A kecskeméti Miga-Metall Kft. tulajdonosa, Kovács Zoltán családjával karöltve úgy döntött, április 15-én újból vendégül látja a Wojtyla Barátság Központ szegényeit. Eddigi tapasztalatai alapján ugyanis hosszú ideje akként ítéli meg, további támogatásra méltó az erőfeszítés, melyet a szociális intézmény kollektívája és sorsközössége együttes erővel kifejt annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű emberek közül minél többen megtalálják helyüket, szerepüket a „normális” élet felé vezető úton; előbb-utóbb ismét önállóan eligazodjanak mindennapjaik útvesztőiben. A fémmegmunkálással, lakatosipari munkákkal, hegesztéssel, fémszerkezet-gyártással, csiszolással, felületkezeléssel foglalkozó kecskeméti Miga-Metall Kft. vezetője a gondozottakhoz szóló köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy másik alkalommal is tud majd segíteni. Kovács Zoltán, valamint a Wojtyla Ház munkatársai, önkéntesei délben Marco Polo-szeletet, burgonyapüré köretet, valamint kenyeret, továbbá – a Fornetti Kft. felajánlásával – sajtos pogácsát szolgáltak fel a népkonyha közel százhúsz elesettje részére. (Fotók: Mátyus István)
Részletek