Közösségben segítenek
Karitász - A templom és a Wojtyla aktivistái együtt dolgoznak Megalakult Kecskeméten a Szent Miklós templom Katolikus Karitász Közössége. Első találkozójukon részt vett a megyei Karitász vezetője is.
RészletekKaritász - A templom és a Wojtyla aktivistái együtt dolgoznak Megalakult Kecskeméten a Szent Miklós templom Katolikus Karitász Közössége. Első találkozójukon részt vett a megyei Karitász vezetője is.
RészletekA magyar keresztény demokrata hagyomány legjelentősebb elismerését, a Barankovics emlékérmet vette át dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti érsek, metropolita szombaton a MDNP választmányi ülésén.
RészletekÖrömteli eseményre hívták fel a figyelmünket a napokban. Kunbaja térségében levő erdőgazdaságban egy 85 éve felállított feszületet található, melyet a német származású özvegy Pentz Valentinné állíttatott 1924-ben. Az idő múlásával a kereszt nagyon megviselt állapotban volt már. Nemrég azonban helyi civil és erdészeti kezdeményezéssel a szakrális emlékművet felújították, így újra régi dicsőségében pompázhat a kereszt. A Porta Egyesület Szent Ilona Keresztköre örül, hogy egyre többen bekapcsolódnak a kezdeményezésbe, és általa egyre több szakrális emlékünk menekül meg a pusztulástól.
RészletekKecskemét a szeretet és a szolidaritás városa - ma már sokan így emlegetik a hírös várost az országban. Jól tudják, hogy az itt élő emberek érzékenyek a bajbajutottak gondjaira, bajaira -és ha tudnak segítenek is a rászorulókon. A Szent Este Alapítvány, a Barátok temploma, a Porta Egyesület, valamint a Karol Wojtyla Barátság Központ \"Szeretet asztal\" mozgalma immár hetedik éve az egyik alappillére ennek a szellemiségnek.
RészletekRendhagyó kiállításnak ad szombattól otthont a Porta Egyesület Díszterme: a \"Ferences rend Kecskeméten\" című tárlat bemutatja a 300 évig Kecskeméten munkálkodó atyákról és tevékenységükről fennmaradt iratokat és közelebb hozza a ma emberének a szerzetesek elhivatott életét. A kiállítást dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és Páter Kálmán Peregrin ferences atya nyitja meg december 5-én, szombaton 16:30-kor a Porta Egyesület dísztermében. A kiállítási anyag ezekben a pillanatokban foglalja el méltó helyét, nézzék meg képgalériánkat! A megnyitóra szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a szervezők.
RészletekAnglia, Görögország, Ciprus, Hong Kong, Finnország, Spanyolország. Csak néhány hely azok közül, ahol „A kékruhás kislány története” című Ciróka Bábszínházi produkció az elmúlt két évadban nagy népszerűségre tehetett szert. A társulat a napokban érkezett haza Helsinkiből, és holnap már indulnak is tovább Japánba, ahol öt nagyvárosban, összesen nyolc alkalommal mutathatják be a kecskeméti művet.
RészletekA múlt hétvégi helvéciai kettősgyilkosság elkövetésével egy 27 éves helvéciai férfit gyanúsít a rendőrség. A férfit szerda este fogták el a településen, jelenleg őrizetben van. A gyanúsított beismerő vallomást tett.
RészletekKeddre virradóra, ismeretlen tettes betört Szankon egy raktárba és onnan egy Kft. építőipari szerszámait lopta el, 750.000.-Ft. értékben.
RészletekHavonta átlagosan ezerötszáz gyorshajtóval van dolga a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságnak. Ugyanennyi idő alatt a kiszabott 60 milliós bírság is átlagos. A folyamatos sebesség-ellenőrzés és a többszázezres bírságok ellenére még mindig sok a gyorshajtó.
Részletek