Július 31. szerda, Oszkár
Napi Evangélium: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!”

Napi Evangélium: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!”

2014. január 21. 08:22 | Wojtyla Ház

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.” Mk 2,23-28

Részletek
Meghívó: Remete Szent Antal ünnepe a Rom kertben

Meghívó: Remete Szent Antal ünnepe a Rom kertben

2014. január 20. 08:57 | Wojtyla Ház

Remete Szent Antal, az állatok védőszentjének napján a régi hagyományokhoz híven a Porta Egyesület és a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ ismét megrendezi a háziállatok megáldását. A kecskeméti kedvenceket 2014. január 25-én, (szombaton) 10.00 órakor a Barátok temploma melletti Rom-kertben Bárkányi Ernő atya, a Szent Miklós templom templomigazgatója áldja meg. Az áldásra várókat Nagypál Sándor alpolgármester köszönti. Az áldáson lovak, szamarak, kutyák, macskák, galambok, nyulak is felsorakoznak.

Részletek
Napi Evangélium: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?”

Napi Evangélium: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?”

2014. január 20. 08:25 | Wojtyla Ház

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?” Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való.” Mk 2,18-22

Részletek
Boldog Névnapot Piroska!

Boldog Névnapot Piroska!

2014. január 17. 15:35 | Önkéntesek

Kedves kollégánkat, Jónás Piroskát köszöntöttük ma délelőtt névnapja alkalmából. A köszöntésen megköszöntük munkáját, kedvességet, szorgosságát. Úgy gondoljuk beilleszkedett a csapatba, jó munkaerő és mindenki megszerette. Virággal és joghurtos tortával ünnepeltük őt.

Részletek
Túros tészta Kati néni módra

Túros tészta Kati néni módra

2014. január 17. 15:24

Mindenki Kati nénije kora reggel már sürgölődött a Wojtyla Ház konyháján, hogy a túros tészta időben elkészüljön. Kati néni egykettőre összeállította a finom, magyaros csuszát. A sonkát megpirította. Mindenkinek nagyon ízlett az ebéd.

Részletek
Köles és zöldség

Köles és zöldség

2014. január 17. 14:46

Szponzorunk Molnár Zoltán a Mozgalom az Átalakuló Kecskemétért alapító tagja mindig különleges ízeket kóstoltat meg a Wojtyla Családdal. Ezúttal egy különleges zöldséges kölest készített. Nem olyan régen derült ki, hogy ilyenkor nemcsak ő szponzorálja ebédünket, hanem inkognitóban egy nagyon jó ismerőse is.

Részletek