Július 31. szerda, Oszkár
Az asztalitenisz 2,7 milliárdot kap 2020-ig sportágfejlesztésre

Az asztalitenisz 2,7 milliárdot kap 2020-ig sportágfejlesztésre

2014. január 23. 08:19

A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) 2,7 milliárd forint állami támogatást kap 2020-ig sportágfejlesztésre. Ezt Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár jelentette be szerdán, az Ormai László Csarnokban megtartott sajtótájékoztatón. Az államtitkár hozzátette: a MOATSZ 2014 júniusának végéig 220 millió forint állami támogatásban részesül mint a 16 kiemelt sportág egyike. \"A 2,7 milliárdból nagyjából egymilliárdot létesítményfejlesztésre szánunk. A legfőbb cél az, hogy minél több gyermek sportolhasson\" - hangsúlyozta Simicskó István, hozzátéve, hogy a kiemelt edzői programban egyelőre két asztalitenisz-tréner kapott helyet.

Részletek
Újrahasznosított szemétből készült kiállításon járt a Wojtyla Család

Újrahasznosított szemétből készült kiállításon járt a Wojtyla Család

2014. január 22. 15:00 | Szent Lukács Kollégium

Újraértelmezték a „szemetet” a Kecskeméti Ifjúsági Otthon Diák Galériájában, ahova a Wojtyla Család is ellátogatott ma délelőtt. A kiállításon a nyakkendőtől kezdve a számítógépes billentyűzeten át az újságpapírig minden féle dologból készültek alkotások. A kiállítás nagyon tetszett a részt vevőknek, ők is elgondolkoztak azon, hogy művésznek állnak.

Részletek
Magyar kultúra napját ünnepelte a Wojtyla család

Magyar kultúra napját ünnepelte a Wojtyla család

2014. január 22. 14:47

A magyar kultúra napját ünnepelte a Wojtyla Barátság Központ családja. Először Váry Károly a kecskeméti Katona József Színház színművésze felolvasta Kölcsey Ferenc Himnuszát, majd Sándor Pálné Zsóka ismertette, ennek a napnak a jelentőségét. A kultúra mellett a vallási táplálék is fontos házunkban. A Hetednapi Adventista Egyház kecskeméti gyülekezete ismét eljött hozzánk. Ebéd előtti evangéliumot és imát hallhattunk tőlük, majd az általuk készített ebéd kiosztásában is segítettek.

Részletek
Beszélgessünk mi is...Szappanos Istvánnal

Beszélgessünk mi is...Szappanos Istvánnal

2014. január 22. 13:56

A Művész Kávézó (Kecskemét, Rákóczi út 16.) szeretettel meghívja Önt, kedves családját és barátait a „Beszélgessünk mi is …” programsorozat következő rendezvényére 2014. január 27-én (hétfőn) 17 órára. A vendég Szappanos István festőművész lesz, akivel Komáromi Attila beszélget a festészetről.

Részletek
Megnyílt a Madárfészek ökölvívó akadémia

Megnyílt a Madárfészek ökölvívó akadémia

2014. január 22. 08:22

Erdei Zsolt szakmai vezetésével megnyílt a Madárfészek Ökölvívó Akadémia, amely egyike lesz a négy nagy sportági utánpótlásközpontnak – jelentette be Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár a Magyar Ökölvívó Szakszövetséggel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Részletek
Fél évtizede már, hogy Szent Vince hagyománya újra él

Fél évtizede már, hogy Szent Vince hagyománya újra él

2014. január 21. 15:37 | Adományok Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központ, a Porta Egyesület, a Dimenzió Borászattal karöltve immár 5. alkalommal rendezte meg a Szent Vince napi vesszőszentelést és metszést. A szőlőtermesztők, és a borászok védőszentjének ünnepét január 21-én tartotta a 3 szervezet a Kunsági Női Borrend és a Kecskeméti Mathiász János Borrend képviselői jelenlétében. Elsőként a Wojtyla Ház intézményvezetője, Molnár Zoltán szólt Szent Vince életéről. A házigazdák, Kovácsné Drabant Katalin és Kovács András köszöntője után Nagypál Sándor kedves, üdvözlő szavait hallhattuk, aki a város nevében is kívánt jó termést az idei évre. A magyar kultúra napja alkalmából Váry Károly, a kecskeméti Katona József Színház művésze elszavalta a Himnuszt. Majd az ültetvényt Bárkányi Ernő templomigazgató áldotta meg, hogy idén is bő és jó termés legyen. A megszentelt vesszőket hagyományosan ki is osztottak a megjelenteknek. A jeles birtokra a Kissné Gál Julianna vállalkozó buszával jutott ki a több tucat érdeklődő, akiket forralt borral várták a szervezők. A ceremónia végén Farkas P. József az ünnep feltámasztója az elmúlt években készült képekből készült fotómontázst adott át Kecskemét első Virághölgyének, Kovácsné Drabant Katalinnak és férjének Kovács Andrásnak. Majd egy közös beszélgetős, forralt boros délutánra invitálták a vendégeket a Dimenzió Borászatba. Fogadják szeretettel a KTV felvételét.

Részletek
Napi Evangélium: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!”

Napi Evangélium: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!”

2014. január 21. 08:22 | Wojtyla Ház

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!” Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is.” Mk 2,23-28

Részletek
Meghívó: Remete Szent Antal ünnepe a Rom kertben

Meghívó: Remete Szent Antal ünnepe a Rom kertben

2014. január 20. 08:57 | Wojtyla Ház

Remete Szent Antal, az állatok védőszentjének napján a régi hagyományokhoz híven a Porta Egyesület és a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ ismét megrendezi a háziállatok megáldását. A kecskeméti kedvenceket 2014. január 25-én, (szombaton) 10.00 órakor a Barátok temploma melletti Rom-kertben Bárkányi Ernő atya, a Szent Miklós templom templomigazgatója áldja meg. Az áldásra várókat Nagypál Sándor alpolgármester köszönti. Az áldáson lovak, szamarak, kutyák, macskák, galambok, nyulak is felsorakoznak.

Részletek