Július 31. szerda, Oszkár
Napi Evangélium: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok.”

Napi Evangélium: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok.”

2014. február 11. 08:18 | Wojtyla Ház

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.” Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az „korbán” vagyis Istennek szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.” Mk 7,1-13

Részletek
A fiatalok vállalkozóvá válását 6,9 milliárdos forrás segíti

A fiatalok vállalkozóvá válását 6,9 milliárdos forrás segíti

2014. február 11. 08:17

A fiatalok vállalkozóvá válását 6,9 milliárd forintos forrás segíti, a cél a magyar fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek szélesítése - mondta Czomba Sándor hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásáért felelős államtitkára elmondta: a pályázat kétkomponensű. Az első félévben a fiatalokat képzésen készítik fel a vállalkozóvá válásra, erre a célra mintegy 2 milliárd forint áll rendelkezésre.

Részletek
LMP-s fiatalok is segítettek az osztásnál

LMP-s fiatalok is segítettek az osztásnál

2014. február 10. 15:01

Február 10-én, hétfőn az LMP-s fiatalok hívták meg a Wojtyla Családot ebédre. Név szerint Kriskó Dávid és Falusi Norbert, akik már javában készülődnek az idei választásokra. A főzésre viszont már reggel óta készültek Kati nénivel együtt, aki a fiataloknak minden alkalommal segít. Ezúttal egy nagyon finom csirke pörköltet készítettek el tésztával és savanyúsággal. Az ebédosztásnál a fiatalok is besegítettek.

Részletek

11 ismeretlen embertől vettünk végső búcsút-Mozaik

2014. február 10. 10:26 | Wojtyla Ház

2014. január 30-án csütörtökön 9 órakor egy szokatlan temetésen vettek részt az önkéntesek. A megemlékezésen 11 embert temettek el egyszerre a Kecskeméti Köztemetőben. A szertartást Fekete Gábor diakónus tartotta az egyik ravatalozóban. Majd az autó után felsorakozva kísérték ki a gyászolók az ismeretlenek hamvait. A közös sírnál imával, énekkel, evangélium olvasással, gyertya gyújtással köszöntek el az elhunyt ismeretlenektől. Sokan jöttek el a „tömeges” temetésre ezen a hideg napon, a Wojtyla Ház szegényei és a Barátok temploma hívei, hittanosai is. Sajnos, mint eddig se, most sem tudjuk haláluk okát, családi állapotukat. Csak a nevüket, születési és halálozási napjukat.

Részletek
Napi Evangélium: „Aki csak megérintette, meggyógyult. ”

Napi Evangélium: „Aki csak megérintette, meggyógyult. ”

2014. február 10. 08:45 | Wojtyla Ház

Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. Mk 6,53-56

Részletek
Üdvözli az MMSZ EDDSZ a bérpótlék emelését a szociális szférában

Üdvözli az MMSZ EDDSZ a bérpótlék emelését a szociális szférában

2014. február 10. 08:44

A Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MMSZ EDDSZ) elnöke üdvözli a januártól hatályos, a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók bérpótlékának emelését. Erről Cser Ágnes, az MMSZ EDDSZ elnöke beszélt pénteken Budapesten, miután ismét tárgyalt a kormány képviselőivel az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi).

Részletek