Május 8. szerda, Mihály
Bajnokok a gulyásfőző-fesztiválon

Bajnokok a gulyásfőző-fesztiválon

2005. augusztus 29. 18:56

Rangos vendégek is megtisztelték jelenlétükkel a szombati gulyásfőző-fesztivált. A kétszeres olimpiai és világbajnok válogatott vízilabdázónk, dr. Kiss Gergely feleségével, valamint sógornőjével, az újdonsült világbajnoki aranyérmes női válogatott Kecskemétről elszármazott sztárjával, Valkay Ágnessel vendégeskedett családi körben. A népes család a Porta Egyesület vendégszeretetét élvezte. Kiss egyébként nem csupán a finom gulyáslevesek miatt érkezett városunkba, hiszen a délelőtt folyamán az újonnan nyílt CBA-ban, a Malom Centerben mutatták be az arcával reklámozott új Kyssui PiO vizet. Kissék kecskeméti tartózkodásukra már az M+F Toyota márkakereskedés jóvoltából, egy, a rendelkezésükre bocsátott terepjáróval érkeztek.

Részletek

Pénz nélkül maradhatnak a civilek

2005. augusztus 26. 08:09

Legalább tízezer civil szervezet sorsa válhat bizonytalanná, mert a tavaly létrejött Nemzeti Civil Alapprogramot (NCA) maradványképzésre kötelezte a kormány. Kérdés, hogy a pályázatok nyertesei vagy a kedvező elbírálásában bizakodó szervezetek megkapják-e a teljes támogatást, vagy hiába várnak rá.

Részletek

Szeptembertől eltűnhetnek az iskolai büfékből az egészségtelen ételek

2005. augusztus 24. 08:25

Szeptembertől eltűnhetnek az iskolai büfék kínálatából az egészségtelen ételek - kólák, csipszek -; a kínálat összeállítására vonatkozó ajánlásokat az oktatási tárca honlapján tette közzé. A tárca honlapján olvasható tájékoztató szerint a büfékben az egészséges táplálkozás szerint naponta rendszeresen fogyasztandó termékek bőséges választékát kell kínálni. A zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelése, a teljes őrlésű gabonából készült pékáruk, a tej és tejes italok, a sovány húsok előtérbe helyezése, a zsír, só és cukor fogyasztásának csökkentése azok a szempontok, amelyeknek érvényesülniük kell az iskolai büfék kínálatában is, s ezeknek minden nap jelen kell lenniük - áll a dokumentumban.

Részletek

A kereskedők szeptembertől gyűjtik az elemet

2005. augusztus 23. 08:14

Augusztus 22-én lépett hatályba az elemek és akkumulátorok visszavételét szabályozó kormányrendelet, melynek értelmében a gyártóknak és a kereskedőknek kell gondoskodniuk az évente keletkező kétezer tonnányi használt energiaforrás begyűjtéséről és hasznosításáról.

Részletek
Támadnak a grafitisek

Támadnak a grafitisek

2005. augusztus 19. 16:19

Egyelőre úgy látszik, hogy egyes elemeknek nagyon nem tetszik a főtéri kőpadokon megkezdett felújítás. A festéktől korábban már messziről feketéllő padokat ugyanis a szerdán kezdődő felújítás keretében a szakemberek hiába varázsolták hófehérre, reggelre módszeresen összefirkálják a vandálok. A felújítást megszervező Porta Egyesület ez ügyben már tegnap is tartott egy sajtótájékoztatót, ahol az egyesület irodavezetője bejelentette, hogy egy olyan speciális festékanyag kerül a napokban a padokra a Bende Stáb Kft. közreműködésével, amely kifoghat a grafitiseken.

Részletek
Sportpálya-felújítás piaristáknál

Sportpálya-felújítás piaristáknál

2005. augusztus 19. 16:16

A napokban ellátogattam a Piarista rendház felújítás alatt álló sportpályájára, hogy egy kis kalauzolással rácsodálkozhassak az ott bekövetkezett változásokra. Az udvar közepére érve rögtön egy hatalmas kémény vonta magára figyelmemet. Mint azt az igazgató úrtól megtudtam: a kémény a 60-as évek elejétől kezdve az Univer Áruház széntüzelésű kazánjához tartozott, napjainkban azonban az üzletlánc saját területen fekvő kiskéménnyel rendelkezik.

Részletek
Ünnepi programok Kecskeméten

Ünnepi programok Kecskeméten

2005. augusztus 16. 16:09

Szent István ünnepe alkalmából a Kecskeméti Önkormányzat megemlékezést és ökumenikus kenyéráldást rendez. Az ünnepség 20-án 9 óra 30 perckor kezdődik a Szent István szobornál, ahol előbb Dr. Szécsi Gábor polgármester mond ünnepi beszédet, majd Farkas László plébános a katolikus, Kiss János az evangélikus és Varga Nándor a református szertartásoknak megfelelően végzi el a kenyéráldást.

Részletek