Július 31. szerda, Oszkár
11 ismeretlen embertől vettünk végső búcsút

11 ismeretlen embertől vettünk végső búcsút

2014. január 30. 15:28 | Halottaink

A kecskeméti Porta Egyesület aktivistái fél évtizeddel ezelőtt felvállalta, hogy utolsó útjára kíséri, azokat az elhunyt testvéreinket, akiknek nincs családja, rokona, barátja, akik el tudnák temetni őket. Azóta a Wojtyla Barátság Központ aktivistái is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Egy közös földhantba temettek a Kecskeméti Köztemető egy félreeső részén, ahol már közel 25 kopjafa volt, mire 2012-ben egy rendezett kriptát jelöltek ki erre a célra. A magányosan, hozzátartozó nélkül elhunyt férfiaknak, nőknek és halva született gyerekeknek földi maradványai, azóta ott nyugszanak. A havi két-három temetés már megszokott az aktivisták körében. Ilyenkor akár kettő-négy ember hamvait is eltemetik. Verssel, imával, virággal, mécses gyújtással emlékeznek meg róluk.

Részletek
Napi Evangélium: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék?”

Napi Evangélium: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék?”

2014. január 30. 15:05 | Wojtyla Ház

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.” Mk 4,21-25

Részletek
Granada Hotel finomságát legszívesebben minden héten megkóstolnánk

Granada Hotel finomságát legszívesebben minden héten megkóstolnánk

2014. január 30. 14:57

Január 30-án meglepte a Garnada Hotel igazgatója, Bárdi Sándorné Katalin a Wojtyla Családot. Ugyanis is nem akármilyen menüt küldött számunkra: petrezselymes burgonyát párizsis csirkemell filét. Nagy csalódásunk is egyben, mert legszívesebben minden héten ennénk az általuk készített ételekből, olyan jól sikerül. Igazgató asszony nem tudott eljönni, de helyettesét és főszakácsát elküldte, segítsenek a felszolgálásban.

Részletek
Karácsonyig mindenképp kész lesz az ebéd

Karácsonyig mindenképp kész lesz az ebéd

2014. január 29. 09:56

Mindenki Kati nénije kora reggel már sürgölődött a Wojtyla Ház konyháján. A Wojtyla Ház minden tagja imádja a túros tésztáját, de a mai menü paprikás burgonya volt savanyúsággal. Kati néni egykettőre összeállította a magyaros paprikás krumplit. Ebéd előtt kérdeztük, mikor lesz kész. Kati néni viccesen erre csak annyit mondott: karácsonyi kész lesz. Karácsony előtt azért hamarabb lett kész. Mindenkinek nagyon ízlett az ebéd.

Részletek
Napi Evangélium: „Nem értitek ezt a példabeszédet?”

Napi Evangélium: „Nem értitek ezt a példabeszédet?”

2014. január 29. 08:24 | Wojtyla Ház

Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!” Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.” Mk 4,1-20

Részletek
Napi Evangélium: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.”

Napi Evangélium: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.”

2014. január 28. 09:24 | Wojtyla Ház

Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged.” Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?” Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!” Mk 3,31-35

Részletek