Január 10. péntek, Melánia
Riczu Péter osztott ebédet a Wojtyla Házban

Riczu Péter osztott ebédet a Wojtyla Házban

2019. január 8. 13:10 | Adományok Wojtyla Ház

Az ART TeleCom Kft. menedzsmentjének nevében Riczu Péter ügyvezetőt köszöntötte Farkas Pál önkéntes szervező munkatárs ma délben a Karol Wojtyla Barátság Központ étkezdéjében. Péter – akit egyébként régi ismerősként fogadtak a szociális intézmény gondozottai – dióhéjban bemutatta az általa képviselt céget a melegételre várakozó szegényeknek. Elmondta: az ART TeleCom Kft-t – ART Telefon Bt. néven – 1991-ben hozták létre infokommunikációs igények kielégítésére. Eleinte csak Kecskeméten és annak agglomerációjában tevékenykedtek, ma már országszerte segítenek vállalkozásoknak, intézményeknek és magánszemélyeknek egyaránt. Bács-Kiskun megyében több száz alközpontot telepítettek eddig, melyek karbantartási munkálatait is ők látják el. Referenciáik között megtalálhatók pénzintézetek, önkormányzatok, egészségügyi központok, logisztikai elosztók, oktatási intézmények és hotelek is. A cég vezetőinek köszönhetően babgulyást szolgáltak fel „gazdagon” a népkonyha munkatársai, ráadásul kenyér és sütemény is jutott bőven mindenkinek. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Czollner téri lakhelyéről mesélt Ács Imre tanár úr a Wojtyla Házban

Czollner téri lakhelyéről mesélt Ács Imre tanár úr a Wojtyla Házban

2019. január 8. 11:29 | Szegények Akadémiája

A Czollner tér 2. számú polgári ház történetét dolgozta fel és mutatta be Ács Imre mesterpedagógus, a Széchenyi István vendéglátóipari középiskola tanára a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai számára tartott előadásában. Miközben családi fészkét láttatta, beszámolójában Kecskemét 18-20. századi históriájának egyik szelete is felsejlett. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ismét ebéddel szolgált a Vidám Törzsasztal és a Németnyelvű Evangélikus Hitközösség

Ismét ebéddel szolgált a Vidám Törzsasztal és a Németnyelvű Evangélikus Hitközösség

2019. január 7. 11:57 | Adományok Wojtyla Ház

Vízkereszt római katolikus hagyományainak megfelelően idén is papi áldásban részesültek a Wojtyla Barátság Központ helyiségei. Az ünnepségre hétfőn ételosztás előtt került sor a népkonyha étkezdéjében, ahol egybegyűltek a szociális intézmény dolgozói, gondozottjai. A szertartást dr. Finta József érseki helynök, a Nagytemplom plébánosa végezte el. Előzetesen Szabó Sándor tárogatóművész játszott hangszerén. Az ünnepség záró akkordjaként József atya szenteltvizet hintett a gondozottakra és a népkonyha összes helyiségére. A közösen elmondott Miatyánk után pedig a Vidám Törzsasztal Társasága és a Németnyelvű Evangélikus Hitközösség látta vendégül a Wojtyla Ház sorsközösségét. Képviseletükben Cornelia Rückriegel osztotta ki együttes ételadományukat: százhúsz adag fasírtot zöldbabfőzelékkel, kenyérrel, süteménnyel, szaloncukorral. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Házszentelés a Wojtyla Barátság Központban

Házszentelés a Wojtyla Barátság Központban

2019. január 7. 11:53 | Wojtyla Ház

Vízkereszt római katolikus hagyományainak megfelelően idén is papi áldásban részesültek a Wojtyla Barátság Központ helyiségei. Az ünnepségre hétfőn ételosztás előtt került sor a népkonyha étkezdéjében, ahol egybegyűltek a szociális intézmény dolgozói, gondozottjai. A szertartást dr. Finta József érseki helynök, a Nagytemplom plébánosa végezte el. Előzetesen Szabó Sándor tárogatóművész játszott hangszerén. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ajándékok a Vöröskereszttől

Ajándékok a Vöröskereszttől

2019. január 7. 11:00 | Adományok Wojtyla Ház

Hétfő reggel nagymennyiségű alapvető élelmiszerrel - rizzsel, cukorral - lepte meg a Wojtyla Barátság Központ gondozottjait Lipóthné Komjáti Andrea, a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezetének igazgatója, aki intézménye nevében immáron sokadszor hozott adományt a Wojtyla sorsközösség részére. A rászorultak ezúttal is nagy örömmel fogadták az ajándékokat. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan…” – József atya heti hirdetése a Nagytemplomból

2019. január 5. 20:51 | Wojtyla Ház

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11,28). Dr. Finta József plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a Kecskeméti Római Katolikus Főplébánia (Nagytemplom) heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetést kedves olvasóinknak:

Részletek
„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

„Aki lámpást gyújt…” - Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

2019. január 5. 20:48 | Wojtyla Ház

„Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” (Lukács 8,16) Hatházi Róbert plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a kecskeméti (széchenyivárosi) Szentcsalád Plébánia heti alkalmaira, közösségi programjaira. Szívből ajánljuk az alábbi hirdetéseket kedves olvasóinknak:

Részletek
Szeretetebéd Ágó barátnőjétől

Szeretetebéd Ágó barátnőjétől

2019. január 5. 19:27 | Adományok Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központot üzemeltető Farkas házaspár leánya, Ágnes – közismert nevén Ágó – azon felül, hogy jómaga hagyományosan élen jár az adakozásban, barátnőinek is „reklámozza” a népkonyha ember- és lélekmentő szolgálatát, mely minden nélkülöző számára ingyenesen áll rendelkezésre Kecskeméten, az Egressy utca 5/b. alatti karitatív intézményben. Ágó beszámolói nem maradnak visszhang nélkül ismerősei körében. Olyannyira, hogy egyikük szombat délben szívesen magára vállalta a százhúsz főt számláló Wojtyla sorsközösség szociális étkeztetését. A vasárnapi hidegcsomagok Jámbor Zoltán, a Delphi Hungary Kft. nemzetközi HR igazgatója jóvoltából juthattak el a rászorulókhoz. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
A Héjjas testvérek újból a wojtylások segítségére voltak

A Héjjas testvérek újból a wojtylások segítségére voltak

2019. január 4. 12:03 | Adományok Wojtyla Ház

A Chicken-Food Kft. fő profilja a csirke-, tyúk- és kakasvágás, majd azok friss, előhűtött áruként való értékesítése egyben vagy darabolva. Kacsára, pulykára vonatkozóan úgyszintén rendelkeznek vágási engedéllyel, így ezek tekintetében is bizton számíthatnak rájuk a baromfihúst kedvelők. A cég ügyvezetői, Héjjas János és Tibor, a Wojtyla Barátság Központ rendszeres támogatói közé tartoznak immáron hosszú évek óta. Nem meglepő tehát, hogy a népkonyha szegényeinek pénteken ismét nagymennyiségű „csirkealkatrészt” ajánlottak fel, melyekből Mezei Attila mesterszakács százhúsz adag mézes-szezámmagos csirkeszárnyat varázsolt, petrezselymes burgonyával kiegészítve. Az étel ízvilága olyannyira elnyerte a szociális intézmény gondozottjainak tetszését, hogy sorban állva mondtak köszönetet Attilának és segítőinek a kiváló munkáért. A pompás menüt friss félegyházi kenyér, sütemény és szaloncukor tette teljessé. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Közel háromezer ebédet osztottak ki az ünnepi időszakban a Wojtyla Ház önkéntesei

Közel háromezer ebédet osztottak ki az ünnepi időszakban a Wojtyla Ház önkéntesei

2019. január 4. 11:39 | Wojtyla Ház

A Barátok temploma előtt felállított sátorban december 24-e és január 1. között várták a rászorulókat melegétellel, forró teával. A cégek, vállalkozások, egyházak és magánemberek felajánlásai nagy segítséget jelentettek a szegényeknek – jelentette ki Farkas Pál a KTV-nek adott pénteki nyilatkozatában. (Fotók: Mátyus István)

Részletek