December 21. szombat, Tamás
Hovány Márton ismét jótékonykodott

Hovány Márton ismét jótékonykodott

2024. március 1. 12:06 | Adományok

„Azt gondolom, a példamutatásba beletartozik az is, ha valaki bajban van, akkor segítünk, hogy mihamarabb kikerüljünk szorult helyzetéből." – vallotta egy vele készült korábbi interjúban Hovány Márton, az általa alapított Hovány cégcsoport tulajdonosa, első számú vezetője, Magyarország egyik legismertebb, legnagyobb autókereskedője. És nem csupán hangoztatja, ekképp hoz döntéseket, cselekszik mindennapjaiban. Ennek egyik megnyilvánulásaként pénteken újból ő finanszírozta a Wojtyla Barátság Központ közel százhúsz hátrányos helyzetű ellátottjának déli étkezését, melynek eredményeként gombás sertéstokányt és rizs köretet, kenyeret, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával – édes süteményt szolgáltak fel a Wojtyla Ház munkatársai, önkéntesek közreműködésével. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Alekszej Navalnij keresztény hite

Alekszej Navalnij keresztény hite

2024. március 1. 09:49

Alekszej Navalnij halálhíre után több katolikus orgánum is megemlékezett az orosz ellenzéki aktivista hitvalló kereszténységéről. A Vigilia folyóirat Facebook-oldalán a National Catholic Register és a jezsuiták America című lapja nyomán tettek közzé néhány mondatot az elhunyt politikus hitéről.

Részletek
Szeretetebéd „Koháryszentlőrinc elöljáróságának” felajánlásával

Szeretetebéd „Koháryszentlőrinc elöljáróságának” felajánlásával

2024. február 29. 12:43 | Adományok

Nyárlőrinc a Duna-Tisza közi homokhátság „fővárosától”, Kecskeméttől 18 km-re, a 44-es számú Kecskemét-Békéscsaba országút mellett fekszik. Községünk hét évszázados történetre tekint vissza. A XIII. században Szent Lőrinc tiszteletére szentelt templomról kapta nevét. A település lakóit a vendégszeretet, a hagyományok tisztelete és a korszerű ismeretek iránti nyitottság jellemzi. Őseink embert próbáló küzdelemmel igyekeztek gyökeret verni a homokon, az ő áldozatos munkájuknak köszönhetjük létünket – fogalmazott egyik alkalommal a település első embere, Pénzváltó István. Aki nem csupán a község polgárainak viseli gondját, még a szomszédos hírös város szegényeire is szentel időt, figyelmet. Oly annyira, hogy a képviselőtestület jóváhagyásával egy-egy tányér csirkepörkölttel és tészta körettel, valamint savanyúsággal, kenyérrel járt kedvében a Wojtyla Barátság Központ rászorulóinak. Sőt mi több! A Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából még dobozos kézfertőtlenítőt is kaptak a nehézsorsú ínségesek. Előzetesen Borisz atya ortodox lelkipásztor mondta el biblikus gondolatait. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
Szilvási József gondoskodott a nehézsorsúakról

Szilvási József gondoskodott a nehézsorsúakról

2024. február 28. 14:27 | Adományok

Szilvási József aligha ismeretlen a kecskemétiek előtt: köztudottan nevéhez fűződik az egykori Szil-Coop bevásárlóközpont (ma Szilvási Áruház), és a Sasfészek Étterem is. Utóbbi tulajdonosaként tette meg felajánlását, mely szerint szerda délben ebédre invitálta a Wojtyla Barátság Központ százhúsz hátrányos helyzetű ellátottját. A vállalkozó előzetesen kijelentette: fontosnak tartja, hogy a szegények ügyét ily módon is támogassa. A távolból kívánt nagyon jó étvágyat minden rászoruló embernek, aki ma a Wojtyla Ház támogatásában bízva, testi-lelki kínoktól gyötörve megjelent az intézmény ebédlőjében. Az igazán ízletes, laktató tejfölös székelykáposzta ízvilága a Sasfészek Étterem szakácsait dicsérte. A kiváló menüt kenyér és – a Fornetti Kft. jóvoltából – sütemény tette teljessé. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
A Wojtyla Házban is jól csengő márkanév a ZKI

A Wojtyla Házban is jól csengő márkanév a ZKI

2024. február 27. 12:44 | Adományok

Tavaly októberben ünnepelte fennállásának 80. évfordulóját a kecskeméti székhelyű Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. Az eltelt évtizedek alatt a klasszikus nemesítő intézet piaci alapon működő részvénytársasággá fejlődött. A ZKI Zrt. fő tevékenysége ma is a zöldségnemesítés és a megtermeltetett, tisztított, kiszerelt, csomagolt vetőmagok értékesítése. Laczkó Róbert vezérigazgató 2000-től tagja a vállalat menedzsmentjének, gazdasági igazgatóból lett a cég első embere 2014-ben. Az ő nemes felajánlásával juthattak ma egy-egy tányér meleg ételhez a Wojtyla Barátság Központ gondozottjai, összesen mintegy 120-an. A nehézsorsú rászorultak reszelt trappista sajttal alaposan meghintett bolognai spagettit fogyasztottak. Az olasz ízvilágot idéző ételkülönlegesség mellé kenyér és – a Fornetti Kft-nek köszönhetően – sütemény is járt a rászorultaknak. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
A horvát nemzetiségi önkormányzat étkeztette a Wojtyla Ház szegényeit

A horvát nemzetiségi önkormányzat étkeztette a Wojtyla Ház szegényeit

2024. február 26. 12:08

A Wojtyla Barátság Központ ebédlőjében ismét a helyi Horvát Települési Nemzetiségi Önkormányzat képviselői szolgáltak melegétellel a népkonyha gondozottjai számára. A jótékonysági akció keretében a nemes testület tagjai nyújtottak át egy-egy adag meleg ételt Kecskemét nélkülözőinek. Mégpedig összesen százhúsz adag Marco Polo-szeletet burgonyapürével, kenyérrel és – a Fornetti Kft. jóvoltából – süteménnyel. (Fotók: Mátyus István)

Részletek