
Négy kiskőrösi férfi tegnap éjszaka Csengődön egy vendéglőben, szóváltásba keveredett egy ott dolgozó 32 éves csengődi lakossal, akit ezt követően bántalmaztak. A sértett férfinek sérülése nem keletkezett. A Kiskőrösi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt indított eljárást.
Részletek36 órás előrejelzés A keddre virradó éjszaka során az ország nagy részén kevés felhőre, csapadékmentes időre készülhetünk, csupán a középső területeken lehet időnként több felhő néhol esetleg záporral. Mérsékelt marad a légmozgás. 11 és 17°C közé csökken a hőmérséklet. Napközben elsősorban a Dunántúlon és északon számíthatunk záporok, akár zivatarok kialakulására, míg keleten-délkeleten több órás napsütés várható. A szelet a Kisalföldön és északkeleten időnként élénk lökések kísérhetik, a maximumok 24 és 28°C között várhatóak.
RészletekDélután sok, jelentős esemény volt Hercegszántó-Vodica Mária szoboránál. Az ünnepi szentmisén rangos homiliát mondott a díszvendég, a megye főpásztora, dr. Bábel Balázs érsek. Ezután harmincnégy felkészített fiatalt bérmált a metropolita. Majd akolitussá avatta Bese Gergőt. Az időjárás is kedvezett a Mária tisztelő híveknek. Gyönyörü, napsütéses időben több mint ezer testvér jött el a monumentális szent-szoborhoz. Halgassák meg a Charitas Rádió fölvételét.
RészletekA tataházi katolikusok nagy szeretettel várták Pünkösd hétfőjén dr. Bábel Balázs érseket, az egyházmegye lelki vezetőjét. Bérmálás volt a nemrégen megújúlt határmenti faluban. Az ünnepi misén elhangzott érseki tanítás most meghallgatható a Charitas Radió műsorában. Fogadják szeretettel....
RészletekBizonyára nem véletlen, hogy miközben június 10-én Péter apostol elsősége kapcsán a kiengesztelődés erejéről elmélkedtünk, a Wojtyla Ház delegációja boldoggá avatott névadó pápánk relikviáinak beszentelésére Legiewnikibe utazott, az Isteni Irgalmasság kultuszának fővárosába…
RészletekSoltvadkerten a Szentlélek templomában nagy tisztelettel és szeretettel fogadták az új pünkösd emberét, a megyés főpásztort, aki a főünnep délutánján látogatott el a plébánia közösségbe. Dr. Bábel Balázs kérte le a fölkészített ifjúságra a Lélek megerősítő szentségét és a bölcsesség lelkében megerősödve gazdag gondolatokkal tanította a népet. Fogadják szeretettel a homilia közrebocsátást. Áldott Pünkösdöt kíván minden olvasójának, hallgatójának a Charitas Rádió szerkesztősége.
RészletekStanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek - Boldog János Pál pápa egykori titkára - személyes meghívására, 2011. június 11.-én, szombaton a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központ delegációja is díszvendégként vehetett rész a Krakkó melletti Legiewnikiben, a Nagy, Boldog Pápától levett, üvegcsében őrzött vércseppek és egyéb relikviák hazaérkezése, beszentelése tiszteletére kétszáz ezer hívő részvételével rendezett monumentális ünnepségen. Kecskeméti intézménynek szólt az a kitüntető gesztus, hogy a pünkösdi nagymisét követő monumentális körmenet egy szakaszán, Farkas P. József, a Wojtyla Ház alapítója, a menet élén együtt vihette a szent-vér ereklyetartóját Dziwisz bíborossal, a kecskeméti karitatív intézmény nemzetközi védnökével; a Boldog Pápa testamentumának legfőbb őrzőjével.
Részletek- Pünkösd a Szentlélek Úristen ünnepe. A megnevezés eszünkbe juttatja a ’lelkes életformát’, aminek oly nagy híján vagyunk megfáradt, eszmékből kiábrándult és egyre depressziósabbá váló korunkban. A Vigasztalót Jézus küldte. Csodákat tud tenni és nemcsak a múltban, de a jelenben, konkrét életünkben is... – mondja az ünnepről dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek.....(tovább) - az interjút írta Farkas P. József -
RészletekKalocsán, a főszékesegyházi nagymisén kérték a hitoktatók és a fölkészült fiatalok, hogy a Szentlélek árassza ki a katolikus fölnőttségre készülőkre a megerősítés szentségét. A ceremónián dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek kente meg szent krizmával a bérmálandókat. Az ünnepen elmondott érseki homilia, melyet most közre ad a Charitas Rádió erősítse a Lelket a hallgatóságban. Ezzel a hang összeállítással kívánunk minden kedves hallgatónknak áldott Pünkösdöt.
Részletek