December 21. szombat, Tamás
Szemelvények a 19 éves Wojtyla Ház életéből (2.)

Szemelvények a 19 éves Wojtyla Ház életéből (2.)

2024. április 8. 13:02

Karol Wojtyla – Szent II. János Pál pápa – földi eltávozásának napján, 2005. április 2. estéjén fordult isteni üzenettel a Szentlélek Farkas P. József újságíróhoz, miszerint alapítson népkonyhát Kecskeméten, mely mentsvárául szolgál a hírös város elesettjeinek. Ahol táplálékhoz, ruházathoz, vigasztaló emberi szóhoz, kedves társasághoz egyaránt jutnak azon polgártársaink, akik mellett senki emberfia nem áll, csak – a néhai lengyel egyházfő égi pártfogásával – az Úr Jézus Krisztus. De hogyan is telt az elmúlt 19 esztendő? Lássunk néhány korai epizódot – immáron másodjára – képekben. Az állatszentelések hosszú-hosszú éveken át szerves részét képezték a Wojtyla Ház missziói tevékenységének. E nemes események rendszerint a Barátok temploma melletti Romkertben zajlottak Krisztus születésének ünnepét megelőzően. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Gömbiék ebédeltettek a Wojtylában

Gömbiék ebédeltettek a Wojtylában

2024. április 6. 13:17 | Adományok

Göbölyös Károly helvéciai burgonyatermelő és családja, akiket leginkább a „Gömbi burgonya” feliratú kék kisteherautóról ismernek Kecskemét-szerte, újfent a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek segítségére sietett. A koronavírus-járvány időszaka óta – nem tévedés! – több tonna burgonyát ajándékoztak az Egressy utcai népkonyha ellátottjai javára – ráadásul teszik ezt évek óta folyamatosan. Ennek megkoronázása volt – immáron sokadik alkalommal – a nemeslelkű család szombati ebédfelajánlása, melynek révén százhúsz adag gulyáslevest és dióstésztát osztottak ki a szociális intézmény munkatársai, önkéntesei. A remek menü Kövecses Zsuzsanna keze munkáját dicsérte. A vasárnapi hidegcsomagok Bimbó Imre szentkirályi ácsmester adománya által jutott el a rászorultakhoz. (Fotók: Retkes-Ömböli Magdolna)

Részletek
Szemelvények a 19 éves Wojtyla Ház életéből (1.)

Szemelvények a 19 éves Wojtyla Ház életéből (1.)

2024. április 5. 12:02

Karol Wojtyla – Szent II. János Pál pápa – földi eltávozásának napján, 2005. április 2. estéjén fordult isteni üzenettel a Szentlélek Farkas P. József újságíróhoz, miszerint alapítson népkonyhát Kecskeméten, mely mentsvárául szolgál a hírös város elesettjeinek. Ahol táplálékhoz, ruházathoz, vigasztaló emberi szóhoz, kedves társasághoz egyaránt jutnak azon polgártársaink, akik mellett senki emberfia nem áll, csak – a néhai lengyel egyházfő égi pártfogásával – az Úr Jézus Krisztus. De hogyan is telt az elmúlt 19 esztendő? Lássunk néhány korai epizódot képekben. 2005-2007-et írtunk akkoriban. Böjte Csaba ferences szerzetes a Wojtylában, épül a műkertvárosi kápolna, Hovány Márton autót adományoz a formálódó karitatív létesítménynek, Ewa Filipiak, a lengyel egyházfő szülővárosának polgármestere Kecskemétre látogat… (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
19 éve hívta haza a mennyei Atya Szent II. János Pál pápát – Vértesaljai László emlékezése

19 éve hívta haza a mennyei Atya Szent II. János Pál pápát – Vértesaljai László emlékezése

2024. április 5. 10:08

19 éve, 2005. április 2-án hívta haza a mennyei Atya II. János Pál pápát, akinek idén, április 27-én ünnepeljük szentté avatásának tizedik évfordulóját. Az alábbiakban Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar szerkesztősége vezetőjének a „mennyei születésnap” alkalmából írt jegyzetét olvashatják.

Részletek
Házias menü a Szentháromság Piarista Plébánia felajánlásával

Házias menü a Szentháromság Piarista Plébánia felajánlásával

2024. április 5. 12:52 | Adományok

Nyeste Pál piarista plébános, paptanár több alkalommal tette már tiszteletét a Wojyla Barátság Központban. Krisztus hűséges követőjeként, aki hitéből fakadóan minden tehetségével az Úr dicsőségére és embertársai javára végzi szolgálatát, természetszerűleg kötődik a testben-lélekben megszegényedettekhez, akik számára akár egy falatka kenyér, egyetlen megértő szó is felbecsülhetetlen kincsnek számít. A Wojtyla Házban számosan akadnak olyanok, akik éheznek, szomjúhoznak, nem csak fizikai, lelki értelemben egyaránt. Az ő megsegítésükre vállalt ismét anyagi áldozatot a Szentháromság Piarista Plébánia hívőközössége, akik jóvoltából tarhonyalevest és túróstésztát fogyaszthattak a karitatív szervezet gondozottjai – összesen közel százhúszan. A kiváló étket kenyér tette még inkább laktatóbbá. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Cornelia és a Vidám Törzsasztal áprilisban is jótékonykodott

Cornelia és a Vidám Törzsasztal áprilisban is jótékonykodott

2024. április 4. 12:59 | Adományok

Cornelia Rückriegel német anyanyelvű írónő, valamint Facol Lajos, a Vidám Törzsasztal Társaságának képviselője legutóbb márciusban vendégelte meg a Wojtyla népkonyha sorsközösségét. Rendszerint együtt jelennek meg az étkezdében, ám a gondozottakat ezúttal Facol Lajos egyedül köszöntötte. A szociális-közművelődési intézmény aranykezű ezermestere százhúsz adag csirkepörköltet és tészta köretet szolgált fel a szegényeknek, kenyér, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet felajánlásával – mézes puszedli kíséretében. Előzetesen Borisz atya ortodox lelkipásztor mondta el biblikus gondolatait. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Megtisztult a Wojtyla Ház csatornája

Megtisztult a Wojtyla Ház csatornája

2024. április 4. 12:26 | Aktivisták

Nemrégiben dugulás keletkezett a Wojtyla Barátság Központ csatornarendszerében, melynek elhárítására hagyományosan Facol Lajos, a szociális-közművelődési intézmény aranykezű ezermestere vállalkozott. Miután feltárta a hibát a kiváló szakember, rögvest nekifogott annak orvoslásához. Munkájának eredményeképpen – egy vállalkozó kompresszorának segítségével – csütörtök délben ismét használhatóvá vált a népkonyha szennyvízelvezető hálózata. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Királyi ebéd a Wojtyla Nyugdíjasklub jóvoltából

Királyi ebéd a Wojtyla Nyugdíjasklub jóvoltából

2024. április 3. 14:42 | Adományok

A Wojtyla Barátság Központ nyugdíjasklubja megalakulása óta kulturális élmények – mindenekelőtt ismeretterjesztő és rekreációs célzatú kirándulások – garmadát kínálja évről évre a Wojtyla sorsközösség közművelődés iránt fogékony tagjai számára. Legutóbb – tavaly szeptemberben – Császártöltésre és Hajósra látogatott a népkonyha gondozottjaiból összeverbuválódott, időskorúakból álló csoport. Mindemellett – immáron sokadik alkalommal – Farkas Pál klubvezető idejét látta, hogy a Wojtyla Ház étkeztetési programjába is bekapcsolódjon a nemes céllal létrejött szervezet. Ennek eredményeként szerdán rendkívül ízletes gombás sertéstokánnyal és rizs körettel ajándékozták meg ifjabb társaikat a jótékonysági létesítmény szenior lakói. A remek étel mellé kenyér, valamint – a Nagykőrösi Pünkösdi Gyülekezet jóvoltából – mézes puszedli is dukált a szegényeknek. (Fotók: Mátyus István – archív)

Részletek
Örökbe fogadta Kázmért a Wojtyla Ház

Örökbe fogadta Kázmért a Wojtyla Ház

2024. április 3. 14:26

A Karol Wojtyla Barátság Központ adoptálta a Kecskeméti Vadaskert egyik legifjabb lakóját, Kázmért, a kis szamarat. Vagyis a wojtylások gondoskodnak egy éven keresztül a fiatal egyedről; akár úgy, hogy egy láda finom zöldséget visznek neki ajándékba, miképpen szerdán, az örökbefogadás napján is történt. (Fotók: Mátyus István)

Részletek