Október 10. csütörtök, Gedeon
Minden keresztény misszionárius – Tete Remis verbita szerzetes volt a Wojtyla Ház vendége

Minden keresztény misszionárius – Tete Remis verbita szerzetes volt a Wojtyla Ház vendége

2024. május 10. 15:20 | Szegények Akadémiája

A Pápai Missziós Művek indiai származású igazgatója látogatott a Wojtyla Barátság Központba, ahol vidám hangulatú, kötetlen beszélgetés keretében ízelítőt adott a népkonyha gondozottjainak szülőhazája kultúrájából, egyúttal önmagát és az általa irányított katolikus szervezetet egyaránt bemutatva szólt Kecskemét szegényeihez a szerzetesség magyarországi mindennapjairól – kiváló magyarsággal. A rendezvényen Lévai Jánosné és Jánosi István tanácsnokok is tiszteletüket tették. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
A Gyümölcs-Főzelék Konzervgyár alapítója: Platter János - Előadás a Wojtyla Házban

A Gyümölcs-Főzelék Konzervgyár alapítója: Platter János - Előadás a Wojtyla Házban

2024. május 9. 11:04

Platter János a huszadik század egyik legérdemdúsabb kecskeméti személyisége, 1921-ben a jól működő Első Kecskeméti Konzervgyár sikerein föl buzdulva építtette fel az új Gyümölcs-Főzelék konzervgyárat. A témában Székelyné Kőrösi Ilona művelődéstörténész, nyugalmazott főmuzeológus tart előadást júniusban a Wojtyla Barátság Központban, érintve az izsáki vonatkozásokat is. (Szöveg és fotó: bkmkik.hu)

Részletek
Az egykori piarista diák ismét ebédet ajánlott fel

Az egykori piarista diák ismét ebédet ajánlott fel

2024. május 9. 13:26 | Adományok

Farkas P. József, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatójának egyik hajdanvolt osztálytársa, akivel a kecskeméti Piarista Gimnáziumban koptatták együtt az iskolapadot, nevezetesen Kovács István kedveskedett egy-egy tányér melegétellel a Wojtyla Barátság Központ szegényei számára. A nemes lelkű patrónus a csütörtöki ebédosztáson ugyan nem tudott személyesen megjelenni az Egressy utca 5/b. szám alatti népkonyha étkezdéjében, ám a messzi távolból szívélyes üdvözletét küldte a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak, egyúttal jó étvágyat és szebb napokat kívánt a jobb sorsra érdemes rászorultaknak. A jótékonysági akció keretében százhúsz adag sárgaborsófőzeléket és disznótorost osztottak ki a karitatív létesítmény önkéntesei, kenyér, valamint – a Maspex Olympos Kft. jóvoltából – üdítőital, továbbá – Garaczi Margó barátainak köszönhetően – vegán szendvics kíséretében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Megemlékezés a botanikus piarista atyáról

Megemlékezés a botanikus piarista atyáról

2024. május 9. 13:12

Márványtábla őrzi Fazekas József (1911-2001) piarista atya, botanikus emlékét Kecskeméten, a Wojtyla Barátság Központ előtti kertben. A táblát egykori tanítványa, dr. Bábel Balázs érsek szentelte fel 2023. február 25-én. Fazekas József születésének 113. évfordulója alkalmából augusztus 9-én nagyszabású ünnepséggel tiszteleg a Wojtyla Ház sorsközössége a szentéletű paptanár életműve előtt. A kecskeméti Piarista Gimnázium egykori szerzetes-tanára ugyanis 1911. augusztus 11-én látta meg a napvilágot. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Szeretetebéddel szolgált a hírös város egykori első embere

Szeretetebéddel szolgált a hírös város egykori első embere

2024. május 8. 13:46 | Adományok

Prof. Dr. habil Szécsi Gábor Kecskemét korábbi polgármestere, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, a Kultúraelméleti és Alkalmazott Kommunikációtudományi Tanszék vezetője szerda délelőtt tudományos mélységű gondolatokkal ajándékozta meg a Wojtyla Barátság Központ gondozottjait Kecskemét irodalomtörténetének jelesei kapcsán. Ez alkalomból egyúttal százhúsz adag tarhonyalevest és túróstésztát is felajánlott a népkonyha szegényeinek – alázatos, tiszteletteljes szeretettel. Az ebédosztáson úgyszintén közreműködött, egyben jó étvágyat kívánt a szociális-közművelődési intézmény szegényeinek. A házias menüt kenyér és sütemény egészítette ki. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Prof. Dr. Szécsi Gábor tartott előadást a Wojtylában

Prof. Dr. Szécsi Gábor tartott előadást a Wojtylában

2024. május 8. 13:38 | Szegények Akadémiája

A szociális-közművelődési intézmény története során hagyománnyá vált, hogy dr. Szécsi Gábor, a Pécsi Tudományegyetem dékánja, Kecskemét korábbi első embere időnként felkeresi a népkonyha sorsközösségét, és ismeretterjesztő előadással, valamint ebéddel szolgál az elesettek számára. Szerda délelőtt a kecskeméti irodalomtörténet jeleseiről, a két, e szempontból legjelentősebb korszak – a reformkor és a II. világháború utáni időszak – kiemelkedő irodalmárairól osztotta meg gondolatait a szép számban megjelent érdeklődőkkel. Sokan mások mellett Katona József, Petőfi Sándor, Jókai Mór, illetve Buda Ferenc, Pintér Lajos, Dobozi Eszter, Lezsák Sándor és Turai Kamill munkássága került terítékre. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Élelmiszer-alapanyag Nagy Krisztiántól

Élelmiszer-alapanyag Nagy Krisztiántól

2024. május 8. 13:17 | Adományok

Nagy Krisztián, az SC Hírös-Ép Egyesület edzője számos alkalommal tette eddig tiszteletét a Wojtyla Barátság Központban a sportegyesület elnöke, Kertész Zoltán ebédadományozása kapcsán, főnöke és sporttársai társaságában. Egy ilyen jótékonysági akció során merült fel benne a nemes gondolat, miszerint ő is szívesen hozzájárulna a szociális-közművelődési intézmény gondozottjainak mindennapi létfenntartásához. Mégpedig olyképpen, hogy az általa működtetett vállalkozás időről időre csirkehúst ajánlana fel a Wojtyla-sorsközösség javára. Elképzelését tettek követték, melynek jótékony hozadékát mindmáig élvezik a karitatív létesítmény halmozottan hátrányos helyzetű ellátottjai. Mindennek megfelelően szerdán újabb csirkehús-adományt juttatott a népkonyhába Nagy Krisztián – nem kevesebb, mint 4 dobozzal. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ízekben gazdag tavaszi menü a Három Gúnár felajánlásával

Ízekben gazdag tavaszi menü a Három Gúnár felajánlásával

2024. május 7. 13:28 | Adományok

Kedden a Három Gúnár Hotel és Rendezvényház üzemeltetői oltalmazták, vették védő szárnyaik alá a Wojtyla Barátság Központ elesettjeit. Képviselőjük délelőtt százhúsz adag tavaszi rizseshússal kopogtatott a népkonyha ajtaján. Az igencsak kiadós, laktató menüt kenyér és sütemény tette teljessé. Csizmadia László, a szállodakomplexum ügyvezető-tulajdonosa korábban ekképp nyilatkozott a Wojtyla Házzal fenntartott kapcsolatáról: „Nagyon pozitív érzésekkel gondolunk a szociális intézményre, nagyszerű és csodálatos dolog, amit tesznek. Évente két alkalommal csatlakozunk az ebédadományozó projekthez. Amíg lehetőségünk adódik, segítünk. Úgy érzem, példaértékű, jó ügy részesei lehetünk”. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Irány India – Mumbai

Irány India – Mumbai

2024. május 7. 13:06 | Szegények Akadémiája

Szűcs László, a Kecskeméti Planetárium igazgatója ezúttal indiai élményeit osztotta meg a Wojtyla Barátság Központ gondozottjaival. Mint beszámolójából kiderült, 2017 december végén a Puli Space csapatának megbízásából Mumbaiba kellett utaznia, hogy magával vigye a cég holdjáróját, egyúttal aktívan részt vegyen egy nemzetközi kiállításon. Előadását a helyszínen készült gazdag kép- és videó anyaggal illusztrálta a világjáró csillagász. Az útibeszámolók sorozata június 10-én folytatódik a Wojtyla Házban. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ízletes falatok a szegények böjtös asztalán – a KIK-FOR támogatásával

Ízletes falatok a szegények böjtös asztalán – a KIK-FOR támogatásával

2024. május 6. 13:09 | Adományok

Nagy Gábor Tibor 2021. január 1. óta látja el a kecskeméti KIK-FOR Ingatlankezelő és Forgalmazó Kft. ügyvezető igazgatói feladatait. Okleveles építészként végzett, majd megszerezte a városépítési-városgazdasági szakmérnöki és az okleveles ingatlanszakértői végzettséget is a Budapesti Műszaki Gazdaságtudományi Egyetemen. Szakmai tapasztalatot is szerzett ingatlanfejlesztési területen, a Városfejlesztő Kft. előtt ugyanis olyan gazdasági társaságnál dolgozott, ahol külföldi gyakorlatra is szert tehetett. 2009-ben került a városfejlesztéshez, amely akkor még a KIK-FOR Kft. divíziójaként működött, majd 2010-ben alakult korlátolt felelősségű társasággá. A cégnek előbb műszaki igazgatója, majd ügyvezetője lett. A KIK-FOR Kft. és a Wojtyla Barátság Központ között fennálló hagyományosan szívélyes kapcsolatok még évekkel ezelőtt arra ösztönözték személyét, hogy a cég korábbi vezetőjéhez hasonlóan évente egy-egy alkalommal ő is ebédlőasztalhoz invitálja Kecskemét elesettjeit. Erre legutóbb május 6-án került sor, amikor Nagy Gábor Tibornak köszönhetően százhúsz adag gombás sertéstokányt és párolt rizst, valamint kenyeret, továbbá – a Fornetti Kft. felajánlásával – süteményt osztottak ki a Wojtyla Ház konyhai dolgozói, önkéntesei – az ügyvezető igazgató képviseletében megjelent munkatársak aktív közreműködésével. (Fotók: Mátyus István)

Részletek