Augusztus 19. kedd, Huba
Ki lesz az Év Menedzsere 2016-ban?

Ki lesz az Év Menedzsere 2016-ban?

2016. október 27. 14:33

A Menedzserek Országos Szövetsége ez évben is nyílt pályázatot hirdet Az Év Menedzsere 2016 és Az Év Fiatal Menedzsere 2016 cím elnyerésére. Az Év Menedzsere díj kiírására huszonharmadik, míg Az Év Fiatal Menedzsere díjra tizenhetedik alkalommal kerül sor az idén. 2016-tól Életműdíj is átadásra kerül.

Részletek
Világsiker kapujában állnak a magyar DJ-k - Nemzetközi karrier vár az NYDJAY verseny győztesére

Világsiker kapujában állnak a magyar DJ-k - Nemzetközi karrier vár az NYDJAY verseny győztesére

2016. október 27. 14:29

Nemzetközi DJ versenyt hirdet a NEW YORKER, ahol a feltörekvő magyar nevezőknek is esélyük lehet a világsikerre. Az NYDJAY nevű rangadóra január 8-ig nevezhetnek DJ-k, a szetteket pedig a szakmai zsűri és a közönség egyaránt értékeli. A nyertes számára garantált a nemzetközi siker: egy európai turné, és a legnagyobb zenei fesztiválok várják, ráadásul szerződést kap a Sushi 3000 nevű booking ügynökségtől.

Részletek

Baker Tilly: kisvállalkozások tömege nézhet bírságok elé

2016. október 27. 14:28

Két hónapja maradt a kisvállalkozásoknak arra, hogy a munkavállalóiknak biztosítsák a munkavédelmi képviselőjük megválasztását, ellenkező esetben akár 500 ezer forintos büntetéssel sújthatja őket a munkavédelmi hatóság, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária.

Részletek

20 tonna mézet vont ki a forgalomból a NÉBIH

2016. október 27. 14:27

Több hónapos előzetes adatgyűjtés után tartott vizsgálatot egy nagykereskedésben, majd annak nyomán egy mézkiszerelő üzemben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). Az ellenőrzés-sorozat eredményeként csaknem 20 tonna idegen cukrot tartalmazó mézet foglaltak le az ellenőrök.

Részletek

Az autósok hetede jelentős áremelkedésre számít

2016. október 27. 14:26

Az ősz beköszöntével ismét előkerül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) megújításának nem keveseket érintő kérdése is. A november 1-jén várható díjhirdetés még mindig 1 millió autóst érint, ráadásul idén új szabályozás is életbe lépett: a biztosítótársaságok új szerződőik számára nem kínálhatnak kedvezőbb ajánlatot a meglévő ügyfeleikénél. A Groupama Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásában többek között arról kérdezte a 18 és 59 év közötti lakosságot, hogy nagyobb árversenyt várnak-e az új szabályozástól.

Részletek
Sportágválasztó díjátadás

Sportágválasztó díjátadás

2016. október 27. 14:21

A rendező Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége a VI. Kecskeméti Nagy Sportágválasztó keretében legjobban mozgósító iskolák között összesen 240.000 Ft sporteszközt osztott ki. A rendezvényen mintegy 2.500-an vettek részt. Három iskola, a Lánchíd Utcai, az Arany János és a II. Rákóczi Ferenc Általános iskola egyaránt a teljes tanulói létszámmal kivonult, amiért mindhárman első helyezést értek el a versenyen, és 80-80.000 Ft sporteszköz díjazásban részesültek. Ezen felül 40.000 Ft-os különdíjat kapott még a Kada Elek Közgazdasági Szakközépiskola.

Részletek
Akár 20 évre is ítélhetik az adócsaló kecskeméti vendéglőst

Akár 20 évre is ítélhetik az adócsaló kecskeméti vendéglőst

2016. október 27. 08:35

Akár 20 évnyi börtönbüntetést is kaphat M.R. az a kecskeméti vendéglős, valamint szintén kecskeméti bűntársa P.R., akiket múlt héten helyeztek előzetes letartóztatásba költségvetési csalás gyanújával. A NAV közleménye szerint a Kecskemétről irányított országos bűnszervezet mintegy nyolcszázhúszmillió forint áfát igényelt vissza. A rendkívül befolyásos kecskeméti ismeretségi körrel rendelkező vendéglőst jelenleg a szegedi Csillag börtönben őrzik. Mindkét gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatása immár jogerős. (A lenti fotón a lefoglalt pénz egy része)

Részletek

70 éves a magyar zománcművészet nyelvújítója

2016. október 27. 08:34

Szerda délután 5 órakor tartották a Hírös Agórában Balanyi Károly Ferenczy-díjas grafikus- és zománcművész jubileumi, hetvenedik születésnapja alkalmából rendezett Múló idő ablakai című óriási tárlatának megnyitóünnepségét. Köszöntőt mondott Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterasszony, majd a kiállítást P. Szabó Ernő művészettörténész, az Új Művészet folyóirat vezető szerkesztője nyitotta meg. Közreműködött a Hegedűs Együttes.

Részletek