
November havi kiemelkedő gyorshajtás
A gyorshajtókat mindig figyelik a rend őrei. Novemberben is lencse végre kapták az extrém eseteket, melyet most megosztunk olvasóinkkal.
Részletek
A gyorshajtókat mindig figyelik a rend őrei. Novemberben is lencse végre kapták az extrém eseteket, melyet most megosztunk olvasóinkkal.
Részletek
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár december 1-én elérte az ezévre tervezett személyzeti létszámot: a ma napon kezdte munkáját a 2000. alkalmazott. Ezzel a gyár egy év alatt megháromszorozta munkatársainak számát. Frank Klein gyárigazgató: „Tavaly év végére összeállt a gyár törzsgárdája, akkor kereken 700 munkatársunk volt. Örülünk, hogy ma átléptük a 2000-es létszámot. A következő évben tovább folytatjuk a toborzást, hogy elérjük a kitűzött 2500 főt. Jó úton haladunk e cél felé, hiszen eddig minden pozícióra sikerült megfelelő szakembert találnunk“.A gyár 2012-ben elsősorban gyártási területekre keres munkatársakat, akiket főleg Kecskemét és tágabb környezetéből toboroznak.
Részletek
Tél kezdetén, december 1-jén a Honvéd Kórház főzte meg a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ lakói számára a bőséges meleg ebédet. A mai menü resztelt máj volt főtt krumplival, amit a szegények, rászorulók jóízűen fogyaszthattak el. A májat Halász Adrienn, a Tesco kereskedelmi igazgatója ajánlotta fel a Wojtyla Családnak. Ezúton szeretnénk megköszönni ezt a nagylelkű felajánlást és kívánunk a munkájához a továbbiakban is sikerekben gazdag új évet és boldog Karácsonyt az egész Halász családnak.
Részletek
A napokban érkezett a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központba Weller András, a badacsonyi Weller Borház tulajdonosa, aki Badacsonyi Kéknyelűvel lepte meg a házat. Weller úr névnapja alkalmából a központ gondozottjai meg is kóstolhatták a klasszikus minőségű bort, majd a Csillag Vendéglő ünnepi töltött káposztája következett. Ezúton is köszönjük a felajánlást, és kívánunk Weller úrnak boldog névnapot.
Részletek
A Kormány kifizeti a MÁV Cargo eladásából a vasutasoknak járó privatizációs bevételt - erről írt alá nyilatkozatot Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke szerdán, Budapesten a MÁV-Gépészet kocsijavító műhelyében.
Részletek

November 30-án, Szent András napján, Kállainé Zsuzsa gondolt ránk, és meglepte a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ rászorulóit - elsősorban a ház gyermekeit - játékokkal és hatalmas plüss állatokkal. A nagylelkű adományt Karácsonykor fogják a ház munkatársai kiosztani a szegényeknek egy ajándékcsomag részeként. Szeretnénk ezúton is megköszönni régi, nagyvonalú támogatónk, Kállainé nagylelkű adományát, mellyel örömöt ad a szegény gyerekeknek Karácsony napján. Valamint kívánunk ezúton is boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag új évet az egész Kállai családnak.
Részletek
Az elmúlt bő két év viharos időszaka minden korábbinál érzékenyebbé tette a hazai lakosságot személyes pénzügyeiket illetően. Az emberek jelentős része megtanulta felmérni a kockázatokat, s egyre megfontoltabban hozzák meg anyagi jellegű döntéseiket. A fentieken túl több tényező együttesen alakítja a megtakarítási lehetőségeket az elkövetkező időszakban. A társadalom közép-felső rétegét a 16%-os SZJA kulcs fokozatos effektív bevezetése inkább kedvezően érinti, mindemellett számottevő a hatása a nyugdíjrendszer átalakításának is. Ezért kezd kialakulni egy megtakarító attitűdű lakossági szegmens.
Részletek
36 órás előrejelzés Szerdán hajnalban borongós, sokfelé ködös időre számíthatunk, helyenként zúzmara-képződés, ónos szitálás előfordulhat. Gyenge marad a légmozgás, -1 és -6°C közé csökken a hőmérséklet.Napközben - számottevő légmozgás hiányában - többfelé tartósan is megmarad a ködös, borongós idő, legfeljebb északnyugaton szakadhat fel a ködfelhő és süthet ki a Nap. A csúcshőmérsékletek -2 és +2°C között alakulnak, csupán északnyugaton lehet kissé melegebb.
Részletek
Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és dr. Bíró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Sándor-palotában ünnepélyes keretek között átvette megbízólevelét a köztársasági elnöktől. Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnöke – a nemzeti erőforrás miniszter és a Fenntartói Testület javaslatára – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori feladatainak ellátásával bízta meg dr. Patyi András egyetemi tanárt. Mandátuma 2012. január 1-től 2016. december 31-ig tart.
Részletek