos István festőművész kiállítása

id. Szappanos István festőművész kiállítása

2014. március 18. 15:10

A Művész Kávézó (Kecskemét, Rákóczi út 16.) szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait id. Szappanos István festőművész akvarell kamara kiállításának megnyitójára 2014. március 20-án (csütörtökön) 17 órára. A kiállítás megnyitón az alkotóra emlékezik Szappanos István művész-tanár.

Részletek
A nagyböjtről tanultunk

A nagyböjtről tanultunk

2014. március 18. 14:36 | Wojtyla Ház

Dr. Jeney Gábor, a kecskeméti Nagytemplom plébánosa ismertette a nagyböjti időszak „szabályait”. Ebben az időszakban egy jó katolikus nagyobb hangsúlyt fektet többek között a szegények megsegítésére vagy a húsmentes étkezésre. A böjti időszaknak egy sajátos szertartása a keresztúti ájtatosság, Jézus szenvedéstörténetének megjelenítése. Miért 40 nap a böjti időszak? Jézus 40 napig böjtölt a pusztában, de a keresztény vallásban egy jelentős, visszatérő szám a 40. Majd plébános atya az ebédosztásban is segített munkatársainknak, akik sorra szedték ki a nagytányér gulyásleveseket.

Részletek
Március 15-i eseményekről beszélgettünk

Március 15-i eseményekről beszélgettünk

2014. március 18. 09:31 | Wojtyla Ház

A márciusi ifjakról, eseményekről hallhattunk Békés József tanár úrtól, aki nagy lelkesedéssel mesélt az 1848-49-es eseményekről. Mindezt fél 12-kor, a délelőtt folyamán pedig a kondér körül sürgölődött, hogy elkészüljön a nagyon finom kakaspörkölt. A felajánlott kakast a Chicken Food szállította házunkba, és Domokos Zoltán vállalkozó adományozta házunk szegényeinek.

Részletek
Napi Evangélium: „Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”

Napi Evangélium: „Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”

2014. március 18. 08:55 | Wojtyla Ház

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.” Mt 23,1-12

Részletek