Január 10. péntek, Melánia
A város napja: Október 2

A város napja: Október 2

2008. október 1. 16:45

Kecskemét Megyei Jogú Város október 2.-án, csütörtökön ünnepli A város napját. E jeles alkalomból az ünnepi közgyűlésen városi kitüntetéseket adnak át, kulturális és társadalmi események egész sorára kerül sor.

Részletek
140 éves a helyi sajtó Kecskeméten!

140 éves a helyi sajtó Kecskeméten!

2008. október 1. 15:57

1868. október elején jelent meg az első kecskeméti újság, a Kecskeméti Lapok. A helyi sajtó új színfoltot jelentett a város szellemi életében és hozzájárult annak fejlődéséhez, pezsgéséhez. A korabeli újságolvasó polgárság tájékoztatása mellett fórumot teremtett és igyekezett erősíteni a helyi identitástudat és a lokálpatriotizmus érzését. Az alapító főszerkesztő, Madarassy László így írt beköszöntőjében: „Czélom továbbá fölrázni az alvó erőket, munkára serkenteni, ki elmaradt, s városunk ügyei iránt általánossá tenni az érdeklődést.” Madarassy (a néprajzkutató Madarassy László édesapja) korábban vármegyei törvényszéki bíró és a Kecskeméti Jogakadémia tanára volt.

Részletek
PORTA VENDÉGSÉG: születésének 120. évfordulóját ünnepli a Kodály Kórus

PORTA VENDÉGSÉG: születésének 120. évfordulóját ünnepli a Kodály Kórus

2008. október 1. 15:04

A Kecskeméti Kodály Kórus a vegyeskar alapításának 120. évfordulójának alkalmából ünnepi megemlékezést rendez a kecskeméti Ifjúsági Otthon dísztermében, 2008. október 8-án, 17 órakor. A találkozón az énekes közösség bemutatja jelenlegi repertoárját, felidézi a régebben megszólaltatott darabokat, visszaidézi az emberemlékezet által megőrzött, megőrizhetett emlékeket.

Részletek
Mától drágább a gáz, idén már negyedszer

Mától drágább a gáz, idén már negyedszer

2008. október 1. 09:41

Szerdától 101 forintról 131,30 forintra drágul a gáz ára. Ez azt jelenti, hogy a lakossági gázár 6,5 százalékkal emelkedik. Ez már a negyedik emelés az idén, s összesen 1120 forint többletköltséggel jár egy átlagos, 1660 köbmétert fogyasztó háztartásnak. A távhő ára is nő. A nagyfogyasztóknál jobban, mint a háztartásoknál. A távhőszolgáltatók ezért átlag 8,8 százalékos emeléssel számolnak. Azoknak tehát, akik távfűtéses lakásban laknak, jobban a zsebükbe kell nyúlniuk. Nekik 1660 forintos havi többletköltséggel kell számolni.

Részletek
Szöül Városi Ifjúsági Kórus Kecskeméten!

Szöül Városi Ifjúsági Kórus Kecskeméten!

2008. október 1. 09:35

Ma, a Zene Világnapján 19 órai kezdettel a Seoul Metropolitan Junior Chorus az Ars Nova Énekegyüttes közreműködésével ad koncertet a Kodály Iskola dísztermében. A \"Finom dal, ragyogó arc, kellemes elme\", mely az SMJC szó rövidítése és a csoport mottója, az angyali hangot több mint negyven éve közvetíti.

Részletek
Mindennapi mérgeink....

Mindennapi mérgeink....

2008. október 1. 09:30

A PORTA Egyesület szívügyének tekinti a környezetvédelmet. Most induló sorozatomban arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy melyek azok a tevékenységek, amelyek során felhasznált szerek kiválthatók környezetbarátabb más, kevésbé környezetkárosító anyagok használatával. Ma a mosogatás során használt szerekről szólok.Lássuk...

Részletek
Özönnövények Magyarországon

Özönnövények Magyarországon

2008. szeptember 30. 21:59

(BL) Kedves olvasók! Kihasználva a viszonylag pollenmentes napokat, elkezdünk egy sorozatot, amelyben a szándékosan, vagy véletlenül, a távoli kontinensekről behurcolt növényekről írunk. Hogyan változtatták meg az őshonos vegetációt jó, vagy rossz irányban. Mindkettőre bőven találunk példát. Lehet egy növény agresszív? Amikor olyan kiszolgáltatott... apró leveleit sóváran nyújtja a fény felé, vékony gyökereivel pedig épp hogy meg tud kapaszkodni a sovány és száraz talajon. Nem, egy növény nem lehet agresszív! Egyedül nem. De, ha sok van belőle? Igen, sok növény együtt már durvulhat.

Részletek
SOKSZOROS SEGÍTSÉG, SZINTE ÁLDÁS: a közmunka helyzete Kecskeméten

SOKSZOROS SEGÍTSÉG, SZINTE ÁLDÁS: a közmunka helyzete Kecskeméten

2008. szeptember 30. 21:40

Egyes kezdeményezések kapcsán, az elmúlt hetek, hónapok kiemelt érdeklődésre számot tartó kérdésévé vált a közhasznú munka, és a segélyezés kapcsolatrendszere. Kecskemét Megyei Jogú Város országos összevetésben élen jár a közmunkaprogramokban, mégis hátrányos megkülönböztetésben részesül a közmunkaprogramok támogatásának kormányzati odaítélésénél. Ám saját forrásait felhasználva mégis mindent megtesz, hogy a hátrányos helyzetben lévők számára segítő kezet tudjon nyújtani.

Részletek