Július 31. szerda, Oszkár
Szenteste az alapítóval

Szenteste az alapítóval

2014. január 17. 13:39 | Wojtyla Ház

Huszonötödik alkalommal töltötték a karácsony estéjét a Szenteste Alapítvány képviselői a dunavecsei diákotthonban. Tavaly a kurátorok vitték el ajándékaikat, az alapító betegsége miatt nem lehetett ott. Most az otthonlakók nagy boldogságára az alapítvány megálmodója, a meggyógyult Farkas József köszönthette az egybegyűlt ünneplőket. A három lakásotthon lakóinak személyre szóló ajándékkal kedveskedtek. A gyermekek levélben elküldött három kívánságát próbálták teljesíteni. Végigjárták a lakásotthonokat, meghallgatták a gyerekek karácsonyi műsorát és megajándékozták a lakókat. Minden lakásotthon kapott olyan hasznos ajándékot, melyet közösen használhatnak a gyerekek: porszívót, olajsütőt, pingpong felszerelést. Legvégül pedig a Fáy utcába tértek be, ahol jó hangulatú ünnepi műsor után együtt vacsoráztak az igazgatónővel, a nevelőkkel és a lakásotthonban karácsonyozó gyerekekkel. Az igazgatónő elmondta, hogy nagyon hálásak az alapítványnak, mert jelenleg csak tőlük kapnak karácsonyi ajándékot a gyerekek.

Részletek
Szép ajándék a Wojtyla Ház szegényeinek

Szép ajándék a Wojtyla Ház szegényeinek

2014. január 16. 09:27 | Adományok Wojtyla Ház

Szép Mihályné szerdán hívta fel a Wojtyla Házat, hogy a fiának van egy fölöslegessé vált gáztűzhelye. Kolléganőnk telefonon egyeztetette az átvétel időpontját és helyét Szép Csabával. Csütörtökön reggel fél 7-kor találkoztak az Akadémia körúti lakás előtt, ahová a kedves fiatalember kollégájával lehozta a gáztűzhelyet. Néhány perc múlva már be is tették az autóba. Kolléganőnk ezután a Szabó Kálmán utcára hajtott és átadta Bari Vencelnek és Farkas Zitának a háztartási gépet. Nagyon örülünk, hogy a Szép család felajánlásával Vencel és Zita régi vágyát teljesíthettük.

Részletek
Napi Evangélium: „Akarom! Tisztulj meg!”

Napi Evangélium: „Akarom! Tisztulj meg!”

2014. január 16. 08:53 | Wojtyla Ház

Abban az időben egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te megtisztíthatsz engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, azonnal elküldte, és így szólt hozzá: „Nézd, senkinek se szólj erről, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért ajánld fel a Mózes által rendelt áldozatot, bizonyságul nekik.” Ő azonban, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább távolabbi, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. Mk 1,40-45

Részletek
Minőségi szolgáltatások a borászoknak és professzionális technológia a borhamisítások kiszűrése érdekében

Minőségi szolgáltatások a borászoknak és professzionális technológia a borhamisítások kiszűrése érdekében

2014. január 16. 08:45

Fazekas Sándor miniszter és Kiss Eliza borágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatóságán (NÉBIH BAII) tett látogatásuk során tájékozódtak az intézmény bortermelők munkáját elősegítő tevékenységéről valamint a Vörös- és Rozé Borok Országkóstolójának jelenleg is zajló munkafázisáról.

Részletek

A tájékozottság segíti a gyógyulást!

2014. január 16. 08:43

Ingyenes rendezvénysorozat indul országosan a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye, a fekélybetegség okozta egészségügyi problémák megelőzésére valamint a helyes, hatékony és mielőbbi sebkezelés előmozdítására, az egészséges lábakért!

Részletek
Britannia kicsit másképp

Britannia kicsit másképp

2014. január 15. 14:42 | Szent Lukács Kollégium

Ináncsy Géza Tamás 6 évi britanniai tartózkodása ideje alatt készült több ezer fotó válogatásából készült kiállítást nézte meg a Wojtyla Család ma délelőtt. Az angol tájakat, utcákat, embereket, járműveket más és más szemszögből mutatja be a művész.

Részletek
Csillag Vendéglő ebédje

Csillag Vendéglő ebédje

2014. január 15. 14:26

Egy kedves, minden hónapba segítőnk Rabi Illés érkezett ma délelőtt a Wojtyla Házba. A kiskunfélegyházi Csillag Vendéglő ezúttal egy borsós ragus tésztával és savanyúsággal lepett meg bennünket. Az ima után következett a közös ebéd.

Részletek