Január 6. hétfő, Boldizsár
Mini Kinder-csokik Ancsin Jánostól

Mini Kinder-csokik Ancsin Jánostól

2021. január 7. 10:10 | Adományok

A lajosmizsei Mega-Vega-Fruit Kft. ügyvezetőjének képviselői több száz darab mini Kinder-csokoládéval köszöntötte a Wojtyla Barátság Központ munkatársait. Az édes meglepetést csütörtökön ebédosztáskor vehették át a népkonyha rászorultjai. (Fotó: Kolláth Andrea)

Részletek
Akasztói Szikiponty a Wojtyla Házban – sok szeretettel fűszerezve

Akasztói Szikiponty a Wojtyla Házban – sok szeretettel fűszerezve

2021. január 6. 12:23 | Adományok

Szabó József, az Akasztói Horgászpark és Halascsárda, valamint a Halgazdaság tulajdonosa hagyományosan idén is több alkalommal vendégül látja a Wojtyla Barátság Központ gondozottjait. 2021-ben először január 6-án, szerdán került sor „akasztói” ebédosztásra a népkonyha étkezdéjében, Czobor-Szabó Andrea és Árvai Dávid tevékeny közreműködésével. Kettejük elsődleges segédletével jutott el mintegy százhúsz adag melegétel a szegények böjtös asztalára, a főbejáratnál. A jótékonysági akció „főszereplője” ezúttal is a Halgazdaság legismertebb terméke, az Akasztói Szikiponty volt, burgonyapürével, céklával, kenyérrel és „élelmiszerbankos” süteménnyel kiegészítve. Farkas Pál programszervező munkatárs köszöntötte a Wojtyla Ház előtt várakozókat, majd a vendégek vették át a szót, üdvözölve az épület elé érkezőket. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Békesség e háznak és minden lakójának! – A házszentelés hagyományáról

Békesség e háznak és minden lakójának! – A házszentelés hagyományáról

2021. január 5. 16:12 | Wojtyla Ház

„Békesség e háznak és minden lakójának!” – szól a köszöntés vízkereszt táján, amikor keresztény családoknál lakásszentelést tartanak. Mire való ez a szokás, miért jó házszentelést tartani? A házszentelés az úgynevezett szentelmények körébe tartozik: olyan szent jelek és hozzájuk kötődő imák ezek, amelyek jelzik Isten cselekvését, és előkészítik lelkünket annak befogadására különböző élethelyzetekben.

Részletek
Ételosztás a Történelmi Vitézi Rend támogatásával

Ételosztás a Történelmi Vitézi Rend támogatásával

2021. január 5. 11:13 | Adományok

A Történelmi Vitézi Rend Bács-Kiskun megyei alcsoportja ismét példamutatóan támogatta Kecskemét szegényeit. Az idén 101. éves szervezet működése a koronavírus-járvány árnyékában sem szünetel, az egészségügyi előírásokat maradéktalanul betartják, ám összejöveteleiket, bajtársi klubestéiket szüneteltetik, miképpen tavaly elmaradt a Kalocsára tervezett centenáriumi vitézavatásuk is, melyet idén kívánnak bepótolni. A rend hagyományos támogatója a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének. A népkonyha keddi ebédosztása Vörösváczky Csaba Szilárd kalocsai székkapitány úr adományából vált lehetségessé. A jótékonysági akció keretében százhúsz adag kelkáposztafőzeléket szolgáltak fel a jelenlévő vitézek: Tiszavölgyi István törzskapitány, a felajánló Vörösváczky Csaba Szilárd, valamint nemzetes Titl Gábor úr. Az étel mellé sertéspörkölt is dukált a rászorultaknak. Emellett kenyér, „élelmiszerbankos” sütemény, valamint - Kövesdi Krisztián és barátai jóvoltából - narancs ugyancsak gazdagította a menüt. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Szeretetebéddel szolgált a közismert kecskeméti ingatlanos

Szeretetebéddel szolgált a közismert kecskeméti ingatlanos

2021. január 4. 11:20 | Adományok

Király Szabolcs, a Király és Társa Ingatlaniroda ifjú tulajdonosa gyakorta megfordul a Wojtyla Barátság Központ háza táján. Farkas P. József, a népkonyha alapító-igazgatója Szabolcs keresztapja, így már csak ennek okán is rendszeres vendég a szociális intézményben. Édesapja, Király József önkormányzati képviselő, aki szintén hagyományt teremtett a szegények istápolása terén, tehát igazán volt kiről példát vennie fiának. Szabolcs követte édesapját, aminek eredményeképpen január első munkanapján százhúsz adag rakott burgonyát osztottak ki a Wojtyla Ház munkatársai a karitatív létesítmény főbejáratánál. A menühöz kenyér és „élelmiszerbankos” sütemény társult. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Véget ért a „Betlehemi karácsony Kecskeméten”

Véget ért a „Betlehemi karácsony Kecskeméten”

2021. január 1. 11:12 | Adományok

A járványhelyzet miatt idén rendhagyó módon nem a főtéren rendezte meg kilenc napon át tartó hagyományos szociális étkeztetési akcióját a Wojtyla Barátság Központ. December 24. és január 1. között több ezer adag melegételt, különféle édes finomságokat, gyümölcsöket, valamint ruhaneműt osztottak ki a népkonyha támogatói, munkatársai, önkéntesei az Egressy utcai karitatív létesítmény főbejáratánál. A programsorozatot meghívott lelkészek biblikus gondolatai, valamint ünnepi dallamcsokrok színesítették. (Folytatás a képek után, fotók: Mátyus István)

Részletek
Gyuris Dávid és családja banánnal érkezett

Gyuris Dávid és családja banánnal érkezett

2021. január 1. 11:08 | Adományok

Az MSZP kecskeméti városi szervezetének alelnöke számos alkalommal kedveskedik a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek különféle adományokkal: zöldségfélékkel, gyümölcsökkel. Péntek délelőtt ismét egy doboz – 150 darab – banánnal kopogtatott – ezúttal családja társaságában – a népkonyha bejárati ajtaján. A desszertnek is beillő finom édes gyümölcs még aznap eljutott a rászorultakhoz. (Fotó: Mátyus István)

Részletek
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

2020. december 31. 23:38 | Wojtyla Ház

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28). Dr. Finta József plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia (Nagytemplom) heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetést kedves olvasóinknak:

Részletek