Oscar-díjas rendező lesz a zsűrielnök 2009-ben kilencedszer lesz KAFF Kecskeméten
Alig ért véget a 8. KAFF Kecskeméten, de a szervezőbizottság már gőzerővel készül a következő seregszemlére, amely a kilences szám jegyében telik. Merthogy 2009-ben rendezik meg, és ez lesz a 9. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. A KAFF már évek óta az Európai Filmfesztiválok Szövetsége tagja - rangját már ez is garantálja. Ám idén tavasz óta egy újabb szakmai elismerésben is részesültek a kecskeméti fesztiválcsinálók: A KAFF-ot beválasztották a világ 13 legrangosabb animációsfilmes fesztiválja közé. A kínai Hangcsouban megrendezett filmfesztiválon (CICAF), Mikulás Ferenc fesztiváligazgató képviselte Kecskemétet, az ő aláírása díszíti a \"XXI. századi animációs fesztiválok fehér könyvét\". A 13-ak közös nyilatkozatot is elfogadtak a kínai tanácskozás és találkozó alkalmából, amelyben a fesztiválok rendezésével kapcsolatos ajánlásokat és egymás támogatásának szándékát fogalmazták meg.
Részletek