December 21. szombat, Tamás
Szeretetebéd Toldi Mária felajánlásával

Szeretetebéd Toldi Mária felajánlásával

2023. december 23. 18:07 | Adományok

Toldi Mária, a kecskeméti Auditker Könyvelőiroda ügyvezetője bejegyzett könyvvizsgálóként, igazságügyi adó-, járulék-, és könyvszakértőként folytatja mindennapi tevékenységét. Széleskörű, több évtizedes múltra visszatekintő szakmai tapasztalattal büszkélkedhet, így nem is csoda, ha ügyfelek tömegei keresik fel, hogy segítségükre legyen könyvelési téren. Mária, mindamellett, hogy könyvelőirodát vezet, ennek okán pedig életének szinte minden perce szigorúan be van osztva, gondoskodó szeretetétől vezérelve még önzetlen jótékonykodásra is futja. Mindennek folyományaként valósulhatott meg szociális ebédosztás december 23-án, szombaton a Wojtyla Barátság Központban, ahol Toldi Mária gazdag felajánlásával százhúsz adag zöldbabfőzeléket és sertéspörköltet, valamint kenyeret, továbbá – Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének köszönhetően – kalácsot tálaltak fel a népkonyha munkatársai lelkes önkéntesek és dr. Salacz László országgyűlési képviselő tevékeny közreműködésével. Az ebédosztás során mindenkinek jutott egy-egy szelet abból a tíz darab tortából, melyekkel a honatya és leánya szolgált a helyszínen megjelent szegények számára. Mindemellett az adventi koszorú negyedik, szeretetre emlékeztető gyertyájának lángja is kigyulladt dr. Salacz László jóvoltából. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Karácsonyi csomagok a rászorultaknak

Karácsonyi csomagok a rászorultaknak

2023. december 22. 13:48 | Adományok

Nemes lelkű felajánlók jóvoltából alapvető élelmiszereket tartalmazó gazdag ajándékcsomagokat adott át a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak Farkasné Pásztor Jolán, a népkonyha társalapítója. A több kilogramm súlyú, teli szatyrokban – egyebek mellett – szaloncukor, különféle konzervek, tészta, liszt, tojás és majonéz kapott helyet. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Balogh Andrea Johanna ételadománya

Balogh Andrea Johanna ételadománya

2023. december 22. 13:37 | Adományok

A Magyarságkutató Intézet tájékoztatási- és kommunikációs főigazgató-helyettese személyesen köszöntötte és nyújtotta át százhúsz főre szóló ebédmeghívását a Wojtyla Barátság Központ étkezdéjében. A pénteki jótékonysági akció során túróscsuszát fogyaszthattak a rászorultak csirkepörkölttel. A házias menüt kenyér és – a Fornetti Kft. jóvoltából – barackos párna tette teljessé. Egyúttal ez alkalommal vehették át a gondozottak Pintér Csaba és családja – a keceli Pintér Művek tulajdonosai – karácsonyi ajándékát, egy-egy mikuláscsomagot. Előzetesen Oskolás János, a karitatív létesítmény „házi költője” mondta el szívből jövő, szívhez szóló ünnepi versét. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Kristálycukor a Bátori Kft-től

Kristálycukor a Bátori Kft-től

2023. december 21. 12:16 | Adományok

Az elmúlt évek hagyományához híven idén is 100 kilogramm kristálycukrot bocsátott a kecskeméti Bátori Kft. vezetősége a Wojtyla Barátság Központ rendelkezésére. A cég tulajdonosainak adományát Farkasné Pásztor Jolán, a szociális intézmény társalapítója vette át csütörtök délelőtt. (Fotó: Mátyus István)

Részletek
Lezsák Sándor szeretetkalácsai

Lezsák Sándor szeretetkalácsai

2023. december 21. 12:29 | Adományok

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány elnöke 150 darab fonott kalácsot ajánlott fel csütörtökön a Wojtyla Barátság Központ sorsközössége számára. Az értékes adományok még aznap eljutottak a rászorultakhoz, a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány ebédadományát teljessé téve. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Ízletes ebéd a Népfőiskola Alapítvány támogatásával

Ízletes ebéd a Népfőiskola Alapítvány támogatásával

2023. december 21. 13:57 | Adományok

A Lakitelek Alapítványt és Népfőiskolát Lezsák Sándor és felesége alapította, tervezte és álmodta meg a kilencvenes évek elején. Levelek ezreivel mozgósították a Nyugat- Európában és a tengerentúlon élő magyarokat, hazai és helyi támogatókat szerveztek, és több nagyszabású vállalkozást indítottak útjára. A világ minden részéről érkező adományok segítségével azóta is folyamatosan épül a Lakiteleki Népfőiskola. A mára komplexummá fejlődött, 26 hektár területen fekvő épületegyüttes hazai és nemzetközi vonzerejét növeli, hogy az igényes szellemi vendéglátás mellett a fenntartók a szabadidő kulturált és egészséges eltöltésére is ügyelnek. Kitűnő szálláshely, konyha, teniszpálya, uszoda, edzőterem, szabadtéri sakk és sok más egyéb szolgáltatás közül válogathatnak az ide érkezők. A Lakiteleki Népfőiskolát a Népfőiskola Alapítvány – mint jogi személy – üzemelteti, tartja fenn, melynek elnöke Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, a Parlament alelnöke és kuratóriumi tagjai amellett, hogy buzgón törekednek a Népfőiskola célkitűzéseinek megvalósítása érdekében, jótékonysági akciókban is előszeretettel kiveszik részüket. Ezek sorába tartozik a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének elkötelezett támogatása, melynek eredményeképpen csütörtök délben százhúsz adag pulykaragulevest, valamint mákostésztát, ezen felül pedig kalácsot, kenyeret és süteményt osztott ki Lezsák Sándor úr képviseletében Lévai Jánosné tanácsnok asszony és Jánosi István tanácsnok a népkonyha szegényeinek. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Hanuka, a fény ünnepe

Hanuka, a fény ünnepe

2023. december 21. 13:51 | Szegények Akadémiája

A hanuka zsidó örömünnep, ami Jeruzsálem i. e. 2. századi visszafoglalásának állít emléket. Ennek történeti előzményeit ismertette prof. dr. Róna Tamás, az alföldi régió főrabbija a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak szóló csütörtöki előadásában. (Fotók: Mátyus István)

Részletek