![Júniusi Éjszakai Forgatag - beszámoló Júniusi Éjszakai Forgatag - beszámoló](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/130564.jpg)
Júniusi Éjszakai Forgatag - beszámoló
Június 17-én a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér megtartotta tanévzáró Éjszakai Forgatagát.
RészletekJúnius 17-én a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér megtartotta tanévzáró Éjszakai Forgatagát.
RészletekKét napon belül két jelentős eredményt is elért a kecskeméti Hajdú László. Szombaton Balatonfüreden lett az első (fenti fotó), vasárnap pedig Zomborban szerzett egy arany és egy ezüstérmet (lenti kép).
RészletekA Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretein belül meghirdetett, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése által társfinanszírozott „A Bács-Kiskun Megyei Kórházban 2007-2015 között megvalósult infrastrukturális beruházások támogatása a szolgáltatások elérhetőségének és minőségének területi kiegyenlítése érdekében" című pályázatra adott be ajánlatot, melyen vissza nem térítendő támogatást nyerhet el még tavaly év végén. A támogatással 1,015 milliárd Ft értékű beruházás valósult meg a Bács-Kiskun Megyei Kórházban 2007 és 2015 között.
RészletekA Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet adományozott ebédet hétfőn a Karol Wojtyla Barátság Központban. A menü resztelt máj volt rizzsel, melyet Mezei Attila mesterszakács készített el. Desszertként süteményt fogyaszthattak a szegények. Szokásuktól eltérően ma nem tudtak eljönni a Pünkösdi Gyülekezet képviselői az ebédosztásra, mégsem maradtak vendégek nélkül a népkonyha gondozottai. Boronkay László és felesége, Klárika látogatott el a Wojtylába. Meglepően nagyszámú éhes „közönség” fogadta őket, ugyanis alig fél óra alatt mintegy százharminc rászoruló ember érkezett az intézmény ebédlőjébe. A Boronkay házaspár – akik egyébként a világhírű kecskeméti parasportoló, Boronkay Péter szülei – egy-egy frissen sült lángost ajánlottak fel a nehézsorsú embereknek. A finomságot - melyeket maguk sütöttek - többféle ízesítéssel szolgálták fel a népkonyha udvarán. (Fotók: Tódor Norbert)
RészletekTizenhét órás buszozás után, egy franciaországi paratriatlon bajnokságról hazajövet, holtfáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel érkezett ma délelőtt a Wojtyla Házba Boronkay Péter kecskeméti paratriatlonista. A világhírű sportoló – amint mondta – alig aludt valamit a buszon hazafelé, mégis eljött a Wojtyla Ház családjába, mert már régóta készülődött a népkonyha szegényei közé. (Fotók: Tódor Norbert)
RészletekKecskemét - Kotkodácsolástól volt hangos hétfő kora délután a Wojtyla Ház előtti tér. Kollár Csaba, a Mizsetáp Kft. ügyvezetője – mellesleg a népkonyha régi támogatója – ugyanis mintegy harminc darab tojótyúkot adományozott a Karol Wojtyla Barátság Központ szegényeinek. Az állatok a hétvégi főtéri Tojásfesztiválról maradtak ki, ezért Kollár úr, mint a rendezvénysorozat ötletgazdája, főszervezője, és egyik kiállítója úgy döntött, nem viszik vissza az állatokat a Mizsetáp baromfitelepére, hanem a Wojtyla Ház hátrányos helyzetű ellátottainak adományozzák. A tyúkokat Farkas P. József, a népkonyha alapító igazgatója osztotta el a gondozottak között. (Fotó: Wojtyla Ház)
RészletekJúnius 19-én, vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozásakor Ferenc pápa arra buzdította a híveket, hogy minden nap vegyék magukra Krisztus keresztjét, emlékeztetett a menekültek június 20-án esedékes világnapjára, majd a hívekkel együtt imádkozott a Kréta szigetén vasárnap megkezdődött nagy összortodox zsinatért.
RészletekKözelmúltban volt a Sportegyesületek Országos Szövetsége tisztújító és új stratégiát meghatározó küldöttgyűlése. A tisztújítás keretében a lemondott Mesterházi Attila helyére a szövetség elnökévé dr. Deutsch Tamást választották meg. Az elnökség tagjai sorába ismét beválasztották Ujhidy Tibort, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér elnökét. A szövetség közel 140 tagszervezeti taglétszámával csaknem a legnagyobb, ha nem a legnagyobb civil érdekképviseleti szervezet. A taglétszám drasztikus és folyamatos emelkedését elsősorban a kis és közepes egyesületek belépésével kívánják elérni. Ehhez vonzóbbá kell tenni a szövetség működését, hogy a sportszervezetek fontosnak tartsák belépésüket, bent maradásukat.
RészletekA Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola aulájában köszöntötték egykori diákjai, munkatársai és tisztelői Lukács László piarista szerzetest nyolcvanadik születésnapja alkalmából június 17-én.
RészletekKeceli akácméz képviseli Magyarországot a jövő szeptember végén Törökországban megrendezendő Apimondia 2017 méhészeti világkiállításon.
Részletek