November 11. kedd, Márton
Napi evangélium - Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat.

Napi evangélium - Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat.

2010. február 2. 10:03 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

2010. február 2. – Kedd, Urunk bemutatása (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Amikor Mózes törvénye szerint elteltek Mária tisztulásának napjai, fölvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvénye előírja: „Minden elsőszülött fiú az Úr szent tulajdona”. Ekkor kellett Máriának, ugyancsak az Úr törvénye szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát” tisztulási áldozatul bemutatnia.

Részletek
Országos meterológiai előrejelzés kedd estig

Országos meterológiai előrejelzés kedd estig

2010. február 2. 09:48

Országos előrejelzés: Várható időjárás az ország területére kedd estig: Hazánk nagy részén számítani lehet több-kevesebb napsütésre, de nyugat felől többször megnövekszik a felhőzet, és szórványosan előfordul hózápor. Sokfelé megélénkül, néhol megerősödhet a nyugati, délnyugati szél. A hőmérséklet kora délután általában +1, -4 fok között várható, de nyugaton melegebb is lehet. Késő este többnyire -5, -10 fok valószínű.

Részletek
Németh József Pál kiállítás Kecskeméten

Németh József Pál kiállítás Kecskeméten

2010. február 1. 14:00

Minden érdeklődőt szeretettel várnak Németh József Pál festőművész kiállítására a Művész Kávézóba (Kecskemét, Rákóczi út 16.) 2010. február 4-én (csütörtökön) 17:30 órai kezdettel. A kiállítást megnyitja: Kriskó János Főiskolai docens. A kiállítás 2010. február 25-ig tekinthető meg 08:00-21:00 óra között, vasárnap kivételével.

Részletek
Vezetőváltás a kecskeméti Mercedes gyár élén

Vezetőváltás a kecskeméti Mercedes gyár élén

2010. február 1. 11:57

Frank Klein veszi át a mai naptól az új kecskeméti személygépkocsigyártó-üzem felépítésének irányítását, valamint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető posztját. Michael Frieß, a gyár korábbi vezetője az előkészítő- és tervezési szakasz lezárása után személyes okok miatt kérte áthelyezését.

Részletek
FOGJUNK ÖSSZE A MEGKÍNZOTT ÁLLATOKÉRT!!

FOGJUNK ÖSSZE A MEGKÍNZOTT ÁLLATOKÉRT!!

2010. február 1. 09:35 | Porta Egyesület

Tisztelt Állatbarát! Újra örökbefogadó nap a Mentsvár állatmenhelyen! Az év első Örökbefogadó napja február 7-én vasárnap lesz 11-14 óráig! Fogjunk össze a megkínzott állatokért! Gazdira várnak a kidobott vagy megkínzott és az Állatvédelmi Őrszolgálat által elkobzott kutyusok. Sajnos sok olyan kutyus van akik már több hónapja az alapítványnál élnek család nélkül. Minden örökbe fogadás mellé ajándékot adunk! Vendég:Szécsi Katalin (Szécsi Pál nővére) Mindenkit sok szeretettel vár a Mentsvár az Állatokért és Környezetünkért Kiemelten Közhasznú Alapítvány (Kecskemét, Kecskemét, Kisfái 211.)

Részletek
A NAP SZENTJE: SZENT PIONIOSZ vértanú

A NAP SZENTJE: SZENT PIONIOSZ vértanú

2010. február 1. 08:49 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

Február 1. +Szmirna, 250. március 12. Életével és halálával példát adott a hithirdetőknek, hogy amit másoknak hirdetnek, maguk is váltsák tettekre. Körülbelül egy évszázaddal később született, mint Szmirna szent vértanú püspöke, Polikárp (lásd: A szentek élete,108. o.), akinek a szelleme élt benne. Szmirnában működött papként, és nemcsak tanultsága, hanem szerénysége és életmódja miatt is nagy tekintélyben állt a hitetlenek előtt.

Részletek
Napi evangélium - „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia?"

Napi evangélium - „Mi bajod velem, Jézus, a magasságbéli Istennek Fia?\"

2010. február 1. 08:45 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

2010. február 1. – Hétfő Jézus és tanítványai áthajóztak a Genezáreti-tó keleti partjára, a gerázaiak földjére. Amint Jézus kiszállt a hajóból, a sírok felől egy tisztátalan lélektől megszállt ember futott feléje. A sírboltokban lakott, és még láncra verve sem tudták féken tartani. Sokszor megbilincselték és láncra verték, de a láncokat eltépte, és a bilincseket összetörte. Senki sem bírt vele.

Részletek
Országos meterológiai előrejelzés hétfő estig

Országos meterológiai előrejelzés hétfő estig

2010. február 1. 08:39

Országos előrejelzés: Várható időjárás az ország területére hétfő estig: Az ország nagy részén változóan felhős égre számíthatunk többórás napsütéssel, de keleten többnyire erősen felhős lesz az ég. A Dunántúlon szórványosan, keleten helyenként fordulhat elő hózápor. Az élénk északnyugati, északi szelet elsősorban a Kisalföldön, a Dunántúli-középhegység területén, valamint északkeleten erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet +2, -2 fok között valószínű, de a Nyugat-Dunántúlon ennél kissé melegebb is lehet. Késő este pedig -5, -10 fok között alakul.

Részletek
Rendőrségi hírek: arany ékszerek a Paprika Antal utcából

Rendőrségi hírek: arany ékszerek a Paprika Antal utcából

2010. február 1. 06:53 | Porta Egyesület

Betörő járt az elmúlt napokban Kiskunhalason, egy Paprika Antal utcai lakásba, és onnan arany ékszereket lopott el, 300.000.Ft. értékben. Keressük azt a tolvajt, aki szombat este Kiskunhalason, egy Bocskai utcai presszóban, a sértett táskájából elemelt 390.000.Ft. készpénzt. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság egy bolgár állampolgár feljelentése alapján indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki január 10. és január 12. közötti időben az M5 autópálya Petőfiszállási pihenőjénél lévő parkolóból elvitte az ott, műszaki hiba miatt leparkolt Mercedes típusú gépkocsit. Az ellopott gépkocsi értéke közel 540.000.-Ft.

Részletek