Sokezer hívő, Mária tisztelő lélek érkezett a hétvégén Bajára, a Vodica-Máriakönnye búcsújáróhelyre. A Boldogasszonyt dícsérték a búcsúsok - imával, énekkel, áldozattal. Százak érkeztek délvidékről, a határon túlról; gyakorta hallottunk horvát, bunyevác, szerb dicséretet is. Megtisztelte a hűséges hívő népet dr. Bábel Balázs érsek is aki lelkesítő beszédével maradó, léleképítő búcsúfiát adott a zarándokoknak. Barotai Imre atya jóvoltából most a szélesebb nyilvánosság is megismerheti a főpapi tanítást.... Kérjük szíves figyelmüket....
RészletekSzeptember 4-én rendezték a hagyományos Alsószéktói Vigasságot, a kecskeméti, Melinda utcai parkban. A családi programok délelőtt kezdődtek, majd zenei és táncprodukciók szórakoztatták a szép számmal összegyűlt közönséget.
RészletekAz Arborétumban található Mária-kápolnában fogadott egymásnak örök hűséget az a pár, akik görög katolikus szertartás szerint kötötték össze életüket. Habár közel ezer ilyen vallású ember él városunkban, mégis igen ritka, hogy e különleges módon házasodjanak.
RészletekMentőautót ért baleset szombaton este Kecskeméten az Izsáki úton, a Toyota szalonnál.
RészletekA Kalocsai Iskolanővérek Társulata alapításának (Kalocsára érkezésének), zárdájuknak és a zárdatemplomnak a 150 éves évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutat be Juliusz Janusz érsek, Magyarország apostoli nunciusa szeptember 9-én 10 órakor a Szent József-zárdatemplomban (Kalocsa, Asztrik tér 6.). A szentmise szónoka Bábel Balázs érsek.
RészletekA Polgárok Háza egyik legrangosabb előadás sorozata a CIVIL AKADÉMIA. Különösen az előadók és a témák jelölik ki igazi rangját az akadémiai kurzusnak. Sok kitűnőség mellett nemrég dr. Bábel Balázs érsek, a Kalocsa-kecskeméti katolikusok első papja beszélt a jelenlevő értő közönségnek. A metropolita szavait közreadta az ECHO Tv is. Közkívánatra most a Charitas Rádió is fölvette műsorára - és két részletbe közreadja - a Civil Akadémián elhangzott Bábel téziseket. Hallgassák meg nyitott szívvel, befogadó nszeretettel. Ez a második rész....
RészletekA Polgárok Háza egyik legrangosabb előadás sorozata a CIVIL AKADÉMIA. Különösen az előadók és a témák jelölik ki igazi rangját az akadémiai kurzusnak. Sok kitűnőség mellett nemrég dr. Bábel Balázs érsek, a Kalocsa-kecskeméti katolikusok első papja beszélt a jelenlevő értő közönségnek. A metropolita szavait közreadta az ECHO Tv is. Közkívánatra most a Charitas Rádió is fölvette műsorára - és két részletbe közreadja - a Civil Akadémián elhangzott Bábel téziseket. Hallgassák meg nyitott szívvel, befogadó nszeretettel. Ez az első rész....
RészletekLakótelepi fesztivált rendeztek a kiskunfélegyházi Móravárosban. A Honvéd Sporttelepen szombaton kezdődött és vasárnap késő estig tartó programsorozat megnyitóját Kapus Krisztián országgyűlési képviselő, Kiskunfélegyháza Fideszes polgármester jelöltje tartotta.
RészletekPénteken nulla-órakor indult a kisasszonynapi piarista gyalogos zarándoklat Kecskemét-Helvécia-Fölöpjakab-Pálosszentkút vonalon. A Wojtyla Ház misszió illetve a Porta Katolikus Munkacsoport ez évben aktív távgyalóglót/megfigyelőt delegált a csoportba Molnár Zoltán intézményvezető személyében. 6:10-kor kaptuk a jelentést Molnár úrtól, hogy a csapat - lehetnek vagy százan - elérte Fölöpjakab határát. Gyakorlatilag fél úton jár. A kedvük jó, lelkesek és úgy érzik, hogy probléma nélkül lelépik asz előttük levő 25 kilómétert. Portálunk olvasóinak jelezzük: a nap folyamán többször is adunk hírt a piár diákok/és tanárok, no és a Portások (tesszük hozzá büszkén!) e derék vállalásáról. Kívánjuk, hogy a Szűzanya védelmezze a századot. Ők pedig győztesen énekeljék uti céljuk elérésekor: ÁVE MÁRIA! Megjöttünk a pálos testvérek ősi kultusz-központjába....
Részletek