Március 29. péntek, Auguszta
Mesterségünk címere!

Mesterségünk címere!

2008. január 31. 16:10

Hangulatos, rendezvénynek adott otthont a 100. születésnapját ünneplő valamikori Iparos Otthon (most Ifjúsági Otthon). Iskolás gyerekek érkeztek a város és környező települések iskoláiból és töltötték meg a színháztermet. Első műsorszámként a Kodály Zoltán vegyes kar, a valamikori dalárda utód énekkara köszöntötte dalcsokorral a résztvevőket. Meglepetésként az énekkar karvezetője bevonta a fiatal közönséget egy mindenki által ismert pásztor dal közös eléneklésére. Ezek után következtek a különböző gyermek csoportok előadásai, akik rövid verses,dalos műsorokban mutatták be a lassan már feledésbe merülő kézműves mesterségeket. Mi sem zárhatta jobban a rendezvényt, mint az hogy megvendégelték a „kis céhmestereket” és a közös kézműves foglalkozáson ki-ki kipróbálhatta tudását a különböző mesterségek elsajátításában.

Részletek
Emelkedő viteldíjak, csökkenő járatok

Emelkedő viteldíjak, csökkenő járatok

2008. január 31. 14:59

(kovy) 8%-kal növeli tarifáit, 4,4% járatellátás mellett a Kunság Volán Zrt. 2008. március 1-jétől. A kecskeméti közgyűlés csütörtöki ülésén a szolidabb áremelési javaslatot fogadta el. A Kunság Volán Zrt.-nek így 227 millió Ft normatív támogatásra van szüksége a kalkulált veszteség kiegyenlítéséhez. Nádasdi Miklós MSZP-s képviselő a téma tárgyalása kapcsán Kecskemét tömegközlekedését egy lefelé irányuló spirálhoz hasonlította. Az infláció mértékének megfelelő áremelés ugyanis évről-évre elégtelen a veszteség kiegyenlítéséhez, ami időről-időre több támogatást tesz szükségessé. A képviselő szerint szükséges lenne mielőbb komplexen foglalkozni a probléma megoldásával. A 2008. március 1-jétől érvényes helyi autóbusz-közlekedés hatósági árait a következő (belső) oldalon olvashatják:

Részletek
8%-kal emelkedik a szemétdíj Kecskeméten

8%-kal emelkedik a szemétdíj Kecskeméten

2008. január 31. 11:57

(kovy)A Városgazdasági Kft. és a Regionális Hulladéklerakó Kft. közgyűlés elé benyújtott díjmódosítási javaslatait figyelembe véve, a két szolgáltató szolgáltatására kiterjedően, a 2007. évi 8%-os mértékű árindexnek megfelelő díjemelést fogadott el egységesen a képviselőtestület a települési szilárd hulladékkezelés közszolgáltatás díjának módosítása során. A két díjnövelési változat közül ez volt a mérsékeltebb emelés, a másik a Városgazdasági Kft. esetében 13,3%-os, a Regionális Hulladéklerakó Kft. esetében 12,9%-os árnöveléssel számolt. Az önkormányzat a rendeletmódosítással maradéktalanul eleget tett szerződésben vállalt kötelezettségének, az előző évi inflációval azonos mértékű díjemelésnek. Fontos rendező elv volt jobb- és baloldalon egyaránt, hogy a február elsejétől érvényes díjemelés a lakosság terheit csak a legszükségesebb mértékben növelje.

Részletek
Konszenzusos lakbéremelés

Konszenzusos lakbéremelés

2008. január 31. 11:27

(kovy) Az eredeti elképzelésekkel ellentétben csak az általános forgalmi adóról szóló törvény változása miatt emelkedik 2008. február elsejétől az önkormányzati lakások bérleti díja Kecskeméten. Ez az árnövelés is 20 %-ot jelent, ugyanis az ingatlankezelési tevékenység 2008-tól az Áfa-köteles tevékenységi körbe tartozik. A tervezet szerint a működési költségek növekedése 3%-os, a részleges felújítási munkák költsége pedig 7%-os lakbéremeléssel járt volna. E 10% mellé jött volna még az Áfá-ból adódó 20 %. A bérlők teherviselő képességének figyelembevétele azonban azt indokolta, hogy Szemereyné Pataki Klaudia Fidesz frakcióvezető javaslatát az MSZP frakcióvezetője, dr. Brúszel László is támogassa. A módosítással a közgyűlés is egyetértett.

Részletek
DOLGOZNI AKAR A FÉLEGYHÁZI  BETÖRŐ?

DOLGOZNI AKAR A FÉLEGYHÁZI BETÖRŐ?

2008. január 30. 14:02

Ismeretlen tettes tegnapra virradóra egy kiskunfélegyházi üveges műhelybe lakatlevágás módszerével bejutott, és onnan különféle vágó gépeket, tapadókorongokat, képkeret léceket, valamint az udvaron parkoló Mazda típusú gépkocsit -rajta üveg szállítására alkalmas felépítménnyel- lopta el, összesen 2.600.000.Ft. értékben. A gépkocsit a bűncselekményt követően, a helyszíntől nem messze, elhagyva megtalálták.

Részletek