Augusztus 19. kedd, Huba
Vérnyomásmérés a Wojtyla Házban

Vérnyomásmérés a Wojtyla Házban

2016. október 18. 10:58 | Wojtyla Ház

Alig három hét elteltével „házilag” ismét ellenőrizték a Wojtyla népkonyha gondozottainak vérnyomását. Közel harminc ellátott élt kedden az ingyenes vizsgálat lehetőségével. A népkonyha szolgáltatása ezúttal is igencsak hasznosnak bizonyult, mert kiderült: hét alany esetében a mért érték kritikusan magas szintet ér el, ami feltétlenül orvosi kezelést igényel. Mint Farkas Pál szervező munkatárs fogalmazott: ebből baj lesz; mindenképpen kerüljük el, hogy tragédia történjen a sorsközösség életében. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Izsáki vállalkozó étkeztette ma a Wojtyla Ház szegényeit - széchenyis diákok főztek

Izsáki vállalkozó étkeztette ma a Wojtyla Ház szegényeit - széchenyis diákok főztek

2016. október 18. 10:50 | Adományok Wojtyla Ház

Losonczy Mihály izsáki vállalkozó adományának felhasználásával főzött kedden ebédet a kecskeméti Széchenyi vendéglátóipari iskola három diákja tanáruk, Ács Imre szakmai irányításával a Karol Wojtyla népkonyha udvarán. Az eredmény igazán pompásra sikerült: ízes pulykatokány főtt a bográcsban, amelyhez tésztát fogyaszthattak a Wojtyla Ház szegényei - szám szerint mintegy százhúszan. A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett Ács Imre tanár úr főzés közben örömmel újságolta, hogy diákjai nagyon szívesen jönnek szolgálni a Karol Wojtyla Barátság Központba. Olyan sok jelentkező akad a feladatra, hogy gyakorlatilag versengés folyik a szakácstanulók között, ki vegyen részt egy-egy jótékonysági főzésen. Emellett - öt esztendeje, amióta rendszeres kapcsolatot tartanak a szociális intézménnyel - egyfajta csapatszellem is kibontakozik az egyébként mindig vidám hangulatú alkalmak során. Nem elhanyagolható szempont, hogy ilyenkor automatikusan társadalmi felelősségvállalásra nevelődnek a gyerekek; később önmaguktól készséggel hajlanak a másokon való segítésre, ami idővel természetessé válik számukra - nyilatkozta Ács Imre tanár úr, aki örömét fejezte ki, hogy egykori tanulói - akik ma már nem ritkán éttermet vezetnek – adományozóként úgyszintén kiveszik részüket a népkonyha jószolgálati tevékenységéből. (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Karbantartási munkák zajlottak a Wojtyla Központ környezetében

Karbantartási munkák zajlottak a Wojtyla Központ környezetében

2016. október 18. 08:59 | Önkéntesek

Időről időre rendbe teszik a Wojtyla Ház utcafrontját és környékét a kecskeméti népkonyha önkéntesei. Felseprik a járdát, az aszfalt utat, Szent II. János Pál pápa (Karol Wojtyla) szobra mellé virágot helyeznek, kapálnak, füvet nyírnak, öntözik a növényeket. Ezt tették kedden is. És ez még korántsem minden; egyikük még a népkonyha homlokzatát is kijavította: ahol szükségét látta, pótolta a lepattogott festéket. Ők így mondják: ez már csak természetes! (Fotók: Mátyus István)

Részletek
Éjszakai repülésekre indulnak a kecskeméti Gripenek

Éjszakai repülésekre indulnak a kecskeméti Gripenek

2016. október 17. 17:22

Keddtől éjszakai repüléseket hajtanak végre a Magyar Honvédség pilótái, ami miatt az ország több térségében a megszokottól nagyobb zajhatásra kell számítani - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel. (A fotók a 2016. február 1-jei éjszakai kiképzésen készültek. MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Részletek
Világcsúcs és aranyérmek a súlyemelő Világbajnokságon

Világcsúcs és aranyérmek a súlyemelő Világbajnokságon

2016. október 17. 17:18

Kecskeméti TE két súlyemelője vett részt a németországi Heinsheimben megrendezett Masters Világbajnokságon. Takács Erika sérülten is megvédte a világbajnoki címét Nagy Noel számára pedig lökésben a 135 kg-os kezdő fogás után 142 kg-os lökés gyakorlat az összetett 263 kg világcsúcsot és a harmadik világbajnoki címet jelentette.

Részletek